Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)
II. FALUSI ÉS MEZŐVÁROSI PARASZTI KÖZÖSSÉGEK KONFLIKTUSAI A JOBBÁGYVILÁGBAN A 17-19. SZÁZADBAN - 3. Hajdú Lajos: A „kegyetlenkedő” földesurak elleni perek Erdélyben (1765–1780)
A jobbágyok legsúlyosabb vádja földesuruk ellen azonban az volt, hogy a gróf "közülük sokakat annyira megvert és kínzott volna, hogy amiatt két holnapokig is ágyban kelletett fekünniek." A tárgyalás során bebizonyosodott, hogy ez valóban így volt, sőt egyes tanúk szerint néhányan a verés következtében meg is haltak. A gróf azzal védekezett, hogy ezeket "szófogadatlan nyakasságokért, tolvajságokért és egyéb tetemes praevaricatiokért (jogsértésekért - H. L.) kellett megvernie vagy veretnie." A bíróság ezt még elfogadta volna, de úgy ítélte meg, hogy a mértéket messze túllépte s kegyetlenkedéseiért a holtdíj (mortuum homagium)6 megfizetésére ítélte. Az ítélet előírta azt is, hogy "azon megveretett embereknek is ez után legitimálandó törvény felett való szenvedéseket 's testek megrontatása miatt következett dologbeli • hátramaradásokat megfizetni tartozzék nekik." Ugyancsak megvádolta az ügyész (Maros-szék alkirálybírója) a grófot azzal is, hogy Báts Vaszilt (aki a falu jobbágyainak panaszait a trónörökösnek átadta) megverte, ezt azonban bizonyítani nem lehetett, mert a megverettetésen csak az elkövető és a sértett volt jelen és a vádlott állítólag azért alkalmazta sajátkezfíleg ezt a szankciót Bátts-csal szemben, mert az erdőről kevés fát hozott, pedig egész napját e feladat végrehajtásával töltötte. Akadtak ugyan tanúk, akik szerint a földesúr verés után mondogatta: "Jók vattok instanciát adni, de a szolgálatot nem viszitek igazán véghez", ezeket azonban a Tábla a gróffal szemben elfogultnak ítélte, ezért e vádpont alól felméntette. Az elsőfokon meghozott ítélet azonban a korabeli Erdélyben jóformán soha nem volt végrehajtható a számos perorvoslati lehetőség miatt (ezekkel később foglalkozom). így történt ebben az esetben is. A gróf perújítással élt, tehát a Tábla újra elővette az ügyet, csak most a szerepek megcserélődtek. Gr. Lázár lett a felperes, az alkirálybíró az alperes. Az újabb tárgyalás után a Tábla felmentette a grófot a lelőtt jószágok megfizetésének kötelezettsége alól, elfogadta védekezését, azt t. L, hogy ezek betegek voltak, ő pedig meg akarta védeni nyájait a fertőzéstől és előtte utasítást adott már a tulajdonosaiknak, hogy vigyék el a beteg jószágokat. A Tábla úgy ítélte meg, hogy ilyen előzmények után a károsok "azért, ha jószágaik meglövöldöztetnek, tulajdonítsák magok vakmerőségének". A vérdíj megfizetése alól azonban nem mentette fel, nem fogadta el, hogy a földesúr okkal verette meg embereit: "Mert kell vala a Felséges Ordinatiokhoz (rendelkezésekhez - H. L.) magát mindenekben szabni és nem maga hatalmából verettetni, hanem törvény uttyán büntetni.^ A földesúr vagy tisztje ellen indult pernek ezer más oka is lehetett: gyakori panasz, hogy dologidőben az egész háznépet robotoltatják heti 4 napon át (úgy, hogy a család 12 napot dolgozik); az is mindennapos jelenség, hogy a földesúr saját borának kimérésére kötelezi a jobbágyokat - minden fizetség nélkül, és ha a rossz bor nem kél el, velük fizetteti meg az árát; gyakori az is, hogy a parasztok azért tesznek panaszt, mert 1 mérő aszaltszilva, 40-50 font hársfakéreg leadására kötelezik őket; viszonylag sokszor kifogásolják és tartják törvénytelennek a legkülönbözőbb karácsonyi ajándékok (karácsonyi tyúk, zab stb.) megadását, vagy a malac-, illetve báránytizedet (ami gyakran azt jelenti, hogy 3-4-5 malac, illetve bárány közül egyet már át kell adni a földesúr részére). Ugyancsak sűrűn fordul elő, hogy a földesúr a jobbágynak házát, szántóföldjét vagy rétjét veszi el, esetleg összes ingóságával együtt. Szintén gyakori az, hogy a földesurak valamely jobbágyuk szökése esetén egyik családtagjukat (rendszerint anyjukat) bebörtönözik, hogy emberüket visszatérésre kényszerítsék, de az sem ritka, hogy a szökés meghiúsítása érdekében vagyoni biztosítékot követelnek jobbágyuktól, s amíg ezt meg nem adják, börtönben tartják esetleg veretik (puhítják) is őket. E korszak a kastélyok, udvarházak építésének virágkora Erdélyben, ezért gyakran foglalkoznak az Állandó Táblák olyan jobbágypanaszokkal, hogy nekik kell (főleg a kastély6. Ez Erdélyben nem nemes esetében 40 Ft. 7. B-2:1084/1775. 103
