Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

VI. VÁROSI KONFLIKTUSOK - 5. Gyáni Gábor: Fővárosi zavargások a dualizmus évtizedeiben

tumokat is romboltak, s melynek katonaság /!/ bevetésével sikerült csak véget vetni stb. 12. 1905 a választójogi tüntetések és a heves zavargásokkal összefonódó sztrájkok éve volt. A munkásság a választójog kikényszerítése végett gyakran vonult nagy tömegben az Országház elé; de ismétlődő konfliktusok robbantak ki a nemzeti érzékenység, a függetlenségi gondolat kapcsán is, ám nem a társadalom és a hatóságok, hanem (mint 1898-ban is) a társadalom egyes csoportjai között. Mindenekelőtt az internacionalista munkásság és a nemzeti egyetemista ifjúság került szembe egymással, mint szeptember 25-én is. Majd decemberben robbant a nyomdászsztrájk, melynek során a többezres tömeg a Budapesti Hírlap épületét is megostromolta, a védők és a támadók között tűzharc is kirobbant, bár halálos lövés senkit nem ért. A zavargásnak a rendőrség vetett véget. Az akciók azonban később folytatódtak más lapok szerkesztőségei ellen is. A közvetlen kiváltó ok az oroszországi forradalom. A zavargássorozatnak a tömeg főpostánál való bekerítése és véres harc útján véghezvitt pacifikálása lett a vége. A tumultuózus utcai jelenetekkel fűszerezett sztrájkok további példája a következő év őszén kirobbant hatnapos villamosvasúti munkabeszüntetés, melynek végül katonai /!/ karhatalom tett pontot a végére. 13.1908. márciusában "véres és forradalomszerű tüntetések sorozata" kezdődik, ahogyan rendőrségtörténeti krónikásunk fogalmaz. A kezdetben csak 400-500 fős megmozdulások később nagyobb szabásúvá válnak és mind erőszakosabb jelleget öltenek, rombolással járnak, utóbb fegyverhasználatra is mind gyakrabban sor kerül. A megmozdulások újbóli kiváltó motívuma az általános és titkos választójog törvénybeiktatásának társadalmi óhaja. E kollektív akciók társadalmi bázisa a munkásság, a megmozdulások szinte végig a belváros utcáira, köztereire lokalizálódnak. Áprilisban más társadalmi csoportokkal is összeütközésbe kerülnek a munkástüntetők, amikor egy körmenet kapcsán katolikus felvonulókkal tűznek össze. Az év őszén, szeptember közepétől újfent állandósulnak a sebesülésekkel, anyagi károkkal járó munkászavargások, melyek közül a legvéresebb események október 4-én és 8-án kerültek sorra. Október 4-én a Városligetben tartott népgyűlést követően a tömeg elindult az Andrássy úton; a Csengery utcán lovasrendőrség állta el útjukat, "mire a munkásság az utca egész szélességében csatarendbe fejlődve, kövekkel, botokkal és revolverekkel /?/ megtámadta a rendőröket. Mintegy 15 éles lövést adtak le, aminek során több rendőr könnyebben megsérült... "fi A rendőrség 14 személyt állított elő, a tüntetők , soraiból öten sérültek meg a kardlapozás következtében. December 31-én a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek meg az október 8-i nem kevésbé heves utcai megmozdulások nyomán hozott kormányzati szankciók elleni tiltakozásul. Végül, hivatalos adatok szerint, 11.400 munkás állt le és az apróbb utcai tüntetésekkel tarkított nap elteltével a sztrájknak is vége szakadt. 14.1909-ben nem folytatódott az előző év utcai radikalizmusa, apályos hónapök köszöntöttek be az eddig igencsak eseménydús fővárosban. A félelem azonban tovább dolgozott a hatóságokban, így a rendőrség főkapitánya a képviselőház őszi megnyitásakor rendeletileg tiltottá meg a parlament elé vonulást. Az SZDP ez elleni tiltakozásul demonstrációt hirdetett meg, melynek munkás résztvevői össze is csaptak a rendőrséggel, minek következtében 16-an megsérültek. 15. 1910 és 1911 is viszonylag békésen telt el, erőszakmentes ún. tüntető sétákon kívül más kollektív megmozdulásra nem került ekkor sor*. 16. Epilógusként megemlítjük végül az 1912. májusában bekövetkezett ún. Vérvörös csütörtök-öt, mint az egész itt vizsgált időszak leghevesebb munkásmegmozdulását és kollektív erőszak eseményét. Ám erről külön és részletesen az alábbi fejezetben kívánunk szólni. 6. BAKSA János, szcrk.: i.m. 115. p.