1960. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 13. Összefoglaló adatok (1964)

I. Az adatok ismertetése

korú férfiak magasabb halandóságával, valamint az özvegy és elvált férfiak jóval nagyobb arányú újraházasodásával magyarázhatók. 1949-hez viszonyítva mindkét különbség növekedett, amíg az özvegy családi állapotú férfiak száma 6%-kal csökkent, a nőké 1,5%-kal emelkedett, az elvált férfiaké 58%-kal, a nőké 77%-kal nőtt. A házasok arányának általános emelkedését elsősorban a házasodási kor előbbretolódása okozza. 1949-hez viszonyítva mindkét nemnél jelentősen növekedett a fiatalabb korcsoportokban a házasok aránya: 1960-ban a 20 — 24 éves nők 67%-a volt házas, míg 1949-ben csak 52%-a, 1930-ban pedig 48%-a. A 25-29 éves férfiak közül a házasok aránya 1930-ban 60%, 1949-ben 58%, 1960-ban már 76%. A 35 —39 éves férfiaknak 1960-ban már kilenctized része házas. Ezen eltolódások következ­tében a házas népesség korösszetételében jelentős fiatalodás következett be: 1949-ben a házas férfiak­nak még csak 38%-a volt 40 éven aluli, 1960-ban már 40%-a, a nőknél ez az arány 49%-ról 51%-ra emelkedett. Ez a jelenség annál inkább figyelemreméltó, mert ezzel egyidejűleg a népesség egésze öregedett. Nőtlen Házas Özvegy Elvált Hajadon Házas Özvegy Elvált Év Korcsoport férfiak nők a megfelelő korú népesség százalékában 1920 ' 99,0 1,0 0,0 0,0 89,7 10,2 0,1 0,0 1930 99,3 0,7 0,0 0,0 90,9 9,1 0,0 0,0 1941 >15 19 éves 99,4 0,6 0,0 0,0 90,4 9,6 0,0 0,0 1949 98,9 1,1 0,0 0,0 88,5 11,4 0,1 0,0 1960 98,8 1,2 0,0 0,0 85,3 14,6 0,0 0,1 1920 ' 59,4 40,2 0,3 0,1 38,8 57,5 3,1 0,6 1930 61,2 38,3 0,3 0,2 38,8 59,4 0,9 0,9 1941 120 29 éves 63,8 35,8 0,2 0,2 36,5 61,9 0,8 0,8 1949 58,7 40,8 0,2 0,3 34,1 62,3 2,5 1,1 1960 46,0 53,2 0,1 0,7 21,0 76,6 0,4 2,0 1920 15,4 82,6 1,4 0,6 10,8 78,0 10,0 1,2 1930 13,8 84,2 1,0 1,0 13,1 79,4 5,4 2,1 1941 >30 39 éves 17,7 80,4 0,9 1,0 13,9 80,9 3,2 2,0 1949 14,9 82,8 0,9 1,4 12,0 78,8 7,1 2,1 1960 8,6 89,4 0,3 1,7 8,0 86,1 2,6 3,3 1920 5,1 89,7 4,6 0,6 5,5 74,0 19,6 0,9 1930 5,4 89,9 3,6 1,1 6,6 71,4 20,5 1,5 1941 >40 — 59 éves 6,3 89,1 3,2 1,4 8,2 72,4 17,3 2,1 1949 6,6 88,9 3,0 1,5 8,4 72,7 16,6 2,3 1960 5,3 90,8 1,9 2,0 7,3 74,4 14,7 3,6 1920 ' 3,4 73,9 22,4 0,3 3,9 39,6 56,1 0,4 1930 3,4 74,6 21,5 0,5 4,4 39,6 55,4 0,6 1941 >60 éves és idősebb 3,4 74,6 21,2 0,8 5,1 38,2 55,8 0,9 1949 3,3 76,9 19,0 0,8 5,2 37,1 56,6 1,1 1960 3,4 78,8 16,4 1,4 6,4 39,4 52,1 2,1 A fiatalabb korosztályokban a házasokon kívül az elváltak aránya is növekedett. így pl. a 25 — 29 éves férfiaknak 1949-ben 0,6%-a, jelenleg 1,1%-a elvált, ez az arány a 20 — 24 éves nőknél 0,6%-ról 1,3%-ra emelkedett. Az elváltak aránya jelenleg a férfiaknál a 40 — 59 éves korcsoportban, a nőknél a 40 — 49 éves korcsoportban a legmagasabb (2,0, ill. 3,8%). A házas nők termékenysége A termékenység alakulását az 1920. évi népszámlálás óta vizsgálhatjuk, egyrészt a nőknek a született gyermekek száma szerinti megoszlásában bekövetkezett eltolódás, másrészt a 100 házas nőre jutó gyermekszám csökkenése szemszögéből. A különböző családi állapotú nők között csökkent a gyermektelenek, valamint a 4 és több gyermeket szültek aránya, emelkedett az 1 és 2 gyermeket szülteké. Ez az eltolódás összességében az átlagos gyermekszám csökkenését eredményezte. 1960-ban a 100 nőre jutó gyermekszám az özvegyek­nél a legmagasabb (337, az 1920. évi 477-tel szemben), ami feltehetően abból adódik, hogy a nagyobb termékenységű idős nők nagy része megözvegyült. Legkisebb az átlagos gyermekszám az elvált nők­nél (151, az 1949. évi 133-mal szemben). Év házas Száz 15 éves és idősebb özvegy elvált nőre jutó született gyermek hajadon 1920 362 477 1930 327 1949 257 366 133 1960 232 337 151 IS 20*

Next

/
Thumbnails
Contents