Fridectky Lajos memoárja. Középszinten a történelemben - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 14. (Salgótarján, 1988)

Frideczky újabb ösztönzést merített Nagy Iván elismerő soraiból. Egyelőre elhárította ugyan Nagynak ama javaslatát, hogy a 40-es évektől kezdve rögzítse élményeit. Arra hivatkozott, hogy azokra az időkre csak „homályosan", csupán „álomszerűén" emlékszik. De nehogy csalódást okozzon, mintegy kárpótlásul megírta Lamberg Ferencnek, és az 1848. szeptember 28-a körüli napoknak a históriáját, úgy, ahogy ő látta és élte át.

8 Nagy ezt a kéziratot még dicsérőbben fogadta, mint a megelőzőt. ,jfemcsak élvezetesnek, de hasznosnak is találtam élményeidnek leírását; — írta válaszképpen Frideczkyhez —, s bár sokat olvastam ama kornak eseményeiről, sőt könyvtáramban száznál több munkát bírok (mondhatni minden nyomatékosabbat és a tényezők valamennyiét. . .), mégis a Lamberg Katastropháját így nem ismertem. És engem személyileg is érdekelt ez áldozat esete, mert hisz Pozsonyban az ipam (akkor a Hirnök segészerkesztője) tanitá öt magyarul, amint ezt Lamberg Még egy Terra incognita' című munkája előszavában hálásan elismeri, és emlékül ipámnak egy ritka mívű cserép burnót szelencét adott, amit feleségem most is őriz, és mely a N V. Múzeumnak van szánva. Tehát ismételhetem, hogy hasznos dolgot míveltél feljegyzéseiddel. Bár folytatnád.. . Kezdhetnéd azt az 1840-től legalább kezdve, olyan dolgokkal, amik a megyében játszódtak le. Hiszen sokszor az egyes adoma-szerű történetkék is jellemzők."

9 Az elismerés hatására Frideczky — legalábbis részlegesen — úrrá lett gátlásain. 1893 április elején tájékoztatta Nagyot, hogy mégiscsak megírja memoárjait. Nagy tudta, hogy melegen kell a vasat verni. ,JVagy örömmel várom az ígért meséket (Frideczky feltehetően maga nevezte így, nem ismert levelében, az általa megörökíteni tervezetteket.); igazabban memoire-kat. Mindég találok én azokban jó szemeket."

10 És Frideczky ez év szeptember első felében már szállította is Nagyhoz egybeszerkesztett emlékezéseit. A jeles történész sietett visszaigazolni a kéziratot. )t

Az önéletírást — írta a szerzőnek — megkaptam, és szívből üdvözöllek, hogy nekem elküldted és adtad. Okos dolgot míveltél ezzel; mert kézirataim közé igtattam, hol bekötve a jövő nemzedékre fog szállani az én közel háromszáz darab, illetőleg kötet kézirataimmal együtt. Nem okmányokat értek, hanem kézzel írott könyveket, milyeneket a XIII. XIV. századtól kezdve pergamenre írottakat tartalmaz gyűjteményem, egy vagyont tevő értékben. - Okos dolgot míveltél tehát saját emléked érdekében is, mert főleg az 1849. ki időszakot tekintve, az közérdekű adatokat derít fel, és téged is igazol bal megrovások ellen." Ám sem a kapott kézirat értékei, sem az udvariasság nem tudták Nagy Ivánban elnyomni a történetkritikai szemléletet. „Sajnos — jegyezte meg a memoár méltatása közben —, hogy egykorú jegyzeteid nem lévén, csak az emlékezet és személyedre vonatkozó oklevelek alapján kellett visszatükröztetni a régmúlt eseményeit. Azért lehetnek benne tévedések is, mint például Szily Istvánról, hogy főszolgabíró lett volna. Tudtom szerint (a megyei jegyzőkönyvek alapján szólok) soha sem volt; alszolgabíró lehetett, és lett 1836-ban fő úti biztos. De ez csekélység." Ám Nagy nem kívánta Frideczkynek kedvét szegni és akaratlanul is oly elhatározás felé terelni, hogy kérje vissza emlékezéseit. Ezért ismételten summázta elégedettségét a kézirattal. Nyereség (és nem léhaság) az — hangoztatta befejezésül —, hogy korod élményeit nagyjából leírtad; bár terjedelmesebb és részletesebb lenne, azaz kiterjedőbb kortársaidnak felfogásod szerinti iellemzésére is. Mindent öszve véve, igy is tanulságos leszen a múltakra nézve a jövőnek."

1 Nagy lényegében elismerő válaszának két mozzanata érintette kínosan Frideczkyt. Az egyik Nagy azon megjegyzése, hogy akadnak memoárjában adatok, amelyek tényszerűen nem állják meg helyüket. Hiszen ő csakis olyan adatokat kívánt rögzíteni, amelyek helyességéről önmaga meg volt győződve. A másik: Nagy mintegy mellékes utalása arra, hogy a visszaemlékezések szerzőjüket is igazolják „bal megrovások ellen". E megállapítás ugyanis elevenbe talált. Hogy miért és hogyan, arról később lesz szó. Az is közismert, hogy a memoár általában nem független írója múltjától és jelenétől, mindenkori felfogásától, és így többé vagy kevésbé az önigazolás ösztöne is irányítja a szerző tollát. Érvényes ez Frideczky emlékirataira is. De nem titkolta el, hogy az inkriminált megjegyzés rosszul esett néki. Nagy kénytelen volt az akaratlan sértést enyhíteni. „Ami az általam érintett megrovásokat illeti, — írta Frideczkynek, aki megbántottan reagált rájuk —, azokért ne fájjon a fejed, mert az csakis általánosságban lévén mondva, már ebből következtethető, hogy én holmi részletes dolgokról nem írhatok, mert nem tudok . . . De azon