Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Gyurgyik László: Adalékok a szlovákiai magyarság lélekszámának és településszerkezetének alakulásához

alatt megduplázódott és megközelítette a 130 ezret. Feltűnően alacsony /5,8%/ a magyar lakosság részaránya az 50 ezernél több lakost számláló városokban, Szlovákia összlakosságának 25%-os részarányához viszonyítva. A magyar népesség közigazgatási megoszlása 1991-ben 13 dél-szlovákiai járás és 2 város területén élt a szlovákiai magyarok 99%-a. /561 216 fő./ E terület összlakossága 1970 és 1991 között 1,9 millióról 2,2 millióra növekedett. A magyarság száma az adott területen az említett időszakban 548 ezerre növekedett, de részaránya 28,6%-ról 25,3%-ra csökkent. /Ez a 15 közigazgatási terület nem azonos a magyar nyelvterülettel, melyet fentebb a 10%-nál nagyobb magyar lakosságú községek által behatárolt területként határoztunk meg./ 1991-ben a nyugat-szlovákiai járásokban élt a magyarság 64,2%-a, a közép-szlovákiai térségben 15,2%-a, KeletSzlovákiában pedig 17,1%-a. A magyarság lélekszáma az egyes járásokban az utóbbi évtizedek során eltérő módon alakult !7. tábla/. A népesedési folyamatok /népmozgások/ területenkénti változásáról a járások szerinti összehasonlítás nem nyújt objektív képet, mivel az 1960-ban kialakított, korábbiaknál nagyobb közigazgatási egységek - kisebb változtatásokkal a mai járások területei - nem jelentettek, és ma sem jelentenek homogén régiókat geográfiai, történelmi, gazdasági, népesedési szempontból. Tovább nehezítik a demográfiai folyamatok megértését és a kapott adatsorok elemzését az egyes népszámlálások kérdőíveiben megmutatkozó különbségek. Az 1991. évi népszámlálás során az előző népszámlálások adatlapjaitól eltérő módon megszerkesztett - a korábbiakénál több nemzetiségek feltüntető - kérdésskálával közelítették meg a nemzetiségi hovatartozást. /Amint arra már utalatam, a magyar népesség számának alakulására a roma etnikum nemzetiségi csoportkénti felvétele hathatott érdemlegesen./ A leghomogénabb magyar járásokban valamelyest csökkent, illetve stagnál a magyar népesség részaránya, a dunaszerdahelyi járásban /89,0%-87,2%/, és a komáromi járásban /72,4%-72,2%/. 20 év alatt a magyarság részaránynövekedése a keleti régióban Kassa városában /4,0%-4,3%/ és a Kassa-vidéki járásban /13,7%-16,4%/ mutatható ki. A magyarság lélekszáma jelentős mértékben a dunaszerdahelyi járásban /II 251 fő/, továbbá Pozsony /3 467 fő/ és Kassa városokban /4 312 fő/, valamint a Kassa-vidéki 12 512 fő/, és a komáromi-járásban /1 652 fő/ növekedett. Ezek az adatok nem jelezhetik a területenként, járásonként végbemenő asszimilációs folyamatok nagyságrendjét. Erről a népmozgásokat kimutató statisztikai számítások nyújtanak valamelyest helyzetképet. Valószínű, hogy a Pozsonyba és Kassára beköltözők magas száma csak részben pótolja az igen jelentős asszimilációs veszteséget, és a migráció hatása csak kisebb részben nyilványul meg a két város magyar lakossága számbeli növekedésében. A magyarság részaránya legnagyobb mértékben a nyitrai /-14,4%/, a lévai /-11,1%/ és a nagykürtösi /-8%/ járásokban csökkent. A lévai járás magyarsága 4 779 fővel, a rimaszombati 1 310 fővel, a nagykürtösi 1 258 fővel csökkent. A magyar nyelvterület városai az elmúlt évtizedekben egymástól eltérő fejlődésen mentek keresztül. A városi jogállással bíró helységek száma növekszik - az 1980-as években minősítették várossá Diószeget és Tiszacsernyőt. 1991-ben 27 olyan városi jogállású helység volt Szlovákiában, melyekben legalább 1 000 lakos vallotta magát magyar nemzetiségűnek /8. tábla/. Valamennyi város a magyar nyelvterületen belül található. Egy településen belül a legnagyobb számú magyar - több mint 10 ezer - 5 városban él: Komáromban 23 753, Pozsonyban 19 505, Dunaszerdahelyen 19 447, Érsekújvárott 13 287, Kassán pedig 10 128. A 80%-ot meghaladó magyar többségű városok: Nagymegyer 87,5%, Dunaszerdahely 83,4%, Gúta 82,8%, Királyhelmec 80,5%. A legnagyobb magyar népességnövekedést 1980óta Dunaszerdahely /4 181/, Érsekújvár /3 829/, Komárom /3 731/, Kassa /2 058/, a legszámottevőbb fogyást Rozsnyó /-642/, Nyitra /-464/, Gúta /-287/, Fülek 1-161 mutatta ki. A lakónépességen belül a magyar népesség legjelentősebb részaránycsökkenése a következő városokban mutatható ki: Rozsnyó /35,0%-30,4%/, Nyitra 2,8%-l,9%/, Szene /30,3%-27,7%/, Fülek /69,7%-67,9%/, Pozsony /4,9%-4,4%/. A magyar nemzeti kisebbség lélekszáma a jelentős természetes szaporulat ellenére két évtizede csak minimális mértékben növekszik. A magyar népesség lélekszáma és részaránya az általa őshonosként lakott területeken különböző mértékű változásokon megy keresztül. Ennek következtében fokozatosan kirajzolódnak, elkülönülnek egymástól a magyarság lélekszáma szempontjából növekedést, stagnálást, illetve csökkenést kimutató körzetek. Minden jel arra mutat, hogy a "jelenlegi stagnáló növekedést" nem is oly távoli jövőben a "stagnáló csökkenés", majd a magyar nemzetrész számának fokozatos csökkenése válthatja fel. A közeljövőben nagyobb figyelmet kellene fordítani a nemzetváltás, asszimiláció különböző vetületeinek, az anyanyelv és nemzetiség dichotómiájának, a nemzeti identitás kialakulatlanságának a tanulmányozására, mélyebb megismerésére. Valószínűnek látszik, hogy az említett folyamatok pontosabb megismerése és a statisztikai adatokból levonható következtetések együttesen jelenthetnek kiindulópontot a tárgyilagosabb önismerethez, s az ebből adódó cselekvési alternatívák kidolgozásához. 119