Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)
II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Vécsei Károly: Adatok az erdélyi magyarok számáról és területi megoszlásáról
Vécsei Károly ADATOK AZ ERDÉLYI MAGYAROK SZÁMÁRÓL ÉS TERÜLETI MEGOSZLÁSÁRÓL A vegyes lakosságú országok jelentős részének nyilvánosan bevallott vagy be nem vallott célja a homogén nemzetállam megteremtése, ami feltételezi a kisebbségek beolvasztását, az etnikai sokszínűség megszüntetését. Korunk demokratikus eszményeivel dacolva, ritkán fordul elő az, hogy az érdekelt állam nyíltan, kertelés nélkül az erőszakos asszimilációs politikát, a durva manipuláció eme elítélt eszközét az állampolitika rangjára emelné, azaz hivatalos politikájának vallaná. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy eszköztárában ne helyezné igen-igen előkelő helyre az említett politikai eljárást. A különböző nemzetek, nemzetiségek, etnikai csoportok egy államban létezése elkerülhetetlenné teszi az interetnikus kapcsolatokat, ezeknek a kapcsolatoknak valamely vezérlő elv alapján való szabályozását. Más szavakkal: integrálni kell az adott etnikumokat a társadalmi szerveződés különböző alrendszereibe. Minél teljesebb, szabályozottabb ez a kapcsolatrendszer, annál kevesebb tér marad az etnikumközi súrlódások, konfliktusok számára, annál teljesebb a kisebbségek alkotó potenciáljának értékesítése az egész ország, s az illető népcsoport javára. Ez a fajta viszonyrendszer a stabilitás, a kölcsönös bizalom, a tolerancia légkörének megteremtésében, konszolidálásában létfontosságú tényező. E kapcsolat-, s viszonyrendszer zavartalan működéséhez elengedhetetlen előfeltétel az erőszakolt, adminisztratív típusú asszimiláció teljes mellőzése. A nemzetiségek létszámcsökkenésének valós méreteit nehéz pontosan felmérni. A hivatalosan közzétett statisztikai adatok nem feltétlenül megbízhatók. Ez részben a népszámlálást végrehajtó összeírok szubjektivitásának, részrehajlásának, részben pedig a megkérdezett személyek politikai, erkölcsi, általában emberi attitűdjének a függvénye. /Az 1992-es romániai népszámlálás alkalmával - a Székelyföld kivételével - az összeírok szinte kizárólagosan románok voltak./ Az 1988 óta rendkívül kiélezett román-magyar viszonynak, az erdélyi magyar kivándorlási hullámnak /mely egyes adatok szerint kb. 125 000 magyart késztetett emigrációra/, az asszimilációnak és az említett tendenciózus népszámlálási módszernek is nem csekély szerepe van abban, hogy az erdélyi magyar lakosság 94 ezerrel apadt az 1977-es adatokhoz viszonyítva, míg a románok száma 7,12%-kal növekedett országos szinten. * Románia példája mintegy alátámasztja annak a tételnek igazát, hogy a nemzetállam a lakosság homogenizálását tartja nemcsak egyik fő, hanem alapvető stratégiai célkitűzésének. E stratégiának s egyben értékorientációnak az eszköztárában két tényező foglalja el a fő helyet: 1. Olyan gazdasági, szociális, politikai, közigazgatási, tanügyi, kulturális, egészségügyi körülmények átgondolt kimunkálása, amelyek révén a kisebbségek nemzeti azonosságtudatának konzerválása, fejlesztése a lehetetlenséggel határos; olyan mikro- és makrotársadalmi viszonyhálózat, helyzet kialakítása, amely vagy az ország elhagyására vagy pedig az asszimiláció útjára tereli a kisebbségeket. 2. A demográfia által felkínált, pontosabban nem kizárt statisztikai manipulációk révén "papíron" csökkenti, esetleg egy reziduumtól eltekintve eltüntetni a nemzetiségeket az ország etnodemográfiai térképéről. Romániában mindkét eszközrendszert alkalmazták a múltban, s felhasználják a jelenben is. S nem mondhatjuk, hogy eredménytelenül. Két etnikumot, a zsidókat és a németeket lényegében sikerült letörölni az ország etnodemográfiai térképéről. /A németek exodusa még nem fejeződött be teljesen, de ez csupán idő kérdése./ A magyar nemzetiség létszáma - eltekintve az első és a második világháború által kiváltott tömeges kivándorlások okozta visszaesésektől - lényegében stagnált. 1910-ben e kisebbség létszáma Erdélyben 1 662 ezer volt, 1992-ben pedig 1 599 ezer főt tett ki. Relatív száma is csökkent: 1910-ben az erdélyi összlakosság 31,6%-át tette ki, 1992-ben pedig csak 20,85%-át. * Dávid Zoltán tanulmánya az első világháború után 200 000 kivándorlót említ. A II. világháború után 125 000, 1988-tól 50 000 főt becsül. A BM ORFK nyilvántartása alapján 1988-tól 1992. év elejéig 50 000-re tehető azon Romániából érkezett állampolgárok száma, akik 1 évnél huzamosabb ideig tartózkodtak hazánkban. /Lásd: Demográfiai évkönyv 1992., KSH, Budapest, 1993. 388.p./ /Szerk./ 75
