Az aktív keresők és az iskolai tanulók napi ingázása és utazási szokásai (1988)

I. ÖSSZEFOGLALÓ

munkás közül 28 ingázott, ami kétszerese volt az értelmiségnél tapasztalt ingázási aránynak /14 %/. Ez utóbbihoz állt közelebb a szellemi foglalkozású alkalmazottak, valamint a nagyüzemi parasztsághoz tartozók ingázásának gyakorisága /15, illetve 17 %/. Az ingázók többsége /53 %-a/ - saját bevallása szerint - azért kényszerült ezt az életformát választani, mert lakóhelyén egyáltalán nem talált munkalehetőséget, további közel egynegyede /24 %-a/ pedig azért, mert képzettségének, fizikai adottságainak, illetve anyagi igényeinek megfelelő munkahely nem adódott lakóhelyén. /Ez utóbbi arányból az anyagi okra való hivatkozás 15 %-ot tett ki./ 1984 végén az ingázók túlnyomó többsége /85 %-a/ községi lakos volt, 13 %-a vidéki városokban élt, és csupán 2 %-a járt budapesti lakóhelyéről a főváros közigazgatási határán kivül eső munkahelyre dolgozni. Az ingázók száma 1980 óta a főbb településtípusok mindegyikében csökkent, legnagyobb arányban /15 %-kal/ a vidéki városokból eljáróké esett vissza, a községekből eljárók száma 9 %-kal lett kevesebb. Munkahely oldaláról vizsgálva az ingázást az tapasztalható, hogy 1984-ben az ingázók 46 %-a vidéki városokban, több mint egyharmada /37 %-a/ községekben levő munkahelyre járt dolgozni, 17 %-a pedig a fővárosban talált munkát. Az eljáró és bejáró aktiv keresők számának a különbsége, az úgynevezett ingázási egyenleg azt mutatja, hogy a vidéki városoknak - az egymás közötti ingázási forgalmon tuli - tiszta munkaerőnyeresége 358 ezer fő, a községek munkaerővesztesége pedig 520 ezer fő volt, tehát a községek az ott lakó aktiv keresőknek egynegyedét adták át - a fővárossal együtt számolva -a városoknak. Budapest 162 ezer főt kitevő munkaerőnyeresége a főváros kiemelkedő munkaerővonzását jelzi. A megyék ingázóinak kissé több mint háromnegyede lakóhelyével közigazgatásilag azonos megyében talált munkahelyet, 24 %-a viszont más megyébe, illetve Budapestre járt el dolgozni. A fővárost övező Pest megye sajátos helyzetéből adódik, hogy ingázóinak 70 %-a megyén kivül - többnyire a fővárosban - dolgozott. 19 84-ben további hét megye /Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom, Nógrád, Szolnok és Tolna/ tartozott - a napi ingázás szempontjából - a legjelentősebb munkaerőt kibocsátó megyék közé. A nappali tagozaton tanuló diákokra - a kiterjedt iskolahálózat folytán - sokkal kevésbé jellemző az ingázás, mint az aktiv keresőkre. 1984-ben a közel 1 millió 900 ezer nappali tagozaton tanuló diák egytizede járt nap mint nap lakóhelyétől eltérő településen levő iskolába tanulni. Legkevésbé az általános iskolás gyermekek ingáztak /4 %-os arányban/, de a felsőfokú iskolák hallgatói között sem volt sokkal magasabb az ingázók aránya /7 %/. Ingázás szempontjából legkedvezőtlenebb helyzetben a középfokú oktatási intézményekben tanulók, azon belül is a szakmunkásképző iskolák, szakiskolák tanulói vannak: 1984 végén ez utóbbiak 35 %-a,a középiskolákba járóknak pedig 22 %-a ingázott. 1984-ben az aktiv keresők túlnyomó többsége, 4 millió 542 ezer fő külön időráfordítással - ezen belül egyötödük közlekedési eszköz igénybevétele nélkül, vagyis gyalogosan - jutott el a munkahelyére, 8 %-a pedig munkáját otthon /vagy lakásával azonos épületben, épülettömbben levő munkahelyen/ végezte, igy ilyen célból nem kellett naponta rendszeresen utaznia. A közlekedési eszközt igénybe vevők 86 %-a csak egy jármüvei utazott, 12 %-a két jármüvet vett igénybe, s mindössze 2 %-ot tett ki a három vagy több jármüvei közlekedők aránya. A legalább két közlekedési eszközzel utazók 53 %-a fővárosi, 36 %-a községi lakos volt, és csak 11 %-a élt vidéki városokban. A viszonylag magas községi arányt, az onnan ingázók jelentős száma indokolja. A több jármű igénybevétele a fővárosi lakosok mellett főleg az ingázókra volt jellemző; ez utóbbiak egyötöde utazott két vagy több jármüvei munkahelyére, mig a közlekedési eszközt igénybe vevő lakóhelyükön dolgozóknak csak alig több mint egytizede. 7