Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)
II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Mirnics Károly - Jastrebinac János: Nem vagyunk mi senkinek sem a terhére
igényű, és mindenekelőtt hatalmas népességszaporulattal rendelkező dél-szerbiai és kosovói községeknek kikerülhetetlenül nagy tömegű pénzsegélyt kellett nyújtani, mert különben nem nyílhattak volna új iskolák, de meglevőket is be lehetett volna csukni. Ezeknek a gazdaságilag elmaradott községeknek nagy gazdasági támogatást kell nyújtani, ha gyorsabb fejlődésüket akarják. Ez a szükséglet abból ered, hogy ezekben az országrészekben fejletlen az ipar és sok a fiatal korcsoportba tartozó. A gyerekek talán csak nem tehetnek arról, hogy milyen nemzetiségűek, hogy iparilag fejletlen községben születtek és méghozzá albánok vagy magyarok. A demográfiai nehézségek akkor kapják meg igazi dimenziójukat, ha figyelembe vesszük, hogy az egy főre jutó nemzeti jövedelem Kosovón 1953-ban, 1980-ban, de 1990-ben is kevesebb mint egyharmadát képezte az országos átlagénak. A 0-19 éves korcsoportban lévő fiatalok száma ugyanis az 1953. évi 414 000-ről 1989-ig 950 000 - 1 000 000 főre növekedett. Ilyen demográfiai adottságok közepette el lehet képzelni, milyen támogatási rendszert kellett alkalmazni, milyen óriási pénzeket kellett átcsoportosítani a fejletlen országrész megsegítése címén. Az 1. ábra arra utal, hogy Vajdaság 1988-ban Szerbia nemzeti jövedelmének 32,8%-át teremtette elő, holott Szerbia lakosságának csak 21,6%-át alkotta; ugyanakkor Kosovo a nemzeti jövedelem 6,2%-át adta, holott népessége a Köztársaság 15,1 %-át képezte. A Vajdaság, s benne a magyarság igencsak kivette részét a szolidaritásból: a hatalmas belgrádi tanügyi, tudományos és kulturális létesítmények fenntartásából éppúgy, mint a kosovói szükségletek kielégítéséből. Amikor 1974 után a nemzetiségi oktatáshoz szükséges pótkiadások folyósítása átkerült a Vajdaság iskolafenntartó érdekközösségeibe, a pénzeszközök nagyságát mindig a tartomány összes pénzeinek arányában mérték és mutatták ki. Mindig a vajdasági alapot vették összehasonlításul, holott jól tudták, hogy a leghatalmasabb oktatási létesítmények, intézmények, intézetek és a hozzájuk szükséges pénz továbbra is Szerbiában összpontosul. Az autonomisták tették tönkre a nemzetiségi tanügyet a Vajdaságban. A most életbe léptetett szerbiai centralista pénzkezelési rendszer ezt a folyamatot csak következetesen továbbviszi. A nemzetiségi oktatásban egyre több nemzetiségi nyelvet tudó tanár hiányzik az általános és középiskolákból. Rengeteg nemzetiségi nyelvű tankönyv hiánycikk, nem is fogják kinyomtatni többé. A nemzetiségi tanügy leépítése teljes sebességgel folyik. Ha igaz, hogy az összes tanügyi kiadásban a nemzetiségi oktatás egyes tételei valóban többletköltségként jelennek meg, ezért ezek fedezetére pótösszegekre van szükség, meg kell vizsgálnunk azt is, hogy ezek a nemzeti jövedelemben valóban külön kiadásként jelennek-e meg. A magyarok oktatási szükségleteit az államalkotó szerb nép pénzeli-e saját jószántából és szorgalmából? Vizsgáljuk meg a nemzeti jövedelem alakulását és esetleges felosztását az oktatási szükségletekre egy hipotetikus modellben: induljunk abból ki, hogy mindegyik nemzetiség arányának megfelelően vesz részt a nemzeti jövedelem megtermelésében. Lehetséges, hogy e tekintetben vannak bizonyos eltérések. Ha vannak, azok minden bizonnyal a nemzetiségi politika súlyos mulasztásai közé tartoznak. Miután ismeretes volt előttünk a Vajdaságot alkotó összes község hozzájárulása Szerbia nemzeti jövedelmének a megteremtéséhez /32,8%, lásd.: 1. tábla első számoszlop/, továbbá a magyarok száma és aránya /lásd.: 1. tábla második számoszlop/, ezáltal feltételezhetővé vált a magyarok hozzájárulása Szerbia nemzeti jövedelmének a megteremtéséhez /uo. 3. számoszlop/. Amíg a vajdasági magyarok Szerbia lakosságának csupán 3,65 %-át képezték, addig a nemzeti jövedelem 5,84%-át teremtették elő /csak azokat a községeket vettük számba, ahol számuk jelentősebb volt/. A vajdasági magyart nem tettük sem szorgalmasabbá, sem lustábbá a többi népnél. Fantasztikus kép tárul elénk, ha megállapítást nyer az a tény, hogy Crna Gora Köztársaság nem járult hozzá nagyobb mértékben Kis-Jugoszlávia feltételezett nemzeti jövedelméhez, mint a vajdasági magyarok /5,53%, ill. 5,84%;/. A többi vajdasági nemzetiség és népcsoport gazdasági erejét jellemzi a 2. ábra. Ezután teljesen logikus az a feltételezés, hogy mivel arányosan terhelik a lakosság minden egyes tagját, a különböző szükségletekkel beszorzott eredményből vettük ki az egy százalékot és kaptuk meg egy egység pénzbeni támogatását. Amint látjuk, a központi szerbiai mércék alapján a nemzeti jövedelem egységnyi nagysága lehetővé teszi 75 elemi iskola, 9731 elemista diák stb. pénzbeni támogatását, /lásd.: 2. tábla, 2. és 4. számoszlop./ Erre az egységnyi nagyságra azért volt szükségünk, hogy minden különböző nagyságú pénztömeg összehasonlíthatóvá váljon a különböző nagyságú népcsoportok esetében is. Miután hozzájutottunk az említett egységnyi nagysághoz, azt azután beszoroztuk a magyarok feltételezett százalékos hozzájárulásával Szerbia nemzeti jövedelme megteremtésében /az 5,84%-kai/. Azért dolgoztunk a központi szerbiai mérce alapján, mert most minden pénzt Belgrádba központosítottak. A 2. tábla 2. számoszlopában lévő 75,2-t az elemi iskolák sorában vagy a 9731,0-t az elemi iskolások sorában beszoroztuk az 5,84%-kal. Ennek az eredményei láthatók a 3. táblában. Eszerint a központi szerbiai mércék szerint a vajdasági 155
