Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)

III. NAGYBIRTOK ÉS NÉPESSÉGE, PARASZTI TÁRSADALOM – PARASZTI CSALÁD - 1. Papp Klára: Jobbágyi társadalom a 18. századi bihari magánföldesúri birtokon

190 megtartásának igénye még a szabadságharc után nőtt meg igazán. Igaz, Bihar vármegye már a szabad költözési jog országos elismerése (1715) előtt, 1711-ben azt hozta törvénybe "

ki ahol most van, ott lakjék

", de már 1712-ben, Pontz Zsigmondné székelyhídi colonusainak ügyében csak a szökve távozókra mondott ki jószágvesztést, egyébként pedig a megye fóruma elé utalta a bejelentett ügyek elbírálását. /7/ A századvég bonyolult viszonyai között és után a szabad költözés joga jelentős számban válhatott a szolgáltatás elviselhetőbb formájának (a dézsma mellett meghatározott, 3-12 nap közötti robot) elterjedéséhez. Az 1728. évi országos összeírás megyei adatai szerint /8/ a magánbirtok jobbágyságának 19,9 %-a röghözkötött, s 80,1 %-a szabadon költöző (a mezővárosokban is csaknem azonos az arány 20,9-79,1). A röghözkötöttek száma az érmelléki (20,32 X) és a váradi járásban (47,5 %) a legnagyobb, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a mezővárosok közül csak Margittán (9 fő), Élesden (14 fő) és Telegden (10 fő) írtak Össze közülük.. A sárréti és a szalontai járásban oedig csak költözési joggal rendelkezőket jegyeztek fel. Mivel az általános tendencia a költözési jog elismerése, sajátos, hogy a Csáky család margittai uradalmának iratai között számos esettel találkoztam, ahol — a 17. század gyakori példáihoz hasonlóan — kezeslevéllel tudta a birtokos a lakosokat az örökös jobbágyi állapot vállalására szorítani. 1737-ben, amikor Csáky Zsigmond özvegye, Haller Kata asszony törvényszéke előtt a Margittáról elszököttekről vallottak a tanúk, bizonyos Nagy Péter és Nagy István ügyében maga a mezóvárosi bíró, Egeresi István állította, hogy még az apjuk "

bizonyos törvénytelen esetek miatt adta magát örökös jobbágyna

k". /9/ 1743-ban a szúnyogdi Csordás Miklós fiáért, Jánosért vállaltak kezességet "

állandó lakos és napos lészen az uraság földjén

". /10/ 1754-ben, ^amikor a fegyverneki Juhász Demeter azzal i kérelemmel fordult Ferdényi Gábor prefektushoz "

ökreim vannak, telek nélkül nem élhetek

", az ügy elintézésével megbízott számtartó a marhátlan Dávid János telkét szemelte ki e célra. A végrehajtás során azonban már a következőket jelentette: "

Dávid János magát ezentúl jobbágynak obligálván... meg hagyattatott

". /11/ A további mintegy tizenöt /12/ eset azt igazolja, hogy a Csaky uradalomban az örökös jobbágyság vállaltatása a jelzett időszakban elfogadott gyakorlat volt. A margittai uradalom zálogbaadása előtt, 1755-ben /13/ elkészített összeírás a subditus (ala.tvaló) elnevezést használja a 128 örökös jobbágy (14 %) megnevezésére, szemben a 767 összeírt taxalistával (86 %). A két mezóvárosban, Margittán és Berekböszörményben élnek túlnyomórészt taxalisták (csak 2-2 subditust jeleznek), illetve Szalárdon taxafizető mind a 156 fundussal rendelkező. A forrás tanúsága szerint a birtokosi akarat ellenére a népesség jogállása mégis a megyei állapotoknak megfelelően alakul. Ugyanakkor eltérő a megyében megszokottól, hogy a sólyomkői uradalom (Bánffy cs.) 1717-ben és 1765-ben készített urbáriuma az inquilinusokat nevezi szabad menetelúeknek, akik 12 napi (vagy harmadrésznyi) szolgálatot kötelesek teljesíteni. A rajtuk kívüli többi — általában szintén oláh — lakost haereditariusnak. /14/ A Bárányi család micskei birtokán 1756 májusában /15/ írták össze a tizennégy település jobbágynépességét. A 401 röghözkötöttel szemben a költözési joggal rendelkezők száma 134. 1728-hoz képest jelentős változást lehet regisztrálni, hiszen akkor 59:41 arányban mutatott több örökös jobbágyot a kimutatás, most viszont úgy tűnik, a népességnövekedés egyértelműen ezt a kategóriát növelte tovább (75:25 %). Jellemző lehet, és a következő évtized változásaira is utalhat, hogy pl. Baromlakon /16/ az úrbéri kilenc kérdőpontokra adott válaszokban a lakosok önmagukat szabad menetelűnek tekintették, míg a birtokos, Bárányi Gábor örökös jobbágynak tartotta őket.