Az időskorúak életmódja, életkörülményei (1995)

II. AZ IDŐSKORÚAK ÉLETMÓDJÁNAK, ÉLETKÖRÜLMÉNYEINEK FŐBB JELLEMZŐI - 2. A családi kapcsolatok szerepe az időskorúak életében

Az adatokból világosan látható, hogy már e generáció termékenységére is milyen befolyást gyakorolt az urbanizáció és a műveltségi szint emelkedése. Míg a Budapesten lakó időskorúak körében a három vagy több gyermekesek aránya csak 19 százalék volt, addig a községekben élő időskorúak között ez a mutató némileg meghaladta a 41 százalékot. (Ez a különbség egyben visszautal az iskolai végzettségre is, hiszen az időskorúakra is igaz, hogy a Budapesten élők iskolai végzettsége magasabb, mint a községekben élőké.) A KSH már említett 1969-es vizsgálata is foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen távolságra vannak térbelileg a gyermekek idős szüleiktől. A térbeli távolság vizsgálatánál elsősorban azt célszerű elemezni, hogy mennyire jellemző az idős szülők és gyermekeik együttélése a közös lakásban. (A múltban, az ún. agrártársadalomban gazdasági szükségszerűség is volt a többgenerációs együttélés, az ipari társadalomban azonban ez a kényszer már megszűnőben van.) Adataink szerint az életben levő gyermekkel bíró (továbbiakban gyermekes) időskorúak között 36,6 százalék volt a gyermekükkel együtt élő időskorúak aránya. (Ha az együttélők számát az időskorúak összességéhez — gyermekesekhez és gyermektelenekhez — viszonyítjuk, akkor ez a mutató 30,2 százalék volt. Ez az arány teljes mértékben összehasonlítható a KSH 1984. évi mikrocenzus időskorú felvételével, ahol a gyermekükkel együtt élő 70 évesek és idősebbek aránya még 36,3 százalék volt. Az 1969-es ún. „öreg" felvételnél pedig a gyermekkel együtt élő öregek aránya még ennél is magasabbra tehető.) Ezek az információk is alátámasztják azt a korábbi feltételezésünket, hogy az elmúlt évtizedekben csökkent a családdal együtt élő időskorúak aránya, pedig az időskorúak életében helyzetük, körülményeik alakulásában feltehetően a gyermekekkel való együttélés az egyik legfontosabb tényező. Ezt a csökkenő tendenciát nemcsak az elmagányosodó időskorúak lelki terheinek enyhítése céljából kellene megállítani, hanem az állami, illetve a társadalombiztosítási teherbíróképesség korlátai miatt is. (Több más ok mellett az elmagányosodás is okozza az egészségügyi ellátás azon ismert problémáját, hogy a kórházi ágyak egy része nem a gyógyítást, hanem az otthoni ellátás hiánya miatt bent fekvő időskorúak gondozását szolgálja.) Az időskorúak döntő többsége egy gyermekével élt egy lakásban, és elhanyagolható mértékű volt azok aránya, akik két vagy több gyermekükkel laktak egy fedél alatt. Megvizsgáltuk azt is, hogy azoknak, akik egy gyermekükkel laktak együtt, élt-e máshol gyermekük. A gyermekükkel egy lakásban élő időskorúak között az egygyermekesek aránya 26 százalék volt. Meg kell vizsgálni azt a kérdést is, hogy azok az időskorúak, akiknek egyetlen élő gyermekük volt, nagyobb mértékben éltek-e együtt gyermekükkel, mint azok, akiknek több élő gyermekük volt. Erre a felvetésre nemmel válaszolhatunk, ugyanis az egygyermekes időskorúak 28,9 százaléka lakott gyermekével egy lakásban, a többgyermekeseknél ez a mutató 40 százalék volt. Nem igazolható tehát az a feltételezés, hogy egyetlen gyermek nagyobb kényszerítő erőt A gyermekükkel egy lakásban élő időskorúak aránya (a gyermekes időskorúak százalékában) Szintók 6. ábra 19