Fridectky Lajos memoárja. Középszinten a történelemben - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 14. (Salgótarján, 1988)

tében is mintha 1848 látszott volna megismétlődni. Az 1849-i história miatt rávetült gyanú árnyékát elmosta, személyét a mártírság egyfajta nimbuszával vette körül a közelmúlt években elszenvedett üldözöttség. A közakarat őt jelöli a megyei főjegyző posztjára, ő azonban a nemzetgyűlési képviselőséget választja helyette. A nemzeti mozgalom irányítói arra törekedtek, hogy az új parlamentbe — a nemzet 1848-hoz való ragaszkodásának demonstrálásaként — minél több 48/49-es képviselő vonulhasson be.

82 Szándékuk a közvéleménnyel is, Frideczky óhajával is találkozott. így a nógrádi kerületben az 1848. évi törvény alapján megtartott választásokon a voksok összehasonlíthatatlanul nagyobb — több mint 90 — százalékát kapta ellenfelével szemben, mint annak idején 1848-ban. Az 1861. április 2-ára összehívott országgyűlésen még inkább passzívabbnak mutatkozott, mint 1848-ban. Lényegében csak a vatta szerepét játszotta, a vitákban egyszer sem hallatta hangját, szavalatával is csupán egyetlen alkalommal járult hozzá az erőviszonyok alakításához. Ő, aki mindenben Deákot követte, a nevezetes június 5-i ülésen Deák ama felirati javaslatára adta voksát, amelyet a ház mindössze 3 szavazattöbbséggel fogadott el.

83 Az ülésszak másik fontos kérdésének eldöntésében Frideczky már nem vett részt. Június 12-én a háznak a baloldali Várady Gábor módosító javaslatáról kellett állást foglalnia. Várady azt ajánlotta, hogy Deák már elfogadott feliratából hagyják ki a trónlemondásról szóló 3 szakaszt (ti. a hallgatással azt fejezve ki, hogy Ferdinánd lemondását és Ferenc József trónra lépését a nemzet nem veszi tudomásul), és csak annyit iktassanak be helyette, hogy a trónváltozás kérdésében az országgyűlés önmagának az 1848: 5. tc. szerint történő kiegészítése, valamint az 1848: 3. tc. által kijelölt közegek (ti. a felelős minisztérium) helyreállítása előtt nem nyilatkozhat. Úgy látszik, óvatossága visszatartotta Frideczkyt attól, hogy az uralkodó személyét illető ezen nagy horderejű kérdésben akár igent, akár nemet mondjon. Mivel neve a távolmaradóké közt sem található, nyilvánvaló, hogy nem adta le voksát.

84 Az országgyűlés feloszlatását követő provizórium idején Frideczky ismét magánemberként élte életét. 1867-ben, a kiegyezés, a megyerendszer helyreállítása után viszont a megyebizottmány többségének akarata választás útján betöltött legmagasabb megyei funkcióba helyezte. Az áprilisban megtartott választáson az alispáni tisztségre kandidált 3 jelölt közül ő kapta a voksok több mint 61%-át. Ezután csaknem öt éven át alispánként irányította Nógrád közigazgatását, és tisztségétől csak akkor vált meg, amikor 1872. január 1-től az igazságügyminisztérium előterjesztésére a szervezés alatt álló balassagyarmati törvényszék elnökévé nevezte ki az uralkodó. Tizenhét éven át e minőségben teljesített közszolgálatot, míg 1889-ben, életének 72. évében, saját kérésére nyugdíjba nem vonult. Feleségével, mert időközben megnősült, Losoncra költözött, és tizennégy pihenéssel töltött év után, 1903-ban ott érte a halál. Távozásával magva is szakadt a Frideczkyek nógrádi ágának. Alispáni és bírói működése még felderítésre, tevékenysége mérlegelésre vár. Pályájának e két évtizednél hosszabb időt átívelő szakaszáról ő maga is szűkszavúan nyilatkozik emlékirataiban. De annyi kiderül, hogy egyre nagyobb ellenszenvvel szemlélte a kormánypolitikának a megyei önigazgatás korlátozására, a központi hatalom kiterjesztésére irányuló már-már diktatórikus törekvéseit. Hajlott kora mellett ez is motiválhatta ama elhatározását, hogy önként válik meg 17 évig betöltött funkciójától. Ki volt, mi volt hát végül is Frideczky Lajos, ez a szlovák jobbágyősök magyar nemességhez jutó fiának ötödízigleni leszármazottja? Megállapíthatóan kiváló közigazgatási szakember megyei szinten — és ugyancsak megyei szinttel mérhető mérsékelt politikus. Minden szélsőség távol állt tőle. 1848 előtt sem volt megrögzött konzervatív, nem is volt a konzervatív politika alakítója, de fegyelmezett hivatalnokként a konzervatív politikát is végrehajtotta. A liberalizmus radikális áramlata nem ragadta magával, de nem is hagyta teljesen érintetlenül. Funkciói bármelyikében a mérséklet embere maradt, aki az éppen létező hatalommal önszántából soha nem húzott ujjat, a területi autonómia elvéhez viszont következetesen ragaszkodott. A helyi önkormányzatot azonban nem a helyi kiskirályok szerveként kívánta működtetni, hanem az önigazgatásra jogosultak egyenlő jogokat és kötelezettségeket biztosító fórumának fogta fel. A hatalom elismerését — főleg pályája első szakaszán — önérdeke tanácsolta neki, a mérsékletre pedig eredeti alkata és ugyanez az önérdek ösztökélték. A reformkorban a hivatali nemesség egyik, a dzsentri