Az 1984. évi mikrocenzus adatai (1985)

III.A NÉPESSÉG FŐBB JELLEMZŐINEK ALAKULÁSA - Egészségi állapot néhány jellemzője

A dohányzásnak a testsúllyal összefüggő hatását támasztják alá a kapott eredmények: a dohányzók között kevesebb a kövér /5 %/ és több a sovány /13 %/, mint a nemdohányzók köré­ben /egyaránt 8 %/. Az egyének szubjektiv értékítéletét jelzi, hogy a dohányzók egészségi állapotukat na­gyobb arányban tartják jónak vagy megfelelőnek, mint a nemdohányzók /83 %, illetve 77 %/. Ennek - többek között - feltehetően az lehet az oka, hogy a jelenleg nemdohányzók jelentős hányada éppen rosszabb egészségi állapota miatt tartózkodik a dohányzástól. Az élvèzeti cikkek fogyasztási szokásai közül hazánkban a másik leginkább eltetjedt káros szokás az alkoholfogyasztás. Itt azonban külön kell választani a csak alkalomszerűen - ünnepnapokon, rendezvényeken - poharazókat azoktól, akik naponta rendszeresen fogyasztanak szeszes italt. * Az alkoholfogyasztás tekintetében is jelentkeznek a jellegzetes nemenkénti különbségek. A férfiak 68 %-a fogyaszt alkoholt /ebből 18 % rendszeresen/, a nőknek viszont csak 28 %-a /de ebből rendszeresen csupán 1,5 %/. A 20 éven felüli férfiak közül minden ötödik rendszeresen, naponta iszik. 59 éves ko­rig arányuk folyamatosan emelkedik és - szemben a dohányzással - később és kisebb mértékben csökken /még a 70, sőt a 80 éves és idősebbek körében is 23, illetve 20 %-ot mutat/. Alkalomszerűen fogyaszt alkoholt a férfiak fele. A 14 éves fiuknak még csak 2 %-a, de a 15-19 éveseknek már közel egynegyede alkalmanként iszik. A 20-54 éves férfiak 58 %-a alkalmanként fogyaszt alkoholt és - szemben a rendszeresen ivókkal - arányuk 35 éves kortól csökken. Az alkoholt rendszeresen fogyasztó nők 1,5 %-os aránya feltehetően jóval alacsonyabb a valós értéknél. A bevallás ebben az esetben - a gyakorlati tapasztalat alapján - megkérdő­jelezhető, ugyanis a nők körében talán többen vannak azok, akik szenvedélyüket igyekezneK palástolni, tehát az összfeirás során valószínűleg saját magukat inkább az alkalomszerűen fogyasztók csoportjába - vagy még oda sem - soroltatták. A nők alkoholfogyasztására vonatkozó szokások korcsoportonként azonosak a férfiakéval. A fiatal /15-19 éves/ lányok körében is sok az alkalomszerűen alkoholt fogyasztó /13 %/. Ennek mértéke a fiatal korcsoportokban nö­vekszik, a 35. éves kortól folyamatosan csökken. A 14 éves és idősebb népesség élvezeti cikk fogyasztása főbb korcsoportok és nemek szerint, a megfelelő korúak százalékában 1984 Korcsoport /év/ Férfi NŐ Korcsoport /év/ dohány­zik alkoholt nem fogyaszt élvezeti cikket dohány­zik alkoholt nem fogyaszt élvezeti cikket Korcsoport /év/ dohány­zik alkalom­szerűen rend­szeresen nem fogyaszt élvezeti cikket dohány­zik alkalom­szerűen rend­szeresen nem fogyaszt élvezeti cikket Korcsoport /év/ dohány­zik fogyaszt nem fogyaszt élvezeti cikket dohány­zik fogyaszt nem fogyaszt élvezeti cikket 14 6,1 2,3 0,1 92,4 2,6 1,8 ­96,3 15 ­19 33,8 23,0 2,3 57,5 20,8 12,5 0,2 73,0 20 ­24 54,0 54,1 7,8 24,9 35,6 30,3 0,7 49,3 25 ­39 58,8 61,8 16,9 12,8 37,0 41,1 1,2 41,0 40 ­54 51,1 55,5 23,9 13,2 19,7 31,0 1,9 57,2 55 ­59 45,2 47,8 25,8 17,5 11,5 20,8 2,0 70,0 60 ­69 37,2 43,8 25,0 23,2 8,3 16,4 1,8 75,9 70 ­79 29,8 36,8 22,7 . 32,1 3,6 11,5 1,7 84,2 80 ­X 24,1 32,7 19,7 39,3 1,5 9,2 2,0 87,7 összesen 47,0 49,5 18,3 22,9 20,7 26,3 1,5 61,4 38

Next

/
Thumbnails
Contents