Fridectky Lajos memoárja. Középszinten a történelemben - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 14. (Salgótarján, 1988)

a jobbágybirtok mennyiségének ilyen mértékű apadása teljességgel valószínűtlen, a tényleges helyzetet eltorzító adatok minden bizonnyal a konskripció alkalmával elkövetett — történetírásunk által feltárt — szabálytalanságok következményei. A jelek szerint az összeírok Tereskén is ugyanolyan hibás módszerrel dolgoztak, mint az ország számtalan más helyén: telkibirtok címén csak annyi földet vettek számba, amennyit a parasztlakosság évente bevetett, a pihentetett, parlagon hagyott nyomást pedig figyelmen kívül hagyták. Ebből következően a kétnyomásos rendszerben gazdálkodó Tereskén a jobbágyföldek terjedelme a lastromozottnak legalább kétszeresére, vagyis 636 magyar hold szántóra és 212 hold rétre rúghatott. Ezek szerint viszont a telkiföldek mennyisége alig változott a faluban az úrbérrendezés óta: az akkori 886 holddal szemben 848 hold tekinthető úrbéres birtoknak, azaz mindössze 38 hold csökkenés tapasztalható. A faluhatár esetleges majorsági részét persze ez az összeírás sem tünteti fel, és homályban hagyja a földbirtokosok számát is. Tádé hajdani úrbéres birtokát hat gyermeke — négy leánya és két fia — örökölte, feltételezhetően egyenlő arányban, így István nevű fiának, Iajos nagyapjának is hatodrész jutott. Ha feltételezzük, hogy felesége körülbelül hasonló nagyságú birtokot kapott a házasságba, amelyet azután helyben elcseréltek, vagy amelynek árát valamelyik örökös részének megvásárlására fordították, István legfeljebb apja birtoka egyharmadának lehetett a tulajdonosa, ez pedig hozzávetőlegesen 80 holdnak felel meg, amely úrbériségből és irtásföldből tevődik össze. Az 1828-as összeírás idején azonban már István fia — egyszersmind Lajos apja — József számított a család fejének. Ő viszont két másik testvérével osztozott az örökségen. Ismét feltételezve, hogy József felesége: Géczy Terézia legalább ugyanannyival gyarapította a család vagyonát, amennyivel házastársa is rendelkezett, sőt megengedve, hogy teljes egészében Józsefé lett Antal nevű korán elhunyt testvére örökrésze is, József és neje úrbéres birtoka elméletileg mindössze 110 hold között mozoghatott! Számításba kell azonban vennünk, hogy a 18. század közepétől Tereskén megkétszereződött az irtásföldek terjedelme. Mivel ezek mennyisége Tádé idején az összes parasztföldnek hozzávetőlegesen egyötödét alkotta, feltételezve, hogy ezek ugyanolyan arányban osztódtak a lemenők között, József körülbelül 130—135 jobbágyi haszonföld felett rendelkezett. Lehetséges persze, hogy az irtásokat részlegesen vagy terjesen visszaváltotta a família. Ez utóbbi esetben Józsefnek mintegy 90 hold úrbéres és 40—45 hold majorsági földje és — ezt más forrásból tudjuk — mintegy három hold szőlője lehetett. Ez bizony egyáltalán nem tekinthető középbirtoknak, hiszen egész rétegnyi olyan jobbágy élt az országban, amelynek úrbérisége ezt a mennyiséget felülmúlta.

1 A Frideczky-család birtokviszonyainak ilyen alakulása valószínűsítheti és okát adhatja annak, hogy József nem gazdálkodással, hanem más hivatás révén láthatta biztosítva egyszülött és viszonylag későn jött (csak 37 évesen lett apává) Lajos fia jövőjét és jólétét. Legkézenfekvőbbnek a közigazgatási funkciók bármelyikére képesítő jogászi pálya látszott számára. Elvégeztette hát fiával a váci piaristáknál a gimnáziumot, majd Pesten a jogi egyetemet. Lajos a szokásos patvarista-gyakornokság után — amint maga számol be róla emlékirataiban — báró Keglevich Gábor nógrádi főispán révén 1836-ban, mint díjtalan másodaljegyző került megyei szolgálatba. A hivatali pályán, a mindenkori főispánok jóvoltából, fokozatosan haladt előre, illetőleg felfelé. 1842-ben első aljegyző, 1846-ben pedig főjegyző lett. Funkciója révén számos, különféle megbízatású megyei küldöttség—bizottság munkájában vett részt. Közben kitanulta a megyei igazgatás minden csínját-bínját, széleskörű szakmai ismeretekre és rutinra tett szert, mindenkori feladatait lelkiismeretesen, kifogástalanul és precízen, munkaköre kívánalmainak mindenkor megfelelően látta el. Pártfogói a szakembert is méltányolták benne, amikor a ranglétra egyre magasabb fokára emelték. De nem csupán ezt. Frideczky tudta, hogy nem vagyona és nem — bár elég széleskörű — rokoni kapcsolatai nyithatnak előtte egyre szélesebb utat, hanem — a szakmai mellett — politikai megbízhatósága is. Már amit patrónusai e megbízhatóság kritériumának tekintenek: a hatalom szolgálata, akaratának megkérdőjelezetlen elfogadása, követése és végrehajtása. Mivel pedig az adott korban — bár a szerveződő liberalizmus meg-megújuló ostromának közepette — a főispánok vagy helyetteseik révén konzervatív volt a hatalom jellege, Frideczky, akinek ilyen vagy olyan fokú jegyzői posztja mindig a főispántól függött, e konzervatív hatalom emberének számított. De — javára legyen mondva — nem élharcos-