Fridectky Lajos memoárja. Középszinten a történelemben - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 14. (Salgótarján, 1988)

időben - arra emlékezem — minden olyant, aki Debrecenbe dec. 30-án, vagyis december végén 1848, nem ment, gyanúsítottak, igy voltál Te is, Téged is ezen honn töltött időre gyanúsítottak. — Miután azonban mind ezen dolog — mondom igen általános és régi keletű, - én nem tartom érdemesnek, még csak említésre méltónak sem, annál kevésbbé figyelembe vehetőnek, és ügyetlenségnek tartom magam részéről, hogy indoklásául Emlé­kezéseidnek ezt is felhoztam; ámbár most is úgy tartom, hogy az efféle emlékezések vagyis emlékiratoka legjobb adatokat szolgáltatják a badar beszédek cáfolatára." 12 Úgy látszik, Frideczkyt sikerült kiengesztelni. Semmi jele sincs annak, hogy memoárjait visszakérte volna. Az emlékezések tisztázata Nagy Iván birtokában maradt, majd a megyei múzeum birtokába került. Sorsuk ismertetése előtt indokolt összefoglalni, hogy ki volt és milyen életpályát futott be szerzőjük: Frideczky Lajos. A memoáríró Frideczky az úgynevezett történelmi osztály: a nemesség fiaként látta meg 1817-ben a Nógrád megyei Tereskén a napvilágot. Családja azonban még 125 éves nemesi múltra sem tekinthetett vissza. A Nyitra megyei Frideczky Jánost ugyanis csak 1694-ben adományozta meg címereslevéllel és emelte a közrendűek sorából a kiváltságo­sok közé I. Lipót kegye. A nemesítés kiterjedt Jánosnak György és András nevű testvérei­re, továbbá János hasonnevű, valamint Miklós névre hallgató rokonára, sőt Miklósnak István nevű fiára is. Ez az István volt az emlékiratszerző Lajos ükapja, így ő maga a meg­nemesített Frideczkyek ötödik nemzedékéhez tartozott, akinek családja a fentiek szerint nem is egyenesági, hanem csupán oldalági ősei érdeméből nyert címereslevelet. István, az újsütetű nemes, vagyont is szerzett az adománylevél mellé: feleségül vette Borsiczky Máriát, aki a sárfenéki Kamperek után egy egész falut örökölt a szomszédos Nógrádban. Ezzel a tegnap még közrendű fiú egyszeriben jómódú megyei földesúrrá lépett elő. 13 Az ő Tádé nevű fia minden bizonnyal a családi birtoknak is köszönhette, hogy 1755­ben táblabíróként játszhatott Nógrád megye közéletében szerepet. Csakhogy Tádénak négy lánytestvére is volt, így a szülei által még egyedül bírt Tereske, azok halála után, öt részre.oszlott. Az 1770. november 30-án aláírt úrbéri tabella szerint a helység adózó parasztjai közül, akik mind örökös jobbágyoknak számítottak, Tádé már csak 8 jobbágy és 5 házaszsellér urának tudhatta magát, azaz csupán a helybéli jobbágyok 25, és a zsel­lérek 29 %-a volt az ő szolgáltató embere. Ez a népesség az általa használt, összesen 10 úrbéres telek után, amely 136, 1/4 magyar hold szántót és 75 kaszás, azaz 57 hold rétet jelentett, a dézsmán és a megszabott kulinárián kívül, az új rendelkezések értelmében évente 520 nap igásrobottal és 90 kézinapszámmal tartozott. Szőlő ekkor még nem volt a faluban, de irtásokat találtak a konskriptorok. A helység 35 jobbágya közül 29 rendelke­zett több-kevesebb nagyságú irtással, összesen 204 1/2 magyar hold szántóval és 9 1/6 ma­gyar hold réttel. Tádé 8 jobbágya közül 7 részesedett az irtásokból, az ő kezükön volt az irtásszántók 27 és az irtásrétek 20,5 %-a, összesen 50, illetőleg 2 1/4 holdnyi mennyiség­ben. Az irtások után a jobbágyok a termés hetedét adták, robotot pedig, a földesúr min­denkori szükségletének megfelelően „az régi bevett szokás szerint" szolgáltattak a haszná­lat fejében. 14 Az összeírás természetesen arról sem árulkodik, hogy Tádénak — és birtokostársainak — volt-e, és ha igen, mekkora terjedelmű saját kezelésű, azaz majorsági birtoka. Tádé, a dédapa, telkiföld és irtás címén a falu csaknem 708 hold szántójából még 186 1/4, 178 hold rétjéből még 59 hold kizárólagos tulajdonosának minősült. De már hat tulajdonos közt oszlott meg a határ. Négyen Tádé testvérei, illetőleg sógorai voltak, az ötödik újonnan települt a faluba. Tádé minden esetre a haszonföldeknek több mint egy­hatodát birtokolta, részesedése tehát nagyobb mértékű volt apja jószágából, mint ameny­nyi egyenlő megosztás alapján illette volna. Nem tudni, hogy e különbség az örökítés aránytalanságából eredt-e, vagy pedig Tádé testvérei örökrészéből szerzett-e — esetleg felesége hozományát értékesítve — a magáéhoz többletet. Annak sincs nyoma, hogy Tereskén kívül másutt is lett volna birtoka. Tádé a maga 240 hold körüli birtokával minden esetre alacsonyabb vagyoni kategóriá­ba tartozott, mint birtokszerző édesapja. Utódai idején folytatódott az a tendencia, amely a mindenkori família birtokának csökkenését jelezte. Az 1828. évi országos össze­írás Tereskén az 1770-ben összeírt 35 telkesjobbággyal szemben csak 24 telkesjobbágyot talált, akik összesen 318 magyar hold szántóval, 159 kaszás réttel, 8 1/6 hold szőlővel gazdálkodtak. Igaz viszont, hogy a házas zsellérek száma, ha hinni lehet az összeírásnak, 1770 és 1828 között 17-ről 62-re emelkedett. 15 A jobbágyok számának, de még inkább

Next

/
Thumbnails
Contents