Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)

II. NEMESEK, POLGÁROK, ETNIKUMOK A HELYI TÁRSADALOMBAN - 5. Pálmány Béla: A mezővárosok társadalma Nógrád vármegyében a török hódoltság utolsó szakaszától a jobbágyfelszabadítás végrehajtásáig

137 negyedének stb. volt a birtokosa, a tényleges nagyságot szorzással kapjuk meg. Az árendaösszegeket rendezhetjük idősorba: Szécsény vásárainak forgalmára jellemző ez a sor, 1718 = 77 Rft, 1752 = 80 Rft, 1762-1764 = 110 Rft, 1765-1768 = 240 Rft, 1797 = 250 Rft, 1833-1838 = 300 Pft, 1854 = 1055 Pft. De szerencsés esetben össze is hasonlíthatjuk a szomszédos oppidumokat: 1854-ben pl. ezt a sokatmondó képet kapjuk: Losonc 3082 Pft, Balassagyarmat 2240 Pft, Szécsény 1055 Pft, Losonctugár 330 Pft, Szirák 137 Pft, Kékkő 80-100 Pft, Nógrád újonnan szerzett vásárjoga 80 Pft, Divény 6-8 Pft. Sajnos Gács, Fülek, Nagyoroszi és a jelentéktelen Ersekvadkert sokadalmainak mértékére nem találtunk adatot. Ezt a módszert tudomásunk szerint mások még nem alkalmazták, pedig a 16. századtól országosan is rengeteg adat lappang a forrásokban, csak ki kellene bányászni és sorba kellene rakni őket. A kereskedőnépesség számát a 18-19. századi országos és megyei rovásösszeírásokbői könnyen ki lehet gyűjteni. Mária Terézia uralkodása idején különösen, sok zsidó és görög kereskedő illetve kalmárösszeírás készült. Ha azonban a korabeliek szerint hivatásos kereskedőnek minősített személyek számából következtetnénk az egyes mezővárosok piacközponti jellegének erősségére, igencsak hibás eredményre jutnánk. Mert a kiemelkedően legfontosabb vásárvárosban, Losoncon sokáig egyetlen kereskedőt sem jelölnek, majd 1769-ben 3 "

görög

" kalmár-párost, akik összesen 8 segédet foglalkoztattak, 1778-ban pedig 4 ket-ket kereskedő társulását tüntetik fel csupán — ezek is, hasonlóan a balassagyarmatiakhoz, pesti vagy szentendrei illetőségű polgárok voltak. 1828-ban mindössze 3 quaestor és 8 mercator rendi kategóriába sorolt nem nemes losonci háztartásfőt írtak össze, ezzel szemben a kevésbé fontos Balassagyarmaton 93, a gyenge közepes központi jelentőségű Szécsényben pedig 53 kereskedőt vagy kalmárt regisztráltak. Miért lehetett ez így? A válasz egyértelmű: Losoncon és a vármegye többi, Ipolytói északabbra fekvő helységében, minthogy a bányavárosok 7 mérföldes körzetébe estek, nem telepedhettek meg izraeliták — ezt 1840-ig-törvények tiltották — viszont Szécsényben 1825-ben 644, Gyarmaton pedig 839 zsidó lakos élt, mindenek előtt felvásárló kereskedést, házalást, korcsma- és mészárszék-árendálást űzve. A görögök jelentős tőkeerejükkel, az izraeliták ellenben — zömmel szegényebb emberek lévén — tömegükkel tűntek ki és tudták ellátni egymástól eltérő jellegű kereskedelmüket. Az 1840-es években — a losonci városi tanács ellenkezése dacára — kezdődött meg a zsidó kereskedő családok beköltözése az addig tiltott szabadalmas mezővárosba, 1847-ben már 92, 1870-ben pedig 464 izraelita élt e kiemelkedő vásárvárosban. 3/ A kézműipar szerepe a nógrádi mezővárosokban A különféle mesterségekkel foglalatoskodó kézműiparosok a feudáliskori városok, mezővárosok legjellegzetesebb alakjainak számítottak. Hála az iparosokat szakmájuk szerint is megkülönböztető rengeteg egykori összeírásnak, a városi társadalom egyetlen csoportjáról sem tudunk olyan sokat, mint róluk és érdekvédelmi szervezeteikről, a céhekről. így nem is szükséges, hogy forrásaikról és a feltárás módszertanáról itt és most szóljunk. Nógrád vármegye első ismert céhei országos összehasonlításban elég későn jöttek létre: 1617-ben Szécsény végvárában öt mesterség művelői két céhbe tömörültek. 1683-ig, a török kiűzéséig Losoncon 4, Füleken 5, Gyarmaton 2, Kékkőn 1 további tisztes testület jött létre. Az újratelepítés után alig néhány év telt csak el és a szécsényi, a füleki majd a balassagyarmati céhek ismét megalakultak, azután sorra kapták a privilégiumokat a legfőbb mesterségek divényi, gácsi, nagyoroszi gyakorlói is, így az 1731-es első céhlevél revízió