1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 34. Felsőfokú végzettséggel rendelkezők adatai (1983)

III. A BEFEJEZETT FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGŰEK ADATAINAK ISMERTETÉSE

A VÉGZETTSÉG SZINTJE ÉS JELLEGE A társadalmi-gazdasági szükségletek egyes korszakokra jellemző változásai befolyásolták a különböző szintű és jellegű felsőoktatási intézmények súlyát, presztizsét. Ennek megfelelően alakult a képzés különböző területein a végzők száma, s ezt követte a diplomások képzettségi szerkezete. A felsőfokú végzettségűek összetétele a két világháború közti időszakban az akkori gazdaságitechnikai szinvonalat, és a kiterjedt közigazgatási feladatok szükségleteit tükrözi. Ezt az időszakot így a jogászok túlsúlya, a mérnökök, mezőgazdászok és közgazdászok alacsony képzési arányai jellemzik. A felszabadulás után az ipar fokozott ütemű fejlesztése és a tankötelezettség időtartamának emelésével járó megnövekedett pedagógus-szükséglet elsősorban e területeken igényelt több kvalifikált szakembert. A képzés bővitését szolgáló intézményfejlesztések és ezek többszöri módositása azonban nem minden esetben feleltek meg a hosszutávu szükségleteknek. A nehézségeket többnyire az okozta, hogy egyes szakirányok bővitése a népgazdaság rövid távra tervezett szakember szükséglete alapján történt, és ezért nem mindig felelt meg a később kialakuló szükségleteknek. Ez azután bizonyos szakirányoknál túlképzést, a visszafogott területeken elöregedést okozott. Ugyancsak aránytalanságok mutatkoztak a képzés szintjének meghatározásánál is. A felmerülő szakemberigény gyors kielégítésére a hatvanas évek elejétől számos felsőfokú technikumot hoztak létre. A nagyrészt középiskolákból kifejlesztett felsőfokú technikumok azonban a magasabb képzettségű szakemberek iránti egyre növekvő igényt nem tudták kielégíteni. Ezt a felismerést követték azok az intézkedések, amelyek uj, színvonalasabb képzést biztosító főiskolák létrehozását, s ezzel egyidőben a felsőfokú technikumok, szakiskolák fokozatos felszámolását, lehetőség szerint főiskolai szintre emelését irányozták elő. Az egyetemi képesités napjainkig szinte minden szakirányban megőrizte vezető szerepét, bár részaránya fokozatosan csökken, a főiskolák ugyanis ma már jóval nagyobb szerepet játszanak egy-egy tipuson belül, mint korábban. A főiskolai végzettségűek számának emelkedéséhez az is hozzájárult, hogy több területen lehetővé tették - a korábbi egyéb felsőfokú végzettségű kategóriába sorolt személyek számára - hogy megszerezzék a magasabb szintet jelentő kiegészítő képzettséget. Az elmúlt évtized alatt az egyetemi végzettségűek aránya így 60 %-ról 52 %-ra csökkent, ugyanekkor a főiskolaiaké 26 %-ról 38 %-ra nőtt. Csökkent a már emiitett okok miatt az egyéb felsőfokú szinten végzettek aránya is. A képzés nagymértékű bővülése miatt igy is valamennyi szinten létszámnövekedés tapasztalható. Nemenként hasonló tendenciák érvényesültek, kivételt képez az egyéb felsőfokú csoport, ahol az elmúlt tiz év alatt a nők számában közel kétszeres emelkedés tapasztalható. Ennek oka, hogy a lényegében nők által választott és a 70-es években erőteljesen bővülő felsőfokú tanítóképzés 1976-ig,az óvónőképzés pedig még egyáltalán nem nyert főiskolai rangot. A képzési szerkezet megváltozásának eredményeként nagymértékben átalakult a diplomások végzettség jellege szerinti összetétele. A két világháború között a felsőfokú végzetteken belül legnagyobb hányadot a jogászok képviselték. Az 1941. évi népszámlálás időpontjában a diplomások egyharmadát adták. Második helyen az oktatási, illetve egészségügyi végzettségűek álltak. A mérnökök és a mezőgazdászok a diplomásoknak mindössze 13, illetve 8 %-át adták, a közgazdászok aránya szinte elenyésző (4 %) volt. 22