Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

III. A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Zielbauer György: A magyarországi németség számának megállapítása a családi nevek hangzása alapján, 1945-1980

Zielbauer György A MAGYARORSZÁGI NÉMETSÉG SZÁMÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA A CSALÁDI NEVEK HANGZÁSA ALAPJÁN /1945-1980/ A trianoni békeszerződés következtében Magyarország területi arányaiban, közigazgatási beosztásában, a népesség számában és megoszlásában nagy változásokon ment keresztül. Az ország területének 67 %-a, a lakosság 57%-a a szomszédos országokhoz került. A németség vonatkozásában ez azt jelentette, hogy közel 70%-a a szomszédos országok fennhatósága alá került, s az 1920-as népszámlálási adatok szerint számuk 551 211 fő volt. Ezzel együtt a hazai németség a 6,9%-os arányával felülmúlta a megmaradt egyéb nemzetiségi lakosságot. A németek száma 1880 óta állandóan csökkent, s ez a tendencia épp azokon a területeken volt a legerősebb, melyre a trianoni békeszerződés a magyar államot lehatárolta. Ez a folyamat 1920 után nemcsak folytatódott, hanem fel is gyorsult, 1930-ban számuk 478 630-ra, majd 1941-ben 477 057-re csökkent.

1 Az 1920-as évek első felétől a németség volt az egyetlen nemzetiség Magyarországon, amely nem csupán tárgya, hanem időnként alanya is volt a magyar nemzetiségi politikának. A Trianont követő első években a nemzetiségeknek nem volt jelentősebb szervezetük, csak hosszabb tárgyalások után, 1923. június 15-én alakult meg Budapesten a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület, majd egy év múlva került sor az ünnepélyes alakuló ülés megtartására /1924. aug. 3./, és a Bethlen-kormány csak 1924. szeptember 29-én hagyta jóvá a végleges alapszabályzatot. Ezt követően indulhatott csak meg a magyarországi németek legális szervezkedése. A Bethlen-kormány időszakában 166 ilyen helyi szervezet alakult, taglétszámuk meghaladta a 20 000-et.

2 A kormánnyal szembeni kezdeti lojalitást az 1929 óta egyre nehezedő és a németséget is sújtó gazdasági válság megrontotta a kormány és a német szervezet viszonyát. Ennek eredményeképpen a vezetőség ellenzéki irányba fordította a német lakosságot. Ez érződött az 193l-es választások előtti időszakban is. A 11 nemzetiségi kerületben a jelöltek csak 4 helyen jutottak el a választásokig, de mandátumot itt sem szereztek. Bleyer Jakab /a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület vezetője/ hiába hízelkedett a kormánynak, mozgalmának jelöltjei hasonló sorsra jutottak, s csak egyedül jutott ismét mandátumhoz a villányi kerületben. A gazdasági válság utáni enyhülésnek a légkörét rontotta le Bleyer Jakab 1933. május 9-i parlamenti beszéde, mely minden oldalról elszabadította a nacionalista szenvedélyek viharát. Bleyer nem ismerte el a természetes asszimilációt és az 1930-as népszámlálás során a németség 13,2%-os csökkenését az erőszakos magyarosítás számlájára írta. Bleyer és mozgalma jelentősen elszigetelődött, de egyben visszavetette a német kérdés megoldásának pozitív lehetőségeit is. Az asszimilációs veszteségeket hangsúlyozó külföldi és belföldi német propagandára válaszul, a harmincas évek elején hazafias jelszavakkal nagyarányú névmagyarosítás! kampány indult meg. Az 1933-as esztendőben 5465 német magyarosította meg nevét. 3 Gömbös Gyula honvédelmi minisztersége idején /1932-ig/ 1426 honvédségi állományba tartozó törzstiszt, tiszt és altiszt, valamint polgári személy kérte névmagyarosítását. A hitleri birodalom és a Magyarország közötti szorosabb kapcsolatok kialakulása során a magyar kormány támogatását élvező Népművelődési Egyesület mellett megalakult a Volksbundder Deutschen in Ungarn. Az 1939-es választások során a parlamentbe bekerült Volksbund képviselők 1940 június 19-én a miniszterelnökségen átnyújtották a Volksbund memorandumát. Ebben kifogásolták a magyar közigazgatás németellenes magatartását, tiltakoztak az erőszakos névmagyarosítás miatt. Az 1940. évi közel 20 000 névmagyarosításból megközelítőleg 40% /8000 fő/ a németségre esett.

4 1940 decembere óta intenzíven folytak a szokásos népszámlálás előkészületei. Ennél a népszámlálásnál a magyar kormány egy erős disszimilációs törekvéssel került szembe, melyet a Volksbund képviselt és a német birodalom is támogatott. A Volksbund által is támogatott disszimilációs törekvésnek a hatása a Dunántúlon volt érezhető, mert itt 22 129-el emelkedett a német anyanyelvűek száma, holott országosan 1573 fős volt a csökkenés. Az adatok községek szerinti összehasonlítása alapján könnyű annak az általánosságnak a megfogalmazása, hogy ott volt jelentős német anyanyelvű emelkedés tapasztalható, ahol erős Volksbund helyi szervezetek voltak. Csak megjegyezzük, hogy az országosan működő 430 Volksbund helyi szervezetből 345 dunántúli községekben volt található.

5 A hivatalos népszámlálási adatok mellett különböző német szervezetek és szervek /Volksbund, az SS irányítása alatt működő Volksdeutsche Mittelstelle stb./ becslései jelentős mértékben eltértek a valóságtól. Egy 1987-ben az 292