Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
III. NAGYBIRTOK ÉS NÉPESSÉGE, PARASZTI TÁRSADALOM – PARASZTI CSALÁD - 2. Klaniczay Gábor: A boszorkányvád szociológiája a 18. századi falvakban és mezővárosokban
206 E néhány adat csupán felszínes — " szociológiának " aligha nevezhető — képet ad akár e két tucatnyi boszorkányügy mögötti konfliktusokról. Ha a város története felől közelítjük meg e problémát, mégis egy fontos tanulság adódik: nyomát sem leljük a perekben a város számos e korszakbeli válságának, problémájának. Nincs utalás sem az 1734-35-ös Péró-lázadásra, sem az 1752-53-as Törő-Pető féle zendülésre. Nem bukkannak elő a vallási ellentétek, s ami a legmeglepőbb: nemcsak nem említik a perek a mintegy 3000 áldozatot követelő 1738-as pestist, de annak sincsen jele, hogy az ezt követő években felerősödött volna a boszorkányüldözés, a szegedi pánik modelljét követve. /21/ Vásárhelyi példánk tehát, első, vázlatos áttekintés nyomán is arra figyelmeztet, hogy ha általánosságban igaz lehet is az a megfigyelés, miszerint a boszorkányüldözés társadalmi feszültséget vezet le, ez minden korban csupán egy az e célra szolgáló kulturális-társadalmi mechanizmusok közül, és sokszor csak véletlenen múlik, hogy kapcsolatba kerül-e az adott pillanat legalapvetőbb helyi konfliktusaival. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a boszorkányügyek áttekintése nemcsak hasznos kiindulópont lehet sokféle társadalmi probléma feltárásához, hanem egyúttal újszerű feladatok kutatására is ösztönözheti a társadalomtörténetet. Befejezésképpen hadd utaljak néhány ilyen tanulságra. + + + A boszorkányperekben, s egyáltalán mindenféle peres anyagban a társadalom nem annyira társadalmi kategóriákra osztható rétegek formájában jelenik meg, mint inkább szolgáltatások, szolidaritások, szívességek, egyezségek kusza hálójába fonódott, s ugyanakkor viszályokkal, gyűlölködésekkel, mindennapos perpatvarokkal megosztott családi, rokoni, szomszédsági csoportok képében. Bár távolról sem a hagyományosan elképzelt "közösség " ez, mind többféle " kívülálló " okoz zavart hétköznapjaiban (koldusok, vádaskodó vándor-javasasszonyok, katonák, deákok), mégis szembetűnő, hogy " társadalomként " elsősorban a hagyományos társadalmi alkalmakon és helyszíneken nyilvánul meg — a kocsmában, a vásárokon, a vendégségeken —, itt pattannak ki a konfliktusok, itt terjed a szóbeszéd. Maguk a perek, s a boszorkányégetések is ezek közé a " társadalmi alkalmak " közé tartozhattak, bár egyúttal újra és újra maradandó szakadásokat okozhattak a helyi kapcsolatok hálóján — Macfarlane által hangsúlyozott közösség-romboló szerepük nyilvánvaló. Végezetül megemlíteném, hogy a boszorkányvallomások — tanúké és vádlottaké egyaránt — a társadalomról, az egyénről és közösségről alkotott reprezentációk társadalomtörténeti fontosságára is figyelmeztetnek. Nemcsak következményei lehetnek társadalmi feszültségeknek, hanem kiváltói, állandósító! is, nemcsak magyarázatra szorulnak, hanem önmagukban is sokmindent megmagyaráznak. JEGYZETEK /1/ E. E. Evans-Pritchard : Witchcraft, Oracles and Magic among the Azande (Oxford, 1937) című könyve a " klasszikus " e tárgyban. V.o.: Max Marwick : Witchcraft and Sorcery (Harmondsworth, 1970). /2/ Marwick használja leginkább e megjelölést, (v.o. i.m.). /3/ Alan Macfarla ne: Witchcraft in Tudor and Stuart England (New York, 1970). Könyvében, s többek között a szomszédsági viszonyok és a boszorkányvád. közötti öa ézefüggés megállapításában Macfarlane támaszkodott Keith Thomas : Reigion and the Decline of Magic (London, 1971) ugyancsak antropológiai ihletésű elemzéseire.
