1970. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 7.b Székesfehérvár adatai (1972)
I. SZÉKESFEHÉRVÁR NÉPESSÉGFEJLŐDÉSÉNEK EZER ÉVE - A Székesfehérvár vonzáskörzetébe tartozó községek népességének főbb jellemzői
A SZÉKESFEHÉRVÁR VONZÁSKÖRZETÉBE TARTOZÓ KÖZSÉGEK NÉPESSÉGÉNEK FŐBB JELLEMZŐI Az elmúlt évtizedekben fokozódó nagyméretű urbanizáció kapcsán a falusi lakosságnak a városokba és a városok közelébe történő áramlása világszerte tapasztalható. A városi népesség száma és az összlakossághoz viszonyított aránya hazánkban is áUandóan növekszik. Az ország népességének 1949-ben 38,4, 1960-ban 41, 6, 1970-ben már 45,1 %-a élt a városokban. Még nagyobb arányeltolódást tapasztalhatunk, ha Fejér megye hasonló adatait vizsgáljuk. A megyében az 1949 évi 15, 5 %-kal szemben 1960-ban 24,4 %-ot, 1970-ben pedig 30,4 %-ot tett ki a városi lakosság aránya. A városi népesség arányának közel kétszeresére történt emelkedésében döntő szerepe ugyan Dunaujváros kialakulásának volt, de jelentősen hozzájárult ehhez a megyeközpontnak, Székesfehérvárnak nagyarányú fejlődése is. Székesfehérvár lakosságszáma az elmúlt husz esztendő alatt mintegy 32 ezer fővel, 76 %kai, a megye össznépességéhez viszonyított aránya 14,2 %-ról 18, 9 %-ra nőtt. Székesfehérvár országos méretű ipara, kereskedelmi-, egészségügyi és művelődésügyi hálózata, a közigazgatásban betöltött szerepe és nem utolsó sorban könnyű megközelíthetősége, fejlett vasúti- és közúti hálózata folytán nagy vonzást gyakorol a környező községekre. Legszorosabb a város kapcsolata azokkal a községekkel, amelyek jelentős számú - elsősorban ipari - munkaerőt bocsátanak a megyeközpont rendelkezésére. A környező településeknek azok a dolgozói ugyanis,akik munkavégzés céljából naponta Székesfehérvárra járnak, kereskedelmi szükségleteiknek legnagyobb részét is itt szerzik be, de egészségügyi ellátásukról, művelődési igényeiknek kielégítéséről is részben a városnak kell gondoskodnia. Az elmondottak alapján Székesfehérvár szorosan vett városi körzetéhez, településegyütteséhez a következő 14 község tartozik: Aba, Csór, Iszkaszentgyörgy, Moha, Pákozd, Pátka, Polgárdi, Sárkesztes, Sárszentmihály, Seregélyes, Szabadbattyán, Tác, Urhida és Zámoly. Ezeknek a községeknek a központtól való átlagos távolsága 14 km. A Székesfehérvár településegyütteséhez tartozó községek összes jelenlevő népességszáma 1970. január 1-én 34 486 fő volt, az átlagos népességszám 2 463 fő, 180 fővel alacsonyabb a megye egy községre jutó átlagánál. A legnépesebb község Polgárdi (5 838 fő), Seregélyes (4 819 fő) és Aba (4 271 fő), kisebb lélekszámú Moha (484 fő), Urhida (953 fő) és Sárkeresztes (985 fő). E községek népességszáma 1949 óta közel 3 700 fővel, 11 %-kal emelkedett. Ez a népességnövekedés az utóbbi 10 évben jelentősen lelassult, 1960-hoz képest mindössze 778 fős, 2, 3 %-os volt. Ennek oka, hogy a legutóbbi két népszámlálás között a természetes szaporodás lényegesen alacsonyabb volt, mint 1949 és 1960 között, ugyanakkor az elmúlt 10 évben a korábbi vándorlási nyereséget több, mint 1 000 fős vándorlási veszteség követte. Időszak természetes szaporodása vándorlási különbözete tényleges szaporodása 1949-1959 2 298 + 579 2 877 1960-1969 1 793 - 1 015 778 56 /