Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

III. A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Pálházy László: A nemzetiségi adatok hibaforrásai

A "nemzetisége?" kérdés feltüntetésére - mint már említettem - először 1941-ben került sor. Ekkor a kérdés szó szerint a következő volt: "A megszámlált egyén nemzetisége: /minden befolyástól menten és anyanyelvére való tekintet nélkül megjelölendő az a nemzetiség, amelyhez tartozónak a megszámlált érzi és vallja magát/." Mellette a következő válaszlehetőségek sorakoztak /az eredeti sorrendben/ a kérdőíven: magyar - német - szlovák /tót/ román - rutén - horvát - szerb - bunyevác, sokác - zsidó - cigány - vagy : Az anyanyelv kérdése ugyanezt a felsorolást tartalmazta, de a zsidó helyett a jiddis és a héber anyanyelvet írták elő. Az 1949. évi népszámlálásnak a nemzetiségre vonatkozó kérdése annyiban tért el az 1941. évitől, hogy a felsorolásból kihagyta a rutén és a zsidó válaszlehetőségeket; a bunyevác, sokác válaszlehetőség után a vend, szlovén nemzetiséget is besorolta; a szlovák mellől elhagyta a "tót" megjelölést és a németeket a második helyről a hatodikra helyezte a sorban. Az anyanyelvi kérdés válaszlehetőségei mindenben megegyeztek ezzel. 1960-ban mind a nemzetiség, mind pedig az anyanyelv vonatkozásában annyi volt csak a változás, hogy a bunyevác, sokác és a vend, szlovén megjelölés helyett az "egyéb délszláv" választ lehetett aláhúzni. A sorrend pedig annyiban változott, hogy a németek előbbre kerültek - a negyedik helyre - a románok és a horvátok közé. 1970-ben csak az anyanyelvet kérdezték, az előzőekhez képest azzal a különbséggel, hogy a délszlávokat összevonták "szerb, horvát, egyéb délszláv" válaszlehetőséggé. A feldolgozás során azonban a tényleges aláhúzásnak megfelelően külön választották ezeket a nyelveket. Az 1980. évi kérdőív a nemzetiségi felsorolásból kihagyta a "cigány" választ. Anyanyelvek és nemzetiségek felsorolásában egyaránt az "egyéb délszláv" helyett most csak a "szlovén" megjelölés szerepelt. A német válaszlehetőség ismét hátrább került a szlovén után, a nemzetiségeknél az utolsó, az anyanyelveknél az utolsó előtti helyre. 1990-ben ismét egyfoma volt a nemzetiségek és az anyanyelvek felsorolása és visszakerült a cigány nemzetiség is, mint válaszlehetőség. E rövidnek szánt felsorolás azt hiszem sok mindent megmagyaráz a nemzetiségi kérdéskör adatainak eltéréseiből. A korábban említett példában, a cigány nemzetiség lélekszámának 22-szeres növekedéséből jelentős hányadot az okozott, hogy 1980-ban nem szerepelt a felsorolásban a "cigány" válasz. Az 1960. évi 56 ezerről azért csökkent 1980-ban 6404-re, mert csak ennyi esetben írta be az összeíró az "egyéb, mégpedig:.... " válaszrészbe a cigány megjelölést. A kérdőív esetleges hibáit lenne hivatott enyhíteni a megfelelően felkészített összeíró. A nemzetiségi kérdéskörben kiemelt jelentősége van annak, hogy ki kérdezi ki az összeírandó személyeket. A KSH már a népszámlások előkészítése során hagyományosan fel szokta hívni az összeírás végrehajtásáért és így az összeírok kijelölésért felelős közigazgatási hatóságok figyelmét arra, hogy nemzetiségi településeken lehetőleg nemzetiségi, de legalábbis a nemzetiségi nyelvet jól beszélő összeírót kérjenek fel. Ez megnyugtató megoldást jelenthet kisebb községekben, ahol amúgy is többnyire ismerik egymást az emberek. A települések nagyságának növekedésével az ilyen jellegű gondok azonban hatványozottan növekednek, a városokban pedig már nem is lehet gondolni arra, hogy az összeírok személyének kiválasztását ilyen szempontok befolyásolják. Az összeírok - tisztelet a kivételnek - abban érdekeltek, hogy minél rövidebb idő alatt, minél több személyt írjanak össze. Elképzelhető, hogy városokban vagy nem nemzetiségi községekben, amelyekben az anyanyelvi és a nemzetiségi kérdésre sorozatosan a "magyar" választ kapják, egy idő után már fel sem teszik a kérdést a tökéletes magyarsággal beszélő összeírtnak, hanem automatikusan aláhúzzák a "magyar" választ. A városok asszimiláló hatása mellett valamelyest ez is közrejátszhat abban, hogy azokban kisebb a nemzetiségek aránya, mint a községekben. Azt hiszem azonban, hogy ennek a hibalehetőségnek a jelentőségét nem szabad eltúlozni. Elvileg az összeíró személye olyan hibalehetőséget is rejthet /vagy korábban rejthetett/ magában, hogy szándékosan meghamisítja a válaszokat, vagy - talán akaratlanul is - hamis válasz adására készteti az adatszolgáltatót. A második világháború után sokan állították, hogy 1941-ben a volkbundista összeíró kinyilvánított szándékuk ellenére írta őket németnek. Később az is előfordulhatott, hogy - az összeíró pozíciójának, nézeteinek ismeretében - sokan nem merték németnek, délszlávnak vallani magukat. Az összeíró személyétől függetlenül is hibalehetőségként kell számolnunk azzal, hogy az összeírt személyek mást vallanak, mint a valóság. A népszámlások szerencsétlenségére túlságosan is közismert, hogy a második világháború után a németek kitelepítéséhez az 1941. évi népszámlálás kérdőíveinek nemzetiségi válaszát is felhasználták. Az ma már senkit sem nyugtat meg, hogy Magyarországon a KSH, sőt az akkori magyar kormány tiltakozása ellenére történt 268