Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
II. NEMESEK, POLGÁROK, ETNIKUMOK A HELYI TÁRSADALOMBAN - 8. Nemes Lajos: Eger város társadalmi rétegződése 1720-tól a 18. század végéig
170 ezt követően viszont nagyon kis mértékben, de alatta maradt annak. A kereskedők száma 1727-et és 1759/60-at leszámítva mindig nagyobb ütemben nőtt, mint az összeírtak száma. Vizsgáljuk meg hány %-át jelentette a kézműves réteg a város összeírt lakosainak? 1720-ban az iparosok 13,86 %-át tették ki az összeírtaknak. Ez az arány az 1759/60-as adófizetési évig növekvő tendenciát mutat, s ebben az évben a kézművesek az összes összeírtnak 21,92 %-át teszik ki. Ezt követően stagnálás, majd bizonyos mértékű csökkenés következett be, s 1788/89-re számuk már 17,87 %-ra csökkent. Tehát megállapíthatjuk, hogy abszolút számokban ugyan nőtt a kézművesek száma, arányaiban viszont ez a növekedés csak a század közepéig tart, ezt követően csökkenés áll be. Mást mutat a kereskedők helyzete, akik száma és aránya az egész évszázad folyamán egyenletes mértékben gyarapodott. /13/ Nézzük meg, mely iparágakban'fejlődött legintenzívebben a kézművesipar? Azt találjuk, hogy legdinamikusabban fejlődő iparág az építőipar. Az 1720 és 1750 közötti időszakban az építőiparban dolgozók száma 25-ről 60-ra, 1750 és 1760 között pedig 60-ról 99-re nőtt. Az 1750-1760 közötti fejlődési ütem egészen 1780-ig tartott. Ebben az időszakban évtizedenként átlagosan 25-30 fővel nőtt az iparágban foglalkoztatottak száma. Az építőipar hatalmas fejlődése összefügg a város földesurainak a püspökségnek és a káptalannak építkezéseivel. A 18. században alakult ki Eger belvárosának mai képe. Ekkor építették a belváros barokk stílusú épületeit, templomait, a Lyceum (ma Tanárképző Főiskola) hatalmas épületét. Az építőiparnál kisebb mértékben, de még mindig a városi lakosság számának növekedési ütemét meghaladó mértékben fejlődött a szolgáltatóipar, ezen belül is a ruházati ipar. A ruházati ipar nagyarányú fejlődését egyfelől a város lakosságának növekedésével, másfelől a társadalmi munkamegosztás fejlődésével magyarázhatjuk. A városi mesterek látták el ugyanis iparcikkekkel a környék falvainak lakosságát is. A mesterek termékeiket a városban tartott heti és országos vásárokon értékesítették. A ruházati ipar fejlődésével függ össze a bőr és a szövőipar fejlődése. A ruházati iparon belül — hasonlóan az országos átlaghoz — a legnagyobb a csizmadiák, a szabók, a szűcsök és a szűrszabók száma. 1720-ban 28 csizmadia, 30 szabó, 16 szűcs és 2 szűrszabó, 1788/89-ben 126 csizmadia, 57 szabó, 58 szűcs és 24 szűrszabó lakott a városban. Ennek megfelelően nőtt a bőriparban a tímárok száma 5-ről 24-re, a szövőiparban pedig a takácsoké 12-ről 37-re. /14/ Lényeges változás tapasztalható a belvárosban és a külvárosokban lakó kézművesek számának alakulásában. 1720-ban a belvárosban lakott a mesterek többsége, 213 iparosból 190 (89,2 %), a külvárosokban csak 23 (10,8 %). Ez összefügg azzal, hogy a külvárosok csak ekkor indultak fejlődésnek. 1788/89-ben már nagyon lényeges eltolódás tapasztalható a külvárosok javára. A 745 mesterből 438 (58,79 %) lakott csak a belvárosban és 307 (41,21 %) a külvárosokban. /15/ A város lakosai társadalmi-gazdasági rétegződésének vizsgálatakor szükségesnek láttam megvizsgálni — a magyarországi városfejlődés elmaradottságából fakadóan — egy másik, szintén a városi fejlődés felé vivő tényezőt, a szőlőtermelést, s ezen keresztül az őstermelők rétegét is. Vizsgáljuk meg a továbbiakban azt, hogy a városban lakó szőlőbirtokosok, társadalmi megoszlásuk szerint milyen mértékben részesedtek a város határában fekvő szőlőterületekből? 1727-ben az egri határban 1015 egri lakóhelyű szőlőbirtokos rendelkezett szőlővel, akik közül 9 (0,88 %) volt egyházi személy, 7 (0,69 %) nemes ember és 398 (39,21 %) polgár. Nem tudtuk meghatározni a társadalmi jogállását 601 személynek. 1789-ben ugyanakkor 1754 személyből 17
