1990. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 28. Az adatfelvétel és -feldolgozás összefoglaló ismertetése (1995)

AZ ADATFELVÉTEL ÉS -FELDOLGOZÁS ISMERTETÉSE - A népszámlálás programja

í — az aktív keresőkre vonatkozóan — a munkába járás módja, az utazásra fordított idő, — a napi és az időközönkénti ingázás jellemzői, — a főfoglalkozás mellett végzett kereső tevékenység, — az első és az 1980. évi foglalkozás; — az állást kereső munkanélküliek utolsó foglalkozási adatai; — a nyugdíj melletti foglalkoztatás. ' A népszámlálás az egyetlen olyan adatforrás, amely képes a népesség teljes egészének gazdasági aktivitás szerinti tagolását bemutatni, s ez az ENSZ által kiadott irányelvekben foglaltak értelmében a népszámlálás egyik fő feladata. A magyar népszámlálási gyakorlat az eddigiekben nem követte az ENSZ azon ajánlását, amely a gazdaságilag aktívak alapvető kategóriáján belül a foglalkoztatottak és a munkanélküliek megkülönböztetését javasolja, amit az utóbbiak elenyésző száma indokolt. Az 1990. évi népszámlálás programja — tekintettel a gazdasági szerkezet átalakítása kapcsán jelentkező munkaerő-elhelyezési gondokra — biztosította az állást kereső munkanélküliek körének megfigyelését, mégpedig külön választva őket az első ízben elhelyezkedni kívánó munkanélküli személyektől. A foglalkozásra vonatkozó kérdés különböző elnevezéssel (mint például főfoglalkozás, állás, alkalmazás, kereset, hivatás) már kezdettől fogva szerepelt a hazai népszámlálások kérdőívein, de a népszámlálások programja csak 1960 óta tartalmaz a keresők összességére kiteijedő foglalkozás szerinti adatgyűjtést és feldolgozást. A foglalkozás szerinti besorolás alapja a főfoglalkozás volt, vagyis a többféle foglalkozást folytató személynél azt a tevékenységet kellett figyelembe venni, amelyet a havi munkaidő legnagyobb részében folytatott. Az 1990. évi népszámlálás foglalkozási adatainak feldolgozása — az előző népszámlálásnál követett gyakorlatnak megfelelően — a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszerére (FEOR) épült. A főfoglalkozás megfigyelése mellett az azon kívül folytatott — régebben mellékfoglalkozásnak, újabban a második gazdaságban végzett kiegészítő foglalkozásnak nevezett — kereső tevékenység számbavétele is szerepelt a népszámlálás programjában. A főfoglalkozás mellett végzett kereső tevékenység megfigyelése az egyre nehezedő gazdasági helyzetben különösen aktuális volt, mivel mind többen kényszerülnek arra, hogy a főfoglalkozással szerzett keresetüket más formában végzett tevékenységből származó jövedelemmel egészítsék ki. Az erre vonatkozó megfigyelés jövedelemre utaló kérdést nem tartalmazott, mindössze a kiegészítő tevékenység (foglalkozás) jellegét, a munkavégzés rendszerességét és módját kérdeztük. Ugyancsak a reprezentatív kérdőíven tudakoltuk az aktív keresők első, valamint egy évtizeddel korábbi foglalkozását, módot adva ezáltal a gazdasági szerkezet átalakítása kapcsán jelentkező foglalkozásváltozások főbb irányainak vizsgálatára. A foglalkozási viszony a legklasszikusabb népszámlálási ismérvek egyike, mivel már a kezdeti népszámlálások is foglalkoztak a kereső személyek ilyen jellegű megkülönböztetésével. Mind a hazai, mind a nemzetközi gyakorlatban hosszú évtizedeken keresztül a foglalkozási viszony három klasszikus csoportját, mégpedig az önálló, a segítő családtag és az alkalmazásban álló kategóriákat használták, ami később kiegészült a szövetkezeti tagok csoportjával. A nemzetközi népszámlálási irányelvekben is az előbbi négy alapkategória az elfogadott, amelyeknek további — korábban foglalkozási (alkalmazási) minőségnek, a FEOR bevezetése óta hazánkban állománycsoportnak, beosztásnak nevezett — ismérvek szerinti részletezése általában az igényektől függően változik. 31