1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 36. Összefoglaló adatok (1984)

IV. A FOGLALKOZTATOTTSÁG ALAKULÁSA, AZ AKTIV KERESŐK ÖSSZETÉTELÉNEK VÁLTOZÁSA

hogy a 121 szakmát 64-re szűkítettük az által, hogy mind a szakképzettségnél, mind a foglalkozásnál eltekintettünk a specializáltságtól. Az összevont szakmákat és fog­lalkozásokat vetettük egybe és ha az megfelelt egymásnak "szakmájukat hasznositó"-nak tekintettük. Amennyiben e feltételnek nem felelt meg, de adott szakma birtokában vég­zett fizikai tevékenység a szakmacsoport jellegének megfelelt, ugv "szakmájukat rész­ben hasznosító"-ként vettük számba, minden más esetben "szakmájukat nem hasznositó"-nak tekintettük. E módszer alkalmazásával - jóllehet 1960-ban korlátozottabban álltak rendelkezésünkre adatok - lehetőség nvilt az elmúlt két évtized alatt történt változások nyomonköveté­sére. A szakmai ismeretek hasznosításának vizsgálata az ipari szakmával rendelkező fizi­kai foglalkozású aktiv keresők 1960., illetve 1980. évi állományának 93, illetve 86 %­ára vonatkozott. Az ipari jellegű szakképzettséggel rendelkező fizikai foglalkozásúak között az elmúlt két évtized alatt kissé /61 %-ról 65 %-ra/ emelkedett a szakmájukat gyakorlók aránya, de továbbra is elég jelentős azoknak a hányada, akik szakképzettsé­güket csak részben, illetve egyáltalán nem hasznosítják /10, illetve 25 %/. A tanult szakma gyakorlásának mértékét kifejező kongruenciaszint 1960 óta a nehézipari szakmával rendelkezőknél kissé, az élelmiszeripari szakmát szerzettek körében igen erőteljesen javult, mig a könnyű- és egyéb ipari szakmával rendelkezőknél kedvezőtlen irányban vál­tozott. A szakma gyakorlásának, illetve részbeni hasznosításának mértékét szakmánként vizsgálva jelentős eltérések tapasztalhatók. A szakmák egy részénél az elmúlt két év­tized alatt a szakmájukat gyakorlók aránya kedvezőtlenül alakult. Ez elsősorban éppen azokra az egészségre ártalmas, kedvezőtlen környezetet, nehéz fizikai munkát és részben több műszakos elfoglaltságot jelentő szakmákra vonatkozik, ahol az utánpótlás biztosi­tása is sok gondot okoz. Igy pl. a vájároknak 1960-ban még 83 %-a tanult szakmájában dolgozott, husz év elteltével már csak 68 %-a. Hasonló folyamat tapasztalható az olvasz­tárok és hengerészek esetében is. A kohászati szakmák közül a legnagyobb létszámot kép­viselő kovácsok és öntők körében volt a legmagasabb a tanult szakmától eltérő foglalko­zásban dolgozók aránya. 1980-ban az előbbieknek több mint fele, az utóbbiaknak kétötöde nem gyakorolta szakmáját. A kovács szakmával rendelkezők egynegyede lakatos, az öntők közel egytizede az egyéb fizikai foglalkozási főcsoportba tartozó munkakörökben dolgozott /ez utóbbiak ellátása általában semmiféle képesitést nem igényel/. Az előbbiekkel ellentétben a gépgyártási, karbantartási, szerelőipari, valamint egyéb vas- és fémipari jellegű szakmákban a gyakorlati hasznosítás az elmúlt két évtized alatt általában jelentősen javult, közöttük viszonylag magas a szakmacsoporton belüli munkakört ellátók aránya is. 1980-ban a lakatosok, szerszámkészítők, esztergályosok, gépjármű- és motorszerelők, valamint a hegesztők körében 80-83 %-ot képviseltek a szak­májukat gyakorlók vagy részben hasznosítók. összefoglalóan elmondható, hogy a nehézipari szakmákban a szakma teljes elhagyása kevésbé gyakori, mint más ipari szakmacsoportokban, mivel a nehézipari szakképzettség­gel rendelkezők általában nagyobb arányban maradnak eredeti szakmájukban, emellett ma­gasabb körükben a részleges szakmaelhaqyásnak minősülő, általában rokon, illetve sok tekintetben hasonló szakterületeken dolgozók hányada is. Ez utóbbi jellemző az úgyneve­zett elavuló szakmák esetében is, amelyek mind kevésbé felelnek meg a nagyüzemi terme­lés, illetve a változó ipari struktura követelményeinek. 1980-ban a könnyűipari szakmával rendelkező fizikai foglalkozású aktiv keresők több mint egyharmada tanult szakmájától teljesen eltérő munkakörben dolgozott, 57 %-a 117

Next

/
Thumbnails
Contents