1996. ÉVI MIKROCENZUS A gazdasági aktivitás és a foglalkozási összetétel regionális alakulása magyarországon (2000)

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE - 2) Munkanélküliség

A mikrocenzus alkalmával azt a kérdést is feltették a munkát kereső személyeknek, hogy szerepelnek-e a munkaközvetítő szervek hivatalos nyilvántartásában. A válaszokból kitűnt, hogy a ténylegesen munkanélkülinek tekinthető összeírtaknak több mint négyötöde egyúttal regisztrált is volt, a fennmaradó részbe tartozók azt vallották, hogy nem vették őket hivatalosan nyilvántartásba. (Ez utóbbiak köre több mint 90 ezres létszámot takar.) A munkát keresők teljes körét vizsgálva a nem regisztrált személyek száma és aránya nagyobb az említettnél. E tágabb körön belül 79 százalékot tett ki a regisztráltak és 21 százalékot a nem regisztráltak aránya, vagyis az utóbbiak száma meghaladta a 130 ezret. 2.4) A munkanélküliek helyzete, területi jellemzői a mikrocenzus alapján A mikrocenzus definíciója szerint munkanélkülinek minősülő 484 ezer személy többségét, 64 százalékát a férfiak alkották, míg a nők aránya a férfiakénál lényegesen alacsonyabb, 36 százalék volt. A munkanélküliek körén belül a férfiak túlreprezentáltságát a munkanélküliségi ráták is bizonyítják. A mintegy 12 százalékos átlaggal szemben ugyanis a férfiaknál csaknem 14 százalékos, a nőknél 10 százalékos rátát lehetett számításba venni. Ennél is jelentősebb differenciák adódnak, ha a munkanélküliséget kor szerint vizsgáljuk. A legfiatalabb korcsoportba tartozó gazdaságilag aktívaknak (20 éven aluliaknak) közel egyharmada munkanélküli volt. A rendkívül nagy arányban nyilvánvalóan szerepet játszott az a körülmény, hogy ezen évjáratok körében számszerűen nagy súlyt képeznek a csak általános iskolai végzettséggel rendelkezők. Érthető, hogy a fiatalságon belül a 20-24, valamint a 25-29 évesek korcsoportjába tartozók munkanélküliségi rátája már csak a felét, illetve kevesebb mint felét teszi ki a 20 éven aluliak munkanélküliségi arányának, hiszen ez utóbbi korcsoportokba már a magasabb szakképzettséggel, iskolázottsággal rendelkezők is beletartoznak. Emellett — főleg a 25-29 évesek — életkoruknál fogva jelentősebb gyakorlatra is szert tehettek. Az utóbbi két korcsoport munkaerőpiaci pozíciói is kedvezőtlenebbek az átlagosnál. A 14-24 éves, gazdaságilag aktív népességnek együttesen kereken egyötödét, a 14-29 éveseknek több mint egyhatodát kellett munkanélkülinek tekinteni. A középgenerációhoz sorolható korcsoportokat (30-49 évesek) vizsgálva megállapítható, hogy a 30-34, illetve a 35-39 évesek munkanélkülisége az átlaghoz közeli értéket mutat, a 40 éven felülieké annál valamivel kedvezőbb. Bizonyos, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező, jelentős részben szakképzett és rendszerint munkaképességük teljében lévő, középkorú dolgozókat általában viszonylag kevéssé fenyegeti az elbocsátás veszélye. Egyes rétegekben azonban (mint például a megszűnő hagyományos állami nehézipar munkavállalói, a bányászok) már a középgeneráció is veszélyeztetett lehet, és a pályamódosítás, átképzés — főleg a 40-49 évesek esetében — problémát okozhat. Az 50 éven felüliek munkanélküliségi rátája alacsony, ez azonban nem tükrözi a valódi helyzetüket. Egyrészt utalni kell arra, hogy az állásukat, munkájukat elvesztő időskorúak jelentős része — a megfelelő jogosultság fennállása esetén — a korengedményes nyugdíj, előnyugdíj igénybevételével találhatott megoldást. A korhatár előtti nyugdíjazás e formái azonban végső fokon a munkanélküliség „kiváltását" szolgálták. Kétségtelen továbbá, hogy az 50 éven felüli évjáratoknál fokozódik a tartós egészségromlás, megrokkanás veszélye. Érthető tehát az e korban rokkantnyugdíjban részesülők viszonylag nagy hányada. Az utóbbi évek emelkedő tendenciája azonban emellett arra is utal, hogy a rokkantnyugdíjazás iránti kérelmek mögött számos esetben a munkanélküliség elkerülésének a szándéka áll. Másrészt indokolt felhívni a figyelmet arra, az előbbiekben már ismertetett tényre, hogy az 50 éven felüli életkorban munkanélkülivé válók — ha nincs módjuk a nyugdíjba vonulás valamelyik formáját választani — a 31