Egyesületek, iskolák, nemzetiségiek Nógrád vármegyében a 18–20. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 17. (Salgótarján, 1990.)

Brunda Gusztáv: MŰVELŐDÉSI TARTALMÚ EGYESÜLETEK A DUALIZMUSKORI NÓGRÁDBAN 1867-1918 (Művelődéstörténeti áttekintés)

csökkentésével, majd megvonásával visszafejlesztették az uralkodó osztály konzervatívabb körei. Az utód Pauler Tivadar parlamenti előterjesztése — "

Tör vény javaslat a felnőttek oktatásáról" — is lekerült a napirendről. Végül Trefort Ágoston hajtatta végre a felnőttek oktatásáért járó díjak körüli manipulációktól terhes, gyengülő hatásfokú /55/ mozgalom felszámolását. /56/ A dualizmus-kori közművelődéstörténet második, 1875-1890-ig tartó szakaszában az állam hagyatkozó beállítottságából adódóan, valószínűleg csökkent a művelődésbe bevont alsóbb néprétegekhez tartozók aránya. Ugyanakkor 1875-től kezdődően számottevően megemelkedett az egyesületek száma. (Lásd a 2. számú mellékletet) Ebben közrejátszott az iparegyletek terjedése, a konzervatív, kormánypárti ideológiát terjesztő központi egyletállítási törekvések sora, /57/ s nem utolsósorban az egyesülési jogról szóló 1875-ös belügyminiszteri körrendelet, /58/ amely kitapintható kereteit adta a szervezkedésnek. A megye egyesületeinek területi eloszlását már ebben a másfél évtizedben is szembetűnően módosította Salgótarján és környékének dinamikus iparfejlődése, noha a századvég még markánsabban rajzolta ki az ipar okozta változás vonulatait. Nógrád vármegye 1862-ben még csak 6 egyletet tartott nyilván néhány száz taggal, 1878-ban pedig már összesen 26-ot, 4100 taggal. /59/ Többségük a hat legnagyobb településen működött, vagyis Balassagyarmaton, Szécsényben, Szirákon, Salgótarjánban, Gácson és Losoncon, s ez így maradt a monarchia felbomlásáig. A művelődéstörténet a harmadik, az 1890-el kezdődő, s a Tanácsköztársaság bukásával végződő időszakot az intézményes népművelés korának nevezi. Az ezt megelőző évtizedek "

művelődéspolitikájának" szemlélője azt láthatja, hogy az állam inkább csak támogatta a művelődési mozgalmakat. Most azonban szemlátomást nő a célzatosan szervezett népművelést szolgáló intézmények és formák száma, ezzel együtt pedig az állam irányító, ellenőrző tevékenysége. Az állami szubvenciók velejárója, hogy a politikai hatalmat gyakorlók igyekeztek ideológiájukat, politikai törekvéseiket a népművelés eszközeivel is érvényre juttatni. A kiegyezés utáni kormányok jól látták — s ebben jelentős szerepe volt Eötvösnek és Trefortnak —, hogy a kultúrának jelentős nemzetnevelő és magyarosító hatása van, de kezdetben keveset áldoztak e célra. 1870-ben mindössze 2 millió koronát. 1900-ban már az állami költségvetés 3 %-át, 1913-ban pedig 9 %-át fordították a művelődés finanszírozására, amely számszerint 120 millió koronát tett ki. /60/ A közel 30 év alatt 38 nagyobb múzeumot adtak át, s 45 tízezernél több