Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
IV. A POLGÁRI TÁRSADALOM BÁZISA, IDEOLÓGIÁJA – TŐKÉS RÉTEGEK, NEMESSÉG - 1. Tóvári Judit: Polgárosodás és helyi hatalompolitika 1872-1917 között
280 ház- és földbirtokba fektette, majd megszerezte hozzá a nemesi címet. Az újonnan szerzett cím és vagyon azonban nem tette automatikusan " szalonképessé " tulajdonosát. Arra törekedett tehát, hogy fiát, aki örökölte címét és vagyonát, valamilyen közhivatali állásba juttassa. Gőzmalomigazgatók, bankigazgatók, biztosítási társaságok és egy sor ipari, valamint kereskedelmi rt. igazgatói posztját egyidejűleg betöltő személyek voltak e csoport tagjai. A 2. típusba tartozók az 1848 előtt polgárjogot nyert személyek utódaiból kerültek ki. Többnyire ők is kereskedés révén gyűjtötték vagyonukat, amihez később nemesi címet szereztek. Kereskedelemből származó tőkéjüket ház- és földbirtokba fektették. Családi hagyományaik a politikai érdeklődés előterében tartották személyüket. II. TŐKÉS POLGÁRSÁG 1. Kereskedők A polgári vagyonképződésben a kereskedelemből származó jövedelem egyre nagyobb szerepet játszott, olyannyira, hogy a századfordulóra a felére szorította vissza azt az értelmiségi réteget, amelynek nem volt érdekeltsége a termelésben, a kereskedelmi forgalomban. Miskolc, mint gócpont az Alföld és a Felvidék között, a fogyasztókat ellátó belső kereskedelem mellett nagy szerepet játszott az átmeneti kereskedelem művelésében is, amit csak fokozott az, hogy Gömör vasérc- és Borsod szénmedencéjének forgalmi gócpontja volt. Kedvező földrajzi helyzete és az ipari népesség fogyasztóképessége mellett a 19. század második felétől a vasútépítés megteremtette az egységes belső piac kialakulásának feltételeit. Az egymás után alakuló pénzintézetek a hiteligények kielégítésével nagy jelentőségre tettek szert. A fejlődés eredményeképpen 1880-ban megalakult a Kereskedelmi- és Iparkamara. (Mindezeknek volt köszönhető, hogy kereskedelemből származott a legtöbb adót fizetők csoportjában a tőkés polgárság több mint felének a jövedelme, de arányuk a tőkés kategórián belül is rohamosan növekedett.) 1872-ben az egész virilis csoport 23 %-át, a tőkés 7 polgári réteg 58 %-át kereskedők alkották. 1917-re a legnagyobb adózók csoportjának 40, a tőkés polgárságnak pedig 72 %-a állt kereskedőkből. A nagy számbeli fellendülés a borkereskedelemnek volt köszönhető. Az 1881 és 18B5 közötti öt évben kétszeresére nőtt a borkereskedelemből tőkét felhalmozni képes polgárok száma. A szőlőbirtok és azzal összefüggésben a borpincék birtoklása minden időszakban a társadalmi rang egyik összetevője maradt. A borkereskedés élénk maradt annak ellenére is, hogy az 1880-as évektől a szőlőtermelés visszaesett. Hogy a borkereskedelem ilyen jelentőségűre emelkedett a városban, abban nagy szerepe volt a földrajzi adottságoknak. Az Avas ezret meghaladó egészséges, homokkőbe vájt pincéiben tárolták a továbbszállításig a felvásárolt bormennyiséget. A legnagyobb jövedelemre szert tevő borkereskedők azok voltak, akik bekapcsolódtak a nemzetközi kereskedelembe, s ügynökeikkel behálózták a piacot. Ezek a kereskedők nem érezték meg annyira a konjunktúraciklusok változásait. Többnyire apáról fiúra öröklődtek e mesterség fogásai és a város önkormányzati testületében is követték a fiúk az apákat. Pénzüket általában szívesen forgatták, ezért házingatlanon kívül jelentősebb földbirtokot nem vásároltak. A vezető kereskedelmi ág reprezentáns családjainak eredetét kutatva eljutunk a gazdag görög kereskedők helyébe lépő zsidó családokig. Rendkívül nagy szerepük volt abban, hogy Miskolc fontos kereskedelmi és ipari gócponttá fejlődött. Egyenjogúsításukra azonban csak 1867-ben került sor. A sokáig fennmaradó feudális viszonyok közepette a kereskedelem képezte a felhalmozás legfőbb forrását, a város földrajzi adottságai pedig meghatározták a kereskedelmi
