Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)
II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Gyurgyik László: Adalékok a szlovákiai magyarság lélekszámának és településszerkezetének alakulásához
élveszületett gyermekek nemzetiségi hovatartozásának meghatározásánál, a többségi nemzet tagjává történő nevelésben nyilvánul meg. Területi megoszlás A magyarság által lakott községek helyenként keskenyedő, másutt szélesebb, többnyire összefüggő nyelvterületet határolnak be Pozsonytól a szlovák-ukrán határig. Az összefüggő magyar nyelvterület Kelet-Szlovákiában hosszabb szakaszon megszakad. Kiteijedése az elmúlt 70 év során jelentős mértékben csökkent. A leggyorsabb és legnagyobb mértékű területcsökkenés az 1940-es évek második felében következett be. /1945 és 1949 között drasztikus mértékben megfogyatkozott a magyarok száma: 32 ezer személyt kiutasítottak, 70 ezret a magyar-csehszlovák lakosságcsere keretében telepítettek ki, 6 ezren elmenekültek, 44 ezer személyt Csehországba deportáltak, 327 ezren reszlovakizáltak./ A nyelvterület kiterjedése az ötvenes évektől alig változott. A csehszlovák statisztikai kimutatások azokat a helységeket tartják számon vegyes lakosságú, nemzetiségek által lakott településekként, amelyekben a lakosság részaránya meghaladja a 10%-ot, illetve a 100 főt. Az 1991-es népszámlálás időpontjában Szlovákia 551 városa és községe tartozott ebbe a csoportba. E helységekben él a szlovákiai magyarság 99,3 %-a. Az e területsávon kívül elterülő helységekben, többnyire városokban a szlovákiai magyarságnak mindössze 0,7 %-a él. Célszerű egy-egy népcsoport nyelvterületének meghatározásánál a 10%-os nemzetiségi részarányt meghaladó települések által behatárolható területet meghatározni. A nagyobb városokban élő, az összefüggő nyelvterületen kívül eső, 100 főnél nagyobb /esetleg néhány 100 fős/ lélekszámú népesség esetén a szórványjelleg a meghatározó, a nyelvterület kategóriája ezekben az esetekben nem indokolt. A magyar nyelvterület kiterjedésében 1970 és 1991 között lényegesebb mértékű változások nem következtek be. A 10%-nál nagyobb magyar részarányú községek száma lényegében nem változott, 534-ről 523-ra csökkent, közben 3 099-ről 2 834-re csökkent a szlovákiai községek száma is. Nem tapasztalhatók nagyobb eltérések a községekben élő magyar lakosság százalékarányát tekintve sem. Jelentős mértékben megnövekedett viszont a 10% alatti, nyelvterületen kívül élő magyarság száma /25 372-ről 44 333-re/ és részaránya /74,8%-kal/ is. A 10%-os részarányt meghaladó helységekben élt 1970-ben a szlovákiai magyarság 95,4%-a, 1991-re 92,2%-ra csökkent a nyelvterülethez tartozó községekben élő magyarok százalékaránya. E községekben 846 649 lakos él, ebből magyar nemzetiségű 522 408 fő, a községek lakosságának 61,75%-a. A 20%-os magyar részarányt meghaladó községek száma 502, ezek lakosságának 66,5%-a magyar nemzetiségű /1970-ben a magyarság 93,4%-a, 1991-ben 90,0%-a élt itt./ Az 50%-ot meghaladó magyar részarányú községek száma 435. /Relatív magyar többség további 3 községben volt, ugyanis a romák száma módosította bizonyos mértékben a községek nemzetiségi adatsorait./ A magyar többségű községekben a magyarság száma meghaladta a 440 113 főt, ez a községek lakosságának 78,3%-a. /1970-ben e községekben élt a magyarság 83,1 %-a, 1991-ben 11,1 %-a.I A 90% feletti magyarságot kimutató 176 községben él a szlovákiai magyarság 24,4%-a /1970-ben 29,8%-a/. 1 községben - Bögellőn - laknak 100%-ban magyarok. Az 1980-as népszámláláshoz viszonyítva negyvenhárommal emelkedett a magyarlakta községek, illetve városok száma. Ezt elsősorban a közigazgatási jogállással rendelkező települések számának növekedése, részben pedig a szórványokban, elsősorban városokban élő magyarság számának gyarapodása idezte elő. /1980 és 1991 között a szlovákiai helységek száma 2 725-ről 2 834-re növekedett./ A szlovákiai magyarság többsége 1991-ben is községekben, falvakban élt. 14-6. táblák/. Az 5 000-nél nagyobb lélekszámú helységekben /ez a kategória egyezik meg a leghitelesebben a városi jogállással rendelkező helységek számbeli adataival/ 1980-ban a magyar nemzetrész 35,6%-a, 1991-ben 40,7%-aélt. Az 5 000-nél kisebb lélekszámú községek magyar lakóinak a száma 1991-ben 336 243 fő volt, 24,5 ezerrel kevesebb, mint 1980-ban. 1990-től a korábbi években összevont községek visszanyerhették korábbi közigazgatási jogállásukat. Ennek következtében a megelőző évtizedekben rohamosan fogyó, 500-nál kisebb lélekszámú községek lakóin..k a száma 1991-ben meghaladta a 46 ezret, mintegy 13 ezerrel volt több mint 1980-ban. Az 500-5 000 közötti lakosú községek lakosainak a száma 11 év alatt 38 ezerrel apadt, 1991-ben ezekben a helységekben élt a szlovákiai magyar lakosság több mint fele /51,2%-a/, közel 300 ezer fő. Az 5 000-20 000 lélekszámú helységek lakosainak a száma 17 ezerrel csökkent. A kisebb városok fejlődésében több egymásnak ellentmondó tendencia jelentkezett. Lélekszámuk az elmúlt évek visszafogott, majd csökkenő lakásépítkezései következtében csak kis mértékben változott, ugyanakkor nem elhanyagolható e helységekből a nagyobb városokba történő elvándorlás sem. Lélekszámukat az évtized elején még a városokhoz csatolt községek lakónépessége gyarapította, de 1990-től a korábbi évtizedekben ezek egy része újból visszanyerte közigazgatási önállóságát. A 20-50 ezer lakosú városok magyarsága /többnyire járási székhelyek/ 11 év 118
