1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 9.b Debrecen népessége és társadalma (1983)
III. A NÉPESSÉG DEMOGRÁFIAI SZERKEZETÉNEK, FOGLALKOZTATOTTSÁGÁNAK, HÁZTARTÁS-ÖSSZETÉTELÉNEK ÉS LAKÁSVISZONYAINAK ALAKULÁSA - A háztartások és a családok nagyságának és összetételének változása
A két aktiv keresős háztartások több mint kétharmada, a három vagy annál több aktiv keresővel rendelkezők közel fele volt azonos összetételű. A két vagy annál több aktiv keresővel rendelkező háztartásoknak osztály-réteg tagozódását részletesebben vizsgálva megállapítható, hogy a legnagyobb hányadot /36,7 %-ot/ a homogén munkásháztartások képviselik, sorrendben ezután a vegyes összetételüek közül a munkás-szellemi foglalkozásúak következnek /arányuk 30,5 %/, és ezen kívül tulajdonképpen a csak szellemi foglalkozásuakból állók hányada jelentősebb /25,9 %-os/ még. A háztartásfő osztály, illetve réteghelyzete alapján a háztartások összetételére - a 2 és annál több aktiv keresővel rendelkezők körét tekintve - a következők jellemzők : - Ahol a háztartásfő a munkásosztályhoz tartozik^ ott a háztartások 61 %-a homogén, ezen túlmenően igen jelentős, megközeliti a 37 %-ot a munkás-szellemi háztartások aránya. - A szövetkezeti parasztsághoz tartozó, valamint a kisáyutermelő háztartásfők háztartásaira a vegyes összetétel a jellemző, leggyakoribbak ezek közül a szövetkezeti paraszt-munkás, illetve a kisárutermelő-munkás aktiv keresőkből állók. - A szellemi foglalkozású háztartásfők háztartásai viszonylag a legegységesebbek, ezeknek a háztartásoknak háromnegyed részében minden kereső azonos réteghez tartozik. Ezen tul csak a szellemi-munkás háztartások aránya jelentősebb, meghaladja a 24 %-ot. A háztartások és családok nagyságának és összetételének változása HÁZTARTÁS A társadalmi együttélés legkisebb és egyben igen fontos alapegysége a család, illetve a háztartás. Hajdú-Bihar megyében, azon belül Debrecenben is - az országos tendenciának megfelelően - az elmúlt 20 évben fokozatosan emelkedett a háztartások és a háztartásban élő személyek száma, amelyek eredményeként 1980. január 1-én a város 68 190 háztartásában 181 431 személy élt. A háztartások száma 1970 és 1980 között 23,8 %-kal, a háztartásban élő személyeké viszont ennél jóval kisebb mértékben 18,8 %-kal nőtt, igy a háztartások átlagos nagysága csökkent. 36