Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)
VI. VÁROSI KONFLIKTUSOK - 3. Szabó Dániel: Párbaj a dualizmus korában, avagy a haza a vívóteremben
December 19-én a miniszterelnök nagy beszédet tartott a képviselőházban, amelyben kifejtette, hogy úgy látja, vannak olyan politikusok, akik mások becsületéből akarnak megélni. Polónyi azonnal szót kér arra hivatkozva, hogy esetleg személyes támadás érte. Nem kap szót, így az ülés szünetében odament az Apponyival beszélgető Wekerléhez, "s kérdé: - 'Mondd kegyelmes uram, reám vonatkoztattad azt, hogy más becsületéből akarok megélni?' - 'Eh, hagyjuk ezt!' - felelt Wekerle és elfordult Polónyitól. - 'Hát most már követelem, hogy nyilatkozzál!' - fakadt ki ez, mire Wekerle ingerülten válaszolt. - 'Hát ha éppen akarod tudni, éppen te vagy az első azok között.' - 'Ez becstelenség' - kiáltotta dühösen Polónyi, sarkon fordult és faképnél hagyta a miniszterelnököt. "18 Egy miniszterelnöki párbaj, bár nem ismeretlen itthon és külföldöni9, de nem is mindennapos, így Wekerle, aki miniszterelnöksége előtt az Országos (másnéven a Gentry) Kaszinónak volt elnökigazgatója, a Nemzeti és az Országos Kaszinó elnökeit akarja felkérni párbajsegédül. Egyikük sem tartózkodik Budapesten, s ezért helyettük Bolgár Ferenc honvédelmi államtitkár, a Habsburg Monarchiában legelterjedtebben használt párbajkódex szerzője 20 lesz a miniszterelnök segéde. Polónyi mellett a segédséget báró Kaas Ivor és a már említett Hencz Károly, akkori néppárti képviselők vállalják el. Az újságoknak végre van miről írniuk, találgatnak: pisztollyal vagy karddal fognak egymásnak esni az ismert politikusok. A segédek által a feltételekről fogalmazott jegyzőkönyv harciasnak tűnhet a mai olvasó számára: "Feltételek: rendes kard, szúrás kizárva harcképtelenségíg, teljes bandázzsal. "21 Maga a párbaj már kevésbé tűnik komolynak. Előzménye hasonló lehetett a Bánffy Miklós által leírtakhoz: "Egy kis rosszul ßtött öltözőbe vezették Abádyt. Itt várta a vívómester és az egyik orvos. Miután derékig levetkezett, a doktor bőséges vattával, azután géz és erre fekete selyemmel körülbonyálta a hasát, a csuklóit, a két hónalját és a nyakát egészen állig. ... Maguk között vezették Pityut, kit Bálint első pillanatban meg sem ismert, annyira váratlan látvány volt így, ezzel a fülig kravátlival, fekete haskötővel a csupasz testén. A felek megálltak. Nekik egyelőre semmi dolguk. A segédek, miután ünnepélyesen köszöntötték egymást, sorsot húztak, eldöntendő, melyik pár kard kerül használatba elsőül, mialatt a fal menti padokon az orvosok szép rendben kirakták a sok műszert - mintha csupa kínzószerszám lenne! -, mindenféle ragyogó nikkel csíptetők, fűrészek, harapófogók, fura formájú temérdek kések, nagy patikaüvegeket is folyadékkal töltve és rengeteg pólyát és vattát. Mikor ezek jelentették, hogy készek, a fegyverek dizinficiálása következett. Karbollal áztatták őket, melynek illemhelyre emlékeztető szaga széjjelterjedt a hideg levegőben. ..."22 Az elkészült párbajjegyzőkönyv szerint "a kardpárbaj ... a megállapított feltételek mellett szabályszerűen megtörtént. A második összecsapás után Polónyi Géza úr Bolgár Ferenc úr felé fordulva így szólt: - Talán befejezhetnők? Erre Bolgár Ferenc úr ezt kérdezte Polónyi Géza úrtól: - A harc beszüntetését méltóztatik kívánni? 18. A Nap 1907. dec. 20. 4. p. 19. Vasárnapi Újság: Politikai párbaj. 1907. december 29.1061. p. 20. Bolgár párbajkódexe először 1880-ban jelent meg németül, majd egy évre rá magyarul. Az ismertetett párbaj évében már túl volt a hetedik német és hetedik magyar nyelvű kiadáson. CLAIR Vilmos később több, mint húsz kiadást megért kódexe csak 1897-ben jelent meg először, s 1907-ben még "csak" az ötödik kiadásnál tartott. Ez utóbbiról lásd DEMETER Zsuzsa: Páibajkódex. História 1985/3.10. p. 21. A Nap 1907. dec. 24.4. p. 22. BÁNFFY Miklós: Megszámláltattál ... Budapest, 1982, 260-261. p. 336 )