Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
II. NEMESEK, POLGÁROK, ETNIKUMOK A HELYI TÁRSADALOMBAN - 6. Benda Gyula: Egy mezővárosi közösség rekonstrukciója 1700 és 1850 között – Kérdések és lehetőségek Keszthely példáján
148 társadalmat, amelyik elvált a mezőváros társadalmától, s esetleg közösségként is funkcionált? Megint csak válaszra váró kérdés. A vizsgált népesség tehát a rendi-jogi állás szempontjából, vallásilag, nyelvileg, foglalkozás szerint erősen tagalt, de mozgásában az egységesülés felé mutat. A társadalmi folyamatok elemzéséhez vizsgálati módszerként a rekonstrukciót jelöltem meg. Vajon az eddigi helytörténeti munkák által használt módszerekhez gépest milyen újdonságot jelent ez (vagy csak divatos szóvirág)? Anélkül, hogy tudománytörténeti fejtegetésekbe bocsátkoznék, utalok arra, hogy a regionális és helytörténeti munkák, beleértve a francia Annales iskola monográfiáit is, megelégedtek a gazdasági-társadalmi jelenségeket reprezentáló adatok, idősorok egymás mellé helyezésével (gyakran tudatosan elkerülve ezek összefüggő rendszerként való elemzését), az újabb (történeti antropológiai) munkák a közösségek rendszerként való funkcionálását kiindulópontnak tekintik, s a belső összefüggések elemzésére teszik a hangsúlyt. így az idősorok vagy strukturális metszetek elemzése helyett a record linkage révén elérhető rekonstrukció helyeződik előtérbe — vagyis a család, a háztartás szintjén megkísérlik a gazdaság, a demográfia, a kultúra és társadalom területéről az elemi információk összegyűjtését, s elemzésük innen indítják. A forrásanyag a tervezett feldolgozás szempontjából három csoportba sorolható: 1.) összeírások, 2.) nyilvántartások, 3.) személyi iratok. Az összeírások egy meghatározott célból veszik számba a népességet (háztartásokat) vagy annak egy részét (népszámlálás, vagyoni-jövedelmi összeírások stb.). A nyilvántartások valamilyen eseményt, jogi aktust, tényállást rögzítenek rendszeresen (az anyakönyvek a népmozgalmi eseményeket, adásvételi jegyzőkönyvek az ingatlanforgalmat, a bírósági jegyzőkönyvek a peres ügyeket stb.). A kétféle forrás megkülönböztetése forráskritikai szempontból lényeges (az összeírás esetében a teljesség és a rögzített helyzet — pl. a vagyon nagysága — megbízhatósága együtt kérdés, a nyilvántartásnál azonban a feljegyzett tény mindig valós: az összeírás közvetlenül mér valamit, a nyilvántartás viszont gyakran közvetve jelez társadalmi-gazdasági folyamatokat). A gyakorlatban azonban az elválasztás nem mindig megvalósítható. A kataszteri földkönyvek pl. egyszerre összeírások és egy nyilvántartás kiindulópontjai. A felvázolt kérdések megválaszolásához elsősorban a nyilvántartások tömeges feldolgozása szükséges. Személyi iratok néven mindazon okmányokat értem, amelyeket az emberek vagyonjogi, gazdasági megfontolásból hoznak létre és őriznek meg (adásvételi szerződések, végrendeletek, leltárak, osztálylevelek, számadások stb.). Ezek fennmaradása tömegességük ellenére is esetleges. A személyi iratok alapján esettanulmányok készíthetők és statisztikailag is feldolgozhatók. Milyen mennyiségű és minőségű forrásanyag áll Magyarországon rendelkezésünkre egy ilyen munkához. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a 18. századtól az összeírások, nyilvántartások száma és minősége, az Írásbeliség terjedésével a személyi iratok nagyobb száma, ott, ahol megmaradtak, lehetővé teszik kvantitatív elemzésüket is. Keszthely esetében az anyakönyvek 1698-től maradtak fenn, több egyházi lélekösszeírás (1748, 1771, 1816) részletes képet ad a háztartásokról, rendelkezésünkre áll az 1780-as években készült kataszter. 1770-től 1848-ig teljes sorozat háztartásonkénti dicalis összeírás maradt fenn. Sajnos a városi levéltárban ügyviteli jegyzőkönyveket csak 1836-tól ismerünk, viszont igen gazdag az összeírások és adónyilvántartások corpusa (1746-1850). A Festetics levéltár a 19. századtól szinte teljes sorozatban őrzi
