Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
IV. A POLGÁRI TÁRSADALOM BÁZISA, IDEOLÓGIÁJA – TŐKÉS RÉTEGEK, NEMESSÉG - 1. Tóvári Judit: Polgárosodás és helyi hatalompolitika 1872-1917 között
279 borkareskedéssel is foglalkozó értelmiségieket, akik nagy mennyiségű bort tudtak tárolni és a környező országokat is behálózó kereskedelmi kapcsolataik voltak. Vizsgált időszakunk egészén átível egy jellegzetes motívum: akár a tisztviselők, akár az értelmiség legvagyonosabbjainak az életútját követjük nyomon, vagyonuk eredete legtöbbször kereskedő-ősökre vezethető vissza, de az értelmiségi foglalkozáson túl, ők maguk is részesei -- főleg borkereskedelmi — vállalkozásoknak. A kereskedelem szerepe tehát potenciálisan jóval nagyobb volt a tökefelhalmozásban, mint bármely más ágazaté. A kereskedelemből származó jövedelem — amit esetleg elfeledett a személynek foglalkozási kategóriába sorolása — biztosította sok esetben a virilis-tagságot azoknál a rétegeknél is, amelyeknél nem a kereskedése volt a foglalkozási kategóriába sorolás fő szempontja. A második községi törvény hatása és a törvényhatósági jog 1909. évi elnyerése átmenetileg megnövelte a tisztviselők számát a legnagyobb adózók között. Miskolcon a virilis tisztviselők között stabilan megkapaszkodni képes tagok a nagy részvénytársaságok alkalmazottai voltak, hátuk mögött számtalan egyéb rt. igazgatósági tagsággal, amelyhez még ház- és földbirtokot is szereztek. A csoport tagjai között olyan jellegzetesen kapitalizmus-teremtette foglalkozásúak is előfordultak, mint a környék legnagyobb ipari részvénytársaságának, a Borsod-miskolci Gőzmalmomnak egymást követő két vezérigazgatója, bankigazgatók, bankpénztárosok, a MÁV ügyintézői. A hagyományos vármegyei, városi közigazgatás képviselőit a főispán, a polgármesterek, a jegyzők és négy hivatalnok képviselte. Noha a főispán és a polgármesterek egy-egy évig tartották meg virilis minőségüket, ez nem azt jelentette, hogy vagyonalapjuk annyira lecsökkent, hogy emiatt estek ki a legnagyobb adózók sorából, hanem választaniuk kellett virilizmus, a választás és később a szakszerűség jogán történő törvényhatósági bizottsági tagság között. Az önkormányzati testület virilis tisztviselőinek többsége még 1848 előtt kapta nemességét, 1917-re viszont valamennyien megszerezték azt. A megyei és városi tiszviselök másik csoportja az állam által biztosított fizetésből élt. Nem vett részt vállalkozásokban, sem házakat, sem földbirtokot nem szerzett. Megelégedtek a nemesi cím és a város vagy a megye szolgálatában betöltött állások nyújtotta társadalmi ranggal. A város közéletében sem ők voltak a hangadók, hanem a hosszabb ideig a legnagyobb adózók között maradók, vállalkozásokban, forgalomban résztvevő, ingatlanokat szerző kereskedőréteg és a tisztviselőknek a tőkés termelés szektoraiban foglalkoztatott része. A vármegyei és a városi közigazgatás hagyományos tisztviselői állásaiban elhelyezkedő személyek közül szinte csak a legmagasabb posztokat betöltők, mint a polgármester és a főispán találhatók meg a részvénytársaságok vezetőségében. Mellettük ott található még egy közjegyző, aki mind a polgármesterrel, mind a főispánnal rokonságban volt. A szabadversenyes kapitalizmus idejére tőkeképessé váló kereskedő réteg nevelte ki a saját soraiból azt a 20. század első évtizedére vérbeli kapitalista nagypolgárrá váló generációt, amely bár foglalkozását tekintve a tisztviselők közé sorolható, mégsem érezzük elég kifejezőnek ezt a kategorizálást. Mindössze négyen voltak, de jól példázzák azt a gazdasági-társadalmi forrást, amelyből e réteg eredt. Az 1. típus a kereskedőként tőkét gyűjtő zsidó polgár volt, aki vagyonát
