1996. ÉVI MIKROCENZUS Ki hol aktív? Az állami és a magánszféra foglalkoztatottai (1997)

BEVEZETŐ

hagyományos feladataihoz kapcsolódó nemzetgazdasági ágak szerepe. Az 1996. évi mikrocenzus adatai szerint az állami szféra alkalmazottainak már 61 százaléka a közigazgatás, az oktatás, az egészségügyi és szociális ellátás nemzetgazdasági ágban dolgozott. A privatizáció befejezése után várható, hogy ez az arány tovább emelkedik, annak eredményeképpen, hogy a feldolgozóiparban, a villamosenergia-iparban és a szállításban csökken az állami tulajdonú munkáltatónál dolgozó alkalmazottak száma és aránya. — Az aktív keresőként dolgozó házaspárok közel egyötödének mindkét tagja az állami szférában dolgozott, és több mint egynegyedüket szövetkezeti és magántulajdonú munkáltató foglalkoztatta. Jelentős volt azoknak a házaspároknak az aránya (20%), akik közül a férj szövetkezeti és magántulajdonú munkáltatónál, a feleség pedig az állami szférában talált munkalehetőséget. A korcsoportos adatok arra utalnak, hogy minél idősebb korú házaspárról van szó, annál nagyobb azoknak a házaspároknak az aránya, akiknek mindkét tagja állami tulajdonú munkáltatónál dolgozik. — A primer szektorban (mezőgazdasági tevékenység) a legalacsonyabb az állami szférában dolgozó házastársak aránya, és a közigazgatást, oktatást, egészségügyet magába foglaló tercier szektor foglalkoztatja leginkább az állami tulajdonú munkáltatónál elhelyezkedő házastársakat. Ha az oktatást, egészségügyet és szociális ellátást kiemeljük a tercier szektorból, akkor még inkább megfigyelhetjük az állami szférában foglalkoztatott házastársak magas arányát. E kiemelt nemzetgazdasági ágak jellegéből következik, hogy számszerűen a nők (feleségek) foglalkoztatása a jellemzőbb. Az ebbe a körbe tartozó állami tulajdonú munkáltatónál dolgozó feleségek 39 százalékának férje szintén az állami szférában dolgozott. Ez azt jelenti, hogy ezek között a házaspárok között vannak azok, akiknek mindkét tagja a viszonylag alacsony jövedelmű állami alkalmazotti körbe tartozik. 16

Next

/
Thumbnails
Contents