Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)

V. HIERARCHIA, BÜROKRATIZÁLÓDÁS ÉS MOBILITÁS A 18-19. SZÁZADBAN - 1. Benedek Gábor: A minisztériumi tisztviselők mobilitása a dualizmus idején

393 kinevezett tisztviselők birtokviszonyaira. Ehhez — korábbi megbízható forrás híján — az 1897-es gazdacímtárat vettem alapul. A 191 tisztviselőből 16 fő (illetve közvetlen leszármazottjának) nevét tartalmazza a gazdacímtár. A megalakuló minisztériumok jellemzésében alapvető jelentőségű az a tény, hogy a 16 egyértelműen azonosított birtokos közül 15 a kiegyezés előtt nem hivatalnokként működött, hanem politikai pályáról lépett állami alkalmazásba. Ráadásul a birtokosok és a képviselők csoportja alaposan átfedi egymást: 9 nemesi képviselő egyúttal a birtokosok közé tartozott. A minisztériumok élén kezdetben tehát egy birtokos nemesi csoportosulást látni, melynek tagjai saját személyükben is folytonosságot teremtenek a reformkori liberális köznemesség és a kiegyezés utáni minisztériumi tisztviselőgárda között. A dzsentri fogalom eredeti értelemben éppen ezt a tehetős birtokos nemesi réteget jelölte, s ilyenformán jogosult a gyakran emlegetett fordulat, hogy a dzsentri beáramlik a hivatalba. Csakhogy e szófordulat használatakor mintha megfeledkeznénk arról, hogy ez a réteg csak igen rövid ideig maradt a minisztériumokban. A 24 képviselőből lB73-ban csak 10-nek a nevével lehet találkozni a minisztériumi apparátusban, hogy 1875-ig további hatan távozzanak közülük. S ugyanígy a 16 birtokos közül 6 év alatt kilencen, Tisza kormányra lépésekor további ketten távoztak, ha úgy tetszik: "

kiáramlottak

". Felvetődik a kérdés: hová távoznak az apparátust elhagyó személyek? Három fő irány ragadható meg, melyek nemcsak a kezdeti időszakra, hanem a korszak egészére is érvényesek. A legnagyobb csoport azokból áll, akiknek neve egyszer s mindenkorra eltűnik a Tiszti Címtárból. Egy részük elhalálozott vagy öreg korára nyugdíjba ment, a többiek viszont más szakmában helyezkedtek el, ami nyilvánvalóan cáfolja azt a felfogást, mely a hivatalokban valamiféle mentsvárat lát. A második csoport tagjai állami alkalmazásban maradtak, de tisztviselői pályájukat más hivatalokban folytatták, melyek összetételének vizsgálata külön kutatást igényelne. Adataim csupán a vizsgált tisztviselők egyik indítékát világítják meg: a "

továbbáramlással

" mindenkor eggyel magasabb fizetési osztályba léptek. A harmadik távozási irány a politikai élet. Az egykori képviselők általában a hivatal mellett megtartották a mandátumot, s a minisztériumot elhagyva még több cikluson át ténykedtek a képviselőházban. Hasonló pályát jártak azok a zömmel tehetős birtokos nemesi családból származó fiatalemberek, akik néhány évet töltöttek el a minisztériumokban fogalmazóként, s olykor titkári szintig is eljutottak. Ezt követően képviselővé választották őket, hogy alakjukat évtizedek múltán az államapparátus csúcsán, például főispánként lássuk viszont. Milyen választások zajlottak eközben a minisztérimokban? Természetesen nem csupán a politikusok csoportja fogyatkozott meg az első években, megritkultak a jogelőd apparátusoktól átvett hivatalnokok sorai is. Ráadásul 1873-ra némileg növekedett a vizsgált posztok száma (191-ről 235-re), amiből az következnék, hogy mindkét csoport aránya csökkent az idő múlásával. Az előbbi csoportosulás esetében csakugyan ezt történt. A távozó politikusok helyére újabbak már nem léptek, s így mindinkább megszakadt az a kontinuitás, amely a reformkori liberális köznemesi elit és a minisztériumok vezetése között kezdetben még létezett. Az átvett hivatalnokok részaránya viszont nemhogy csökkent volna, de 1873-ig kétharmadra nőtt. A számbeli növekedés három forrásból táplálkozott. Egyrészt az előléptetésekből, bár az alacsonyabb, fogalmazói posztokról korántsem csak átvett hivatalnokok jutottak feljebb. Másrészt a kiegyezés utáni első években folyó reaktiválásokból. A jogelőd apparátusokat 1867-ben feloszlatták, a tisztviselőket részint nyugdíjazták, részint átvették. Sokukat viszont rendelkezési állományba helyezték, s csak 1868-69-ben nevezték ismét ki. A harmadik csoport az államigazgatás alacsonyabb szintjeinek átszervezésével került a minisztériumokba, melynek során egyes hivatalokat beolvasztottak,