Nógrádi évszázadok. Olvasókönyv a megye történetéhez - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 6. (Salgótarján, 1976)

DOKUMENTUMOK - V. A kapitalizmus kora az I. világháború végéig (1849—1918)

a balassagyarmati tek. királyi törvényszék: a C. alattival megbízott ügyvédem által tisztelettel esedezem: miként Mikszáth Kálmánt perfelvételre megidézni és a beadandó periratok és a tek. kir. törvényszék által is megkísértendő, de sikertelenné bizonyulandó békéltetés alapján itéletileg kimondani méltóztassék, hogy a köztem és Mikszáth Kálmán között létező házassági kötelék törvényesen felbontatik, — s Mikszáth Kálmán köteles 600 ftnyi hozományom s jelen perrel felmerülendő és a perira­tokban felszámítandó költségeimet végrehajtás terhe mellett megfizetni. Balassagyarmat, 876. évi augusztus 10-én Mauks Ilona NmL Balassagyarmati kir. törvényszók iratai, 403/1876. szám Az irodalomtörténetből közismert tény, hogy Mikszáth Kálmán házassága a felesége családjának elégedetlenségével találkozott, így alig kétévi együttélés után Mikszáth maga kezdeményezte a válást. Annál is inkább, mivel ekkor még sikertelenség követte munkáját, az ezzel járó anyagi nehézségeket felesége amúgy is nehezen bírta elviselni. A válókeresetet felesége adta be, valószínűleg csak a nyomaték kedvéért érvelt ilyen élességgel, erre utal az is, hogy midőn Mikszáth viszonyai rendeződtek, 1882-ben újra összeházasodtak. 15. ANTISZEMITA ZAVARGÁSOK BALASSAGYARMATON 1883 7899/1883. Méltóságos Főispán Ur! Az antiszemita mozgalom, fájdalom, megyénk területét sem hagyta érintet­lenül. E részben az első zavargás f. hó 19-én Balassagyarmaton az izraelita la­kosság inzultálásával, illetőleg ablakaik beverésével kezdődött. A szükséges óvó intézkedéseket haladék nélkül foganatosítottam, amennyi­ben a Rétságon levő csendlegénységet berendeltettem és így a zavargók csopor­tosulását az éjjeli őrjáratokkal lehetetlenné tettem. Ebből láthatja Méltóságod, hogy eddig komolyabb baj nem fordult elő, de hogy a jövőben is megakadályoztassák minden törvényellenes cselekmény, a személy és vagyonbiztonság érdekében szerény véleményem szerint megbo­csájihatatlan mulasztás lenne az óvó intézkedések foganatba vételéről nem gondoskodni. Megvallom, meggyőződésem, az országban általánosan lábrakapott anti­semitisticus mozgalomnak a történteken megyénkre vonatkozólag csak kezdetét látok és tartok tőle, hogy ha még Balassagyarmatról is elviszik a honvédeket, erőnk csekélysége a lázadók rakoncátlankodását csak szítani lesz hivatva. Eddig erőnk elegendőnek látszott, mert Losoncon a 25-ös kir. gyalogezred, Balassagyarmaton pedig 52. számú m. kir. honvéd zászlóalj közelünkben volt és állott rendelkezésünkre. Tudtommal azonban a 25. cs. kir. gyalogezred már régebben Kassára vonult, az 52. honvéd zászlóalj pedig e hó 30-án fog váro­sunkból eltávozni és ezen tényállás mellett gyors szükség esetén a közelben

Next

/
Thumbnails
Contents