Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

I. A NEMZETISÉGI STATISZTIKA ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI - Klinger András: A nemzetiségi statisztika Európában és Magyarországon

II. A népesség nemzetiségi/nyelvi megoszlása a Kárpát-medencében A Kárpát-medence lakossága már a történeti Magyarország fennállása alatt - az I. világháborút megelőzően igen tarka nemzetiségi/nyelvi képet alkotott. Ez csak fokozódott a trianoni békeszerződés után, amikor az újonnan megalakult államokban erősödött az új anyanemzetek azon igyekezete, hogy növekedjen a megszerzett terűleteken az új, többségi népcsoporthoz tartozók száma és csökkenjen a magyaroké. Ezt a törekvést több eszközzel kívánták elérni /nem minden országban és minden időszakban egyformán és egyenlő igyekezettel/: - elősegítették vagy közvetlenül támogatták a magyarok kivándorlását /elsősorban Magyarországra/. Ez az I. világháború után elsősorban Erdélyből következett be, a II. világháború alatt és után szintén nagyobbrészt onnan, de a Felvidékről is /kényszerkitelepítések nyomán/ és a Vajdaságból is; - jelentős betelepítések történtek a régebbi országterületekről az újonnan oda került területekre. Ez főleg az ún. óromániai területekről Erdélybe történt szinte folyamatosan a két világháború között, de talán még nagyobb mértékben a II. világháború után. Kisebb mértékben történt szerbek átköltözése a történelmi Szerbiából - és újabban Horvátországból - a Vajdaságba; - változó módon és mértékben történt asszimiláció. Ez részben önkéntesen ment végbe /házasodás, átköltözések eredményeként/, részben pedig különféle közvetlen asszimilációs intézkedések /be- át- és kitelepítések, kisebbségek elleni oktatáspolitika, politikai presszió stb./ eredményeként. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a felhasznált adatok az adott országok mindenkori népszámlálási összeírásainak eredményei. Ezek szintén közvetlenül magukon viselik az uralkodó nemzetek azon törekvéseit, hogy lehetőség szerint a többségi nemzethez tartozók magasabb, a kisebbségi nemzetekhez tartozók kisebb számát mutassák ki. Az ezt szolgáló eszközök is többrétűek: a már bemutatott kérdezési mód, az adatközlés formája is ezekhez tartozik, de sokszor ezeket kiegészíti az adatfelvétel azon módja is, amely nem teszi lehetővé a kisebbséghez tartozás bejegyzését. Mindezek számszerű torzító hatásait nehéz még megbecsülni is /és nagysága országonként és népszámlálásonként is erősen eltérő lehet/, de az adatok értékelésénél mindenképpen figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a valóságos helyzet eltérhet a népszámlálások - elméletileg a lakosság önkéntes bevallásán alapuló adataitól. Más forrás hiányában mégis csak a hivatalos népszámlálások adatközlései alapján vagyunk kénytelenek bemutatni a Kárpát-medence népességének nemzetiségi helyzetét és az abban 1910 és 1990 között bekövetkezett változásokat. A Kárpát-medencében élők anyanyelvi - vagy ilyen adatok hiányában - nemzetiségi megoszlása vehető szemügyre a 2/a. és 2/b. táblában, az I. világháború után kialakult és a II. világháború után változatlanul megmaradt új államberendezkedésnek megfelelően. A jelenlegi határok közötti Magyarországon a magyar anyanyelvű népesség száma 1910 és 1990 között 6,7 millióról 10,2 millióra növekedett, ami 52%-os szaporodást jelent. Ezen 3,5 milliós szaporodás 55%-a a két világháború közötti időszakban következett be /vagyis pontosabban az 1910 és 1941 közötti 30 éves időszakra esik/ és csak 45%-a a II. világháború utáni 45 évre. Ugyanezen 80 év alatt a nem magyar anyanyelvű lakosság összlétszáma 880 ezerről 150 ezerre esett vissza, vagyis 1990-ben már csak az 1910. évi 17%-a vallotta magát nem magyar anyanyelvűnek. Ezen visszaesésnek csak részben vannak reális magyarázatai. Ui. ezt nagyrészt a tényleges asszimiláció és a ki- és áttelepítések okozták /a II. világháború után a német nemzetiségűek mintegy felét kényszerrel kitelepítették, a szlovákok esetében pedig az ún. lakosságcserén alapuló áttelepülések apasztották mintegy hasonló arányban számukat/. De a csökkenés a bevallások kisebb arányával is magyarázható: a vélhetően nem magyar anyanyelvűek mintegy fele /az előző évtizedekben ennél még magasabb aránya/ nem kívánta - vagy merte - bevallani kisebbségi voltát és magyarnak vallotta magát. /A nemzeti kisebbségek valószínű számára vonatkozó számításokat a 5. táblában mutatjuk be./ Mindez a változás azzal járt, hogy amíg a mai Magyarország lakosságának 1910-ben még csak 88,4%-a volt magyar anyanyelvű, addig már 1941-ben 92,9 és 1990-ben 98,5%-a. Ugyanezen időszak alatt a német anyanyelvűnek vallott népesség aránya előbb 7,3%-ról 5,1%-ra csökkent, majd 1990-ben már csak 0,4%-ot ért el, a szlovák anyanyelvűek aránya 80 év alatt 2,2%-ról 0,1 %-ra csökkent. 29