Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)
II. FALUSI ÉS MEZŐVÁROSI PARASZTI KÖZÖSSÉGEK KONFLIKTUSAI A JOBBÁGYVILÁGBAN A 17-19. SZÁZADBAN - 8. Pálmány Béla: Nógrádi armalista családok küzdelmei nemesi kiváltságaik megőrzéséért
végvárakban és számos mezővárosnál a vallásszabadság, szabadalmas helységekben a széleskörű önkormányzat és a szép jövedelmet biztosító regálék - korcsma-, mészárszék-, malom-, serfőzde, pálinkaégető fenntartás, vám- és vásárpénzszedés - élvezete járult. Ha a földesurak, vármegyei, városi, királyi hatóságok, egyházak, vagy a katonaság megsértették a nemzedékek által őrzött kiváltságokat, éles konfliktusok keletkeztek az erőszakot alkalmazók és az előjogokat védelmezők között, amelyek orvoslása - jogilag szabályozott kérdésekről lévén szó - vármegyei és országos kormányzati szervek, illetve bíróságok ítéletére lett bízva. A török kiűzését eredményező hosszú felszabadító háború alatt az abszolutisztikus királyi hatalom kiépítésére törekvő I. Lipót hatóságai a fegyverek jogán (iure armorum) a magukénak tekintettek minden visszafoglalt nemesi birtokot, végvárat, mezővárost. A korábbi tulajdonosokat csak a birtokjog igazolása és nagy összegű fegyverváltság kifizetése esetén helyezetek vissza jogaikba. A Neoacquistioca Commissio tevékenysége országszerte számtalan nemesi családot fosztott meg birtokaitól és egyik fő oka lett annak, hogy 1703-ban a köznemesek tömegei csatlakoztak Rákóczihoz - Nógrádban azonban nem követelt áldozatokat, mivel a megye 1682-ben még kurucpárti nemessége 1683 novemberében visszatért I. Lipót táborába, 1698-ban pedig 8000 rhénes forinttal és 1200 pozsonyi mérő búzával megváltotta a ius armorumotA A nemesi szabadságok és birtokok elvesztésének veszélye Nógrádban a Rákóczi-szabadságharc bukása után vált sokak számára jelentőssé, mivel a romhányi csata után a kurucpártiak választásra kényszerültek: ha hűek maradnak a vezérlő fejedelemhez, maguk is proskribáltakká válnak és menekülni, birtokaikat elkobzásra hagyni kényszerülnek. Ha viszont meg akarják őrizni előjogaikat és vagyonukat, hűségesküt kell tenniök a császárra. A vármegye tisztikara többségében elhagyta a megyét, s a kuruc seregekkel tartott számos katonatiszti rangú nemes is. A nógrádi nemesség szabadságharc alatti politikai magatartását az 1711. január 14-én tartott megyegyűlés vizsgálta meg. Négy csoportba sorolták a nemesurakat. Az elsőben a Rákóczihoz ekkor is ragaszkodó 54 köznemes - köztük 3-4 armalista - került, akiknek a vagyonát elkobzásra ítélték. Sorukban található Ráday Pál, a fejedelem volt titkára, Gyürky Ferenc és Török András volt főispánok, Géczy Zsigmond és felsőgyőri Nagy János ezredesek, valamint a Bulyovszky, Disznóssy, Géczy, Jeszenszky, Mocsáry, Pelargus családok tagjai. Többen Lengyelországba is követték Rákócziékat, de 1712 és 1,714 között hazatértek és a hűségesküt letéve megőrizték birtokaikat. Kivételt csak néhányan képeztek, így gr. Forgách Simon, a lőcsei fehér asszony apjaként kompromittálódott Géczy Zsigmond, Ráday Gáspár. A kamara által az 1710-es években elkobzott birtokaikat itthon maradt családtagjaik csak sokéves kérvényezés, jogi bizonyítási herce-hurca és jelentős összegű kárpótlás fizetése mellett tudták visszaszerezni. így történt ez Fogách Simon szécsényi, somoskői és gácsi uradalomrátáival is, melyet a grófi nemzetség csak a kamara és zálogbirtokosok kielégítése után szerzett vissza. A szabadságharc idején "erőszakos, vagy természetes halállal elhunyt" nemesek nem tehettek hűségesküt a bécsi uralkodónak, ezért birtokaikra is az elkobzás vagy az igazolás várt. A 30 nemesúr közé tartozott pl. az 1704-ben Eger ostrománál elesett Gyürky Ádám karabélyos ezredes, az öregségben vagy járványokban elhunyt Darvas Ferenc, Dúl Mihály és Bende János alispánok, menyői Tolvay Ferenc losonci rektor. Egyelőre feltáratlan, hogy e több, mint 80 - és 6-8 kivétellel birtokos - köznemes közül hányan is vesztették el birtokaikat, de a későbbi nemességigazolások tükrében úgy tűnik, csak kevesen bűnhődtek ilyen súlyosan. A mohó birtokharácsoló gr. Koháry István és öccsei azonban bizonyosan számos jószág megszerzésére használták ki a bizonytalan 4. PÁLMÁNY Béla: Végvárak Nógrád vármegyében a török kiűzése és az újratelepítés korszakában (1663-1703). In: A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. 1986. Salgótarján, 1986.14. és 71. p.; MOCSÁRY Antal: Nemes Nógrád vármegyének históriai, geographiai és statistikai ésmétetése. Pesten, 1826. (Reprint 1982) III. k. 198., IV. k. 19. p. 140
