Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)
Glatz Ferenc: MEGNYITÓ BESZÉD
Glatz Ferenc MEGNYITÓ BESZÉD Egy 1988. évi nemzetközi tudományos tanácskozáson, amikor a kisebbségi problematikát tárgyaltuk, itt, az Európa Intézetben merült fel annak a szükségessége, hogy megbízható adatrendszerrel mutassuk be a kisebbségek helyzetét ebben a térségben. Amikor sok millió forintért vagy sok százezer dollárért finanszírozunk projekteket Brüsszel számára, nagyon lényeges, hogy ezekből ne hiányozzanak az egzakt adatok. Az 1970-es évek második felében többször napirendre került az a kérdés, hogy vajon képesek vagyunk-e az ún. etnikai reneszánsznak a korában azokkal a fogalmakkal meghatározni a nemzetiségeket, azok nemzeti hovatartozását, nemzeti identitását, amelyek ma már egészen másképp foglalkoztatják az embereket, mint a 19. század második felében. Egyértelmű volt a korábbi évszázadnak az adatfelvételi szempontja, mely a nyelv volt. S noha tudjuk, hogy a későbbiek során többször készültek űn. nemzetiség szerinti adatfelvételek is, ez a történészeknek elég nagy nehézséget okozott, mert hol nemzetiség, hol nyelv szerinti adatfelvételek álltak rendelkezésükre, de kétségtelen, hogy az 1970-es, 1980-as években szaporodtak azok a törekvések, amelyek szakítanak azzal az egyoldalú felfogással, amelyik a nyelvhez kötötte a nemzeti vagy etnikai hovatartozást. Úgy gondolom, hogy a 19. század e szempontrendszerének a felülvizsgálatát végül is elsősorban "Helsinki" indította el 1975-ben azáltal, hogy az emberi jogok kérdését az egyénre lebontva vizsgálta, amelyik így most már az egyénnek a különböző típusú identifikációjához kívánt jogalapot adni. Ennek alapján újra kellett hogy gondolják a tudósok az identifikáció kérdését is, mivel az egyén teljes szabadságát szeretné biztosítani a Helsinki Záróokmány. Nem kell szakemberek előtt bizonygatni, hogy a történészek az 1970-es évekig nem tudták tanulmányozni például a zsidóság munkavállalását sem Magyarországon, sem máshol, hiszen a korabeli liberális statisztika nem volt kíváncsi a munkavállalónak a vallására. Ezért a munkavállalók és a vallás között nem tudtunk megfelelő korrelációt teremteni, míg nem kerültek elő a Statisztikai Hivatal Könyvtárából, illetve Levéltárából Körössy Józsefnek azok a kéziratos - később kinyomtatott - táblázatai, amelyekben -ebben a térségben egyedülállóan -a vallást és a foglalkozást egymással korrelációban vizsgálta. Mi történészek és statisztikusok egyaránt tudjuk, hogy a statisztika mindig is tükrözi annak a kornak a felfogását, amelyik kor a statisztikai felvételeknek utasításokat ad és amely az adott korban keletkezett. Az is világos előttünk, hogy éppen ebben a közép-európai helyzetben mit jelent az, hogy Magyarországon egyes németül már nem tudók sváboknak, vagy a szlovákul már nem tudók szlovákoknak vallották vagy vallják magukat. A másik, amire szeretnék utalni, a közép-európai régió. Mindenki pontosan tudja, hogy a közép-európai régióban azok az államrendszerek, amelyek a 19. század közepétől 1990-ig kialakultak, nem tudták az etnikai kérdésben nyugvópontra juttatni az itt élő népeket. E kérdésben állam és nemzet, állam és etnikum soha nem fedte egymást. Az Osztrák-Magyar Monarchiát azzal vádolták, hogy a népek börtöne volt, és azzal a jelszóval bontották fel, hogy nemzetállamokat hozzanak létre. Nagyon jól tudjuk, hogy ezek a nemzetállamok 1920 után ugyanúgy több etnikumot magukban foglaló államok voltak, mint ahogy az Osztrák-Magyar Monarchiában. Közismert tény az is, hogy az az etnikai elv, amelyet a fasizmus támogatásával próbáltak érvényre juttatni 1938 után a térségben, szintén csődöt mondott. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egyesek a mai változásokat azért nézik kétségbeesetten és ijedten, mert úgy gondolják - és ez elsősorban a régi antifasiszta hagyományokra alapozó baloldalra érvényes -, hogy végül is ma nem történik más Közép-Európában, mint Hitler idején történt; létrejött az etnikai elv alapján az önálló Szlovákia, az önálló Horvátország és így tovább. Úgy gondolom azonban, sokkal többről és másról van itt szó, olyan új elvről, a területi rendező elvről, amelyet szintén meg kell kérdőjelezni, abban az értelemben, hogy abszolút rendezési elv-e vagy sem. Ez a közép-európai régió természetesen a statisztikusok számára szinte megoldhatatlan problémákat vet föl. Hogyan tudjuk megfogni és leírni azokat a társadalmakat, amely társadalmakban nem területileg azonos elhelyezkedésű és etnikai azonosságú népek élnek, hanem egyre kevertebbek, mint ahogy ez Magyarországon és a szomszédos 19
