Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

ELMÉLETI BEVEZETŐ - Fekete László: Erőszak és utópia. Szempontok a konszenzus és a konfliktus antropológiájához, történetiségéhez és társadalomkritikájához

tályba soroltassék. Ő már a homme physique-re vonatkozó ismeretek talaján fogalmazza meg az ember társadalmi-történeti világának rendjét, s a morál - Cabanis-szal és a korábbi tradícióval szemben - a fiziológiai természettörvények függvényévé válik. Talán szükségtelen külön hangsúlyoznom, hogy az emberi természet új antropológiai megfogalmazása, a szaktudományos grammatika "objektivitása" mögött a 19. század társadalomkritikai értékszempontjainak radikális átrendeződését kell keresnünk. Visszautalva a 18. századi társadalomelméletek tudományos világképére, a felvilágosodás gondolkodói a fizikai világ newtoni ábrázolásában találták meg azt a mintát, amelynek alapján a társadalmitörténeti vüág értelmes rendje megismerhető. Szinte toposzként vándorol könyvről-könyvre a "morális gravitáció" felfedezésének igénye, amely a fizikai világ testjeinek analógiájára összefogja, egymáshoz kapcsolja a társadalmi világot benépesítő individuumokat is. Itt egy olyan fizikai világ elképzelt makrokozmoszát forgatják rá a társadalomra, ahol a részek között nincsenek konfliktusok és nincsenek különbségek, mert - követve a newtoni világkép egyik alapvető szentenciáját - a minőségi különbségek egyszerű mennyiségi különbségekké egyszerűsíthetők. Ezzel szemben a 19. század természetideálja már nem a fizikai világ makrokozmoszában, hanem a biológiai világ mikrokozmoszában kutatja azt a mintát, amely úgy tűnt, oly módon képes a természeti világot megjelenítem, hogy az tartalmazza az ember világának alapvető - történeti (evolutí) és társadalmi (organikus) - sajátosságait is. (Mondani sem kell, hogy az organikus társadalomelméletek teoretikusai nem vesződtek azzal a bizonyatással, hogy egyáltalán mitől evolutív a történeti és organikus a társadalmi.) A biológiai világ mikrokozmoszának a társadalmi-történeti világra forgatása ugyanakkor egy olyan társadalomkritikai értékszempontot törvényesített, amely az élővilág analógiájába a részek (emberek, közösségek, osztályok, népek) közötti minőségi különbségeket, egyenlőtlenségeket és konfliktusokat elfogadja és egyenesen a társadalom működésének természeti eredetű előfeltételévé avatja.

20 Ez a fundamentum, amelyre Saint-Simon organikus társadalomelmélete épült, s amely a fiziológiái embertan vastörvénye alapján sorolta be az embereket a tudósok, a művészek és moralisták, valamint az indusztriaHsták három nagy osztályába. Saint-Simon-nál ugyanakkor az ember természetes, fiziológiai embertani osztályozása biztosítja az osztályok harmonikus társulását és együttműködését a társadalomban. A társadalom harmonikus társulását és együttműködését a természet organikus egyenlőtlenségének örök és a történelem generikusan állandó és specifikusan változó feltételei biztosítják. "Az emberi szerveződés," jegyzi meg Saint-Simon, "csakúgy, mint az állatoké és növényeké, nem fejlődik valamennyi részében egyszerre és egyformán, ugyanakkor valamennyi szerv a fejlődés ugyanazon fokán jelenik meg egymáshoz képest a létezés minden egyes időszakában."*

1 A szavak rendje - generikus és specifikus - itt is maga alá gyűri az értelmet. Az organikus felfogás grammatikái játékszabályain keresztül az a történeti ítélet fogalmazódik meg, hogy a történeti állapot generikusan állandó és specifikusan változó, másszóval az embernek bele kell törődnie a társadalmi egyenlőtlenségek örök rendjébe. S mégha egyéni sorsán fordítani is tud (ez a történeti állapot specifikus szférája), ez nem befolyásolja a rendszer működésének természeti alapelveit (amely azonosul a generikus történeti állapottal), így fér meg a biológiailag az emberbe kódolt egyenlőtlenség szaktudományos ítélete az 20. Durkheim a 17-18. és a 19. század mechanikus és organikus világképeit megszabadítja metaforikus jelentésüktől, s az ismeretelméleti közelítéseket egy valóságos fejlődéstörténet állomásainak tekinti Eszerint a társadalmak a mechanikus szolidaritás szakaszából az organikus szolidaritás szakaszába lépnek át a történeti fejlődés során. A mechanikus szakaszban egy kezdetleges munkamegosztás jellemzi a társadalmakat, azokat azonos helyzetű és szerepű individuumok alkotják. Az organikus szakaszban következik be az individuumok helyzetének és szerepének progresszív differenciálódása. DURKHEIM, E.: i.m. különösen a 2. és 3. fejezet 21. SAINT-SIMON, G-H.: De la physiologie appliquée a Pamélioration des institutions sociales. In: Oeuvres de Claude-Henri de Saint-Simon. Tom. 5. Geneve, 1977.186. p. 30