1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 36. Összefoglaló adatok (1984)

IV. A FOGLALKOZTATOTTSÁG ALAKULÁSA, AZ AKTIV KERESŐK ÖSSZETÉTELÉNEK VÁLTOZÁSA

A szakképzett aktiv keresők iskolázottsági szintje nagyrészt tükrözi a szakmunkás­képzésben két évtizeddel ezelőtt bevezetett oktatási reformot, miszerint az itt szer­zett bizonyítvány középfokú iskolai végzettségnek minősül. Ilv módon 1980-ban a szak­mával rendelkezők közel kétharmada legalább középfokú Iskolai végzettséget szerzett, s mindössze 8 %-ot képviseltek közöttük azok, akik nem rendelkeztek befejezett általá­nos iskolai végzettséggel. A fizikai szakképzettséggel rendelkező nők iskolázottabbak mint a férfiak, amit a kedvezőbb korösszetételük is indokol. A műszaki-gazdasági fejlődés, valamint a szolgáltatási tevékenységekkel szemben támasztott igények növekedése kapcsán a bonyolultabbá váló, s mind több ismeretet igénylő munkafolyamatok ellátása egyre szélesebb körben igényel szakképzett dolgozókat, emellett az elmúlt évtizedek során a lakosság részéről is fokozódtak a szakma megszer­zésére irányuló törekvések. 1980-ban 100 fizikai dolgozó közül már 47-nek volt szakmá­ja, mig husz évvel korábban csak 25-nek. Emellett a szellemi foglalkozásúak között is /14 %-ról 22 %-ra/ nőtt azoknak az aránya, akik valamilyen fizikai szakképzettséget szereztek. A fizikai szakképzettséggel rendelkező aktiv keresők összetétele a tevékenység jellege szerint Tevékenység jellege Fizikai szakképzettséggel rendelkezők Index: 1980 1960= Fizikai szakkép­zettséggel rendel­kezők a megfelelő tevékenységüek százalékában szám /I 000 fő/ százalék 100,0 Fizikai szakkép­zettséggel rendel­kezők a megfelelő tevékenységüek százalékában 1960 1980 1960 1980 1960 1980 Fizikai foglal­kozású 998 1 658 89,7 83,1 166,2 25,3 47,1 Nem fizikai /szellemi/ fog­lalkozású 114 338 10,3 16,9 295,5 13,9 21,8 Összesen 1 112 1 996 100,0 100,0 179,5 23,5 39,4 1960-ban a fizikai szakképzettséggel rendelkező férfiaknak és nőknek egyaránt kilenc­tizede dolgozott fizikai munkakörben és egytizede végzett szellemi munkát. 1980-ra az arányok, különösen a nőknél a szellemi tevékenységüek javára tolódtak el: 1980-ban a szakmával rendelkező férfiaknak 15 %-a, a nőknek már egynegyede látott el szellemi te­vékenység közé sorolt munkakört. 1980-ban a szakmunkásbizonyitvánnyal szellemi foglal­kozásokban dolgozó nőknek mintegy kétötöde számviteli, ügyviteli munkakört töltött be, mig a férfiak között az ennek megfelelő arány a 10 %-ot sem érte el. A továbbiakban a fizikai tevékenységet végzők körében - statisztikailag mérhető keretek között - vizsgáljuk a szakma hasznosításának mértékét. A megfigyelt 246 szakma közül 1980-ban 121-be tömörült a szakképzettséggel rendel­kező fizikai munkakört ellátók 90 %-a. A megszerzett szakma és a betöltött fizikai fog­lalkozás összhangját jelző kongruencia vizsgálatot erre a körre végeztük oly módon, 116

Next

/
Thumbnails
Contents