Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
IV. A POLGÁRI TÁRSADALOM BÁZISA, IDEOLÓGIÁJA – TŐKÉS RÉTEGEK, NEMESSÉG - 1. Tóvári Judit: Polgárosodás és helyi hatalompolitika 1872-1917 között
281 ágakat. Az ipar erősen korlátozott volt, a tőkés gazdálkodásra áttérni képtelen földbirtok sem lehetett a tőkeakkumuláciő fő területe. így emelkedtek ki lassan a 19. század első felében még szegény, jogilag teljesen elnyomott helyzetben levő zsidóság köreiből azok a kereskedők, akik később mind nagyobb vagyonra tettek szert. A kiegyezést követően, amikor a hazai burzsoázia izmosodásnak indult, ezek a kereskedőcsaládok rendelkeztek a befektetéshez szükséges tőkével. A Miskolci Takarékpénztár alapító részvényesei közöt már 1845-ben megtalálhatók a későbbi virilis borkereskedők. Tőkéjük jelentős részét házingatlanokba és pénzintézeti részvényekbe fektették. (Ugyanakkor azonban, míg a pénzintézetek igazgatósági tagságáig 7 személy jutott el, az ipari részvénytársaságok vezetőségében csak hármán vettek részt.) A kereskedők vagyoni rétegződésének vizsgálata egyértelműen rámutat a város gazdasági vérkeringését fenntartó kereskedelmi ágak jelentőségére. Ezek a vezető ágak a bor-, a szesz-, a termény- és liszt, a fűszer-, a fa-, valamint a vaskereskedelem. Miskolc fűszerkereskedelme a város kereskedelmével egyidős. A helyi kereskedelem megteremtői, a görögök, előszeretettel foglalkoztak fűszerkereskedé5sel, bár ez a kereskedelmi ág még az 1830-as években is igen kezdetleges volt. A fűszer- és gyarmatárukereskedelem akkor indult virágzásnak, amikor a vasúthálózat kiépült. A fűszerkereskedők között található a legtöbb régi polgárjoggal rendelkező személy, akik nagyobb számban pénzintézeti, kevesebben ipari részvénytársaságok vezetőségi tagjai is voltak. Azok a kereskedők, illetve leszármazottaik, akik 1848 előtt is polgárjog birtokában voltak, kivétel nélkül megtalálhatók a pénzintézeti részvénytársaságokat szervező tőkések között. A fűszerkereskedők közül ellenben csak azok tudták állni a versenyt, akik külkereskedelmi kapcsolatokra is szert tettek, kereskedésüket nagykereskedelmi szintre emelték, háztulajdonossá váltak és egyidejűleg több részvénytársaságban nagyobb számú részvényt vásároltak. Nevükkel a miskolci lapok hirdetési oldalain állandóan találkozunk. Művelt, világot látott kereskedők voltak, akik a szakmát bel- és külföldi tanulmányutakon sajátították el. Miskolcon letelepedve, vagy visszatérve ide, egy-két nagyobb kereskedőháznál gyakorolták, a szakmát, és később vagy átvették az üzletet, vagy saját vállalkozásba kezdtek. A régi híres kereskedőházak az összeházasodások révén az egész várost behálózó családi vállalkozásokká fejlődtek. A kereskedelmi tőke eredetét, befektetési irányát, a város polgárosodásában •*. játszott szerepét vizsgálva azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a kapitalista kereskedelemben nagy tőkét gyűjteni képes kereskedők azok voltak, akik: 1. a kereskedelmi ág természete folytán bekapcsolódtak a külkereskedelmi forgalomba és ügynökeik révén állandóan szemmel tudták tartani a piacot; 2. a házat, földbirtokot, részvényeket szerzők; 3. és nem utolsó sorban azok, akik családi vállalkozásként folytatták üzleti tevékenységüket. A kereskedelmi tőke így elősorban házingatlanokba, bankrészvényekbe és egyes kereskedelmi ágak esetében — mint a termény- és borkereskedelem — élelmiszeripari magánvállalkozásokba vándorolt. A csak helyi, városon belüli kereskedelmet ellátók -- főleg a vegyeskereskedők -- gyakran cserélődtek, vagyonuknak nem volt stabilizáló hatásuk.
