Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

ELMÉLETI BEVEZETŐ - Fekete László: Erőszak és utópia. Szempontok a konszenzus és a konfliktus antropológiájához, történetiségéhez és társadalomkritikájához

történeti-kulturális szerepei is; így a történeti időfolyam kezdetén a "durva és barbár" állapot emberét a konfliktus és az erőszak, míg a "dvíV'-izáció felé tartó embert a társadalmi harmóniára való törekvés jellemzi. Akik tehát a konfliktusra hajló emberi természet állandóságában vélik felfedezni a történeti létezés autentikus feltételeinek és céljainak akadályát, azok szerint az embernek a történetiben kell meghaladnia az emberit. A konfliktust tulajdonképpen a vágyait és szenvedélyeit vakon követő emberi természet, maga az antropológiai állandóság hordozza, amely ha felülkerekedik a történeti állapot rendjén, káoszhoz és a létfenntartásért való gyilkos küzdelemhez vezet a társadalomban. Ahogy Hobbes megállapította a Leviathánban: "Az emberi képességek egyenlőségéből ered a célok egyenlő megvalósíthatóságának reménye. Ennélfogva ha két ember ugyanarra a dologra vágyik, amelyet közösen nem tudnak élvezni, ellenségei lesznek egymásnak. S a céljuk elérése során, amely elsősorban saját fenntartásukat, olykor csupán élvezetüket szolgálja, arra törekszenek, hogy elpusztítsák vagy leigázzák egymást.'* Mint látjuk, Hobbes és modernebb áthangszerelésben Herbert Spencer, William Graham Sumner vagy jelenleg Ralf Dahrendorf is az antropológiai és a történeti dichitómiában keresik a társadalmi konfliktusok magyarázatát; azonban ők az emberi természet ellenőrizetlen elszabadulásának történeti veszélyeire, s a társadalmilag szabályozott konfliktusok szükségességére irányítják figyelmünket.9 Ennek megfelelően, náluk a természetes állapot és a történeti állapot idősíkjai is felcserélődnek. Ezért a nagy kérdés számukra az, hogy a természetes állapot - a van - eredendő konfliktusából hol vezet ki az út a történeti állapot - a lennie kell - harmonikus rendjének irányába, másszóval, hogyan lehetséges valamennyi ember szenvedélyeit és vágyait úgy optimalizálni a társadalomban, hogy azok egy harmonikus történeti állapottá rendeződjenek? Mivel Hobbes és modern követői felfogásában az antropológiai állandóság nem tartalmaz semmiféle olyan tiszta és romlatlan erkölcsiséget, amelyre a történeti állapot rendje épülhetne, társadalomkritikai értékszempontjaik többnyire mentesek a prediktív utópia és a prófécia különböző mennyiségű dózisaitól. A társadalomkritikai szándék sokkal inkább egy praktikus útmutatás, a politikai technikának a jelen horizontján belüli elősorolása, amelynek segítségével az ember végérvényesen felülemelkedhet az antropológiai állandóságból eredő konfliktusok kaotikus állapotán és megteremtheti a harmonikus társadalmi rendet. Az ember persze megbélyegzettként hordja magába az erőszak alantas ösztöneit a történeti idő folyamában is. Ezért a konfliktusra hajló emberi természet fikciójára épülő történelemelméletek ezen a ponton vezetik be azokat a társadalmi intézményeket és technikákat - az isteni benevolenciát, az igazságos szuverént és törvényhozót, a társadalmi szerződést, a 8. HOBBES, Th.: The Leviathan. London, 1839. Part 1. Oiap. 13. Ez a Hobbes-i szentencia szerzőtől szerzőig vándorol évszázadokon át a társadalomtudományi irodalomban. Egy jellegzetes példát idézve: "Nincs olyan társadalom, amelyben a társadalmi hierarchia különböző fokain egyenlő mértékben nyernének kielégülést Pedig az emberi természet, lényegi vonásait tekintve, minden állampolgárban azonos. Az emberi természet tehát nem lehet az a tényező, amely megszabja e szükségletek számára az annyira szükséges változékony határt Ezek a szükségletek tehát, amennyiben csak az egyéntől függnek, korlátlanok. Érzékenységünk magában véve, elvonatkoztatva mindennemű szabályozni képes külső erőtől, olyan feneketlen szakadék, amely sohasem tölthető be." DURKHEIM, E.: Az öngyilkosság. Ford.: JÓZSA Péter. Budapest, 1967.252. p., valamint 212-220. és 217. p. Vö.: DURKHEIM, E.: De la divison du travail social. Paris, 1960.4-6. és 248-259. p. Az antropológiai állandó szükségessége és egy ontologizált történeti-társadalmi világ közötti ingadozás Durkheim társadalomelméletében különösen tanulságos. 9. Lásd többek között DAHRENDORF, R.: Conflict after Class. New Perspectives on the Theory of Social and Political Conflict. London, 1967. SÍMMEL, G.: Der Konflikt Berlin, 1911. SPENCER, H.: Man versusu the State. London, 1884. SPENCER, H.: Principles of Sociology. Vol. 1-3. London, 1876-96. SUMNER, W. G.: Népszokások. Budapest, 1978. 26