NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN 4. / Tanulmányok (2003)

Dr. Kepecs József, 1928 -2002

DR. KEPECS JÓZSEF (.1928-2002) A Népszámlálás az ezredfordulón kötetsorozat 4. kötetének szerkesztési munkait még befejezhette. Tervezte a sorozat folytatását - számos más terve is volt még -, erre azonban már nem kapott lehetőséget. A magyar statisztikusok családja 2002. október 10-én ismét szegényebb lett: Dr. Kepecs József életének 74. évében elhunyt. Tudtuk, hogy súlyos beteg. Mindennap félve érdeklődtünk egészségi állapota felől. Nem panaszkodott, betartotta orvosai utasításait, gyakran befeküdt a különböző kórházakba, szanató­riumokba. Betegsége, időnkénti gyengesége nem akadályozta meg abban, hogy folyamatosan dolgozzon. Mint a Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási főosztályának nyugdíjas főmun­katársa, minden kedden és csütörtökön megjelent íróasztalánál, nagy lelkesedéssel és a tőle megszokott szakmai hozzáértéssel végezte általa megtervezett, és régi-új munkatársaival közös tudományos kutatómunkáját. Utoljára egy héttel halála előtt, október 3-án volt velünk. Egyez­tettük a hátralevő feladatokat, beszélgettünk a folytatásról. Akkor még nem sejtettük, hogy ab­ban már nem vehet részt. Alig 13 hónapja, hogy a 2003. szeptember 11-i tragédia döntően megváltoztatta életét. Az emberi civilizációt New Yorkban ért brutális támadás hírére Budapesten esett áldozatul sze­retett felesége, aki több mint ötven éven át volt társa jóban és rosszban. A családi tragédiát ma­gába fojtotta. Csak családja és legközvetlenebb munkatársai érezhették, hogy a megújult lendü­let, amellyel a munkába vetette magát, menekülés a fájdalom elől. Dr. Kepecs József szakmai tevékenysége egész életében egy témakörhöz, a népszámlá­láshoz kapcsolódott. 1949. február 28-án lépett a Központi Statisztikai Hivatal szolgálatába, és alig húsz évesen azonnal belevetette magát az éppen befejeződött 1949. évi népszámlálás lei­dolgozási munkáiba. Ezt követően rövid ideig a Népmozgalmi statisztikai osztályt irányította. 1951-ben politikai okokból távoznia kellett a Központi Statisztikai Hivatalból, de akkor is a „szakmánál" maradt: 1957-ig a MÁV Statisztikai Hivatalában dolgozott osztályvezetőként. 13

Next

/
Thumbnails
Contents