Thirring Lajos: Népszámlálási kérdések / Az 1949. évi népszámlálás tapasztalatai (1957)
NÉPSZÁMLÁLÁSI KÉRDÉSEK. AZ 1949. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS TAPASZTALATAI - IV. Népszámlálási fogalmak és fogalomeghatározások
született gyermekeit minden korhatár nélkül vette számba. 3 6 Ezenkívül külön kimutatta az ezek közül a népszámláláskor életben levő gyermekek számát is. Ide számítottak tehát azok a felnőtt „gyermekek" is, akik már kiváltak a családi kötelékből és maguk is külön családot alapítottak, másutt laknak stb.; az összesen szülöttek száma pedig még az időközben elhúnyt leszármazottakét is magában foglalta. A termékenység biológiai folyamatának megméréséhez ugyanis a népszámlálás csak ilyen alapon nyújthat valóban jól felhasználható támpontokat. Ezzel szemben a családstatisztika csupán a népszámláláskor is még a családban élő gyermekek számán alapult. A gyermekek számbavétele itt kétféle módon történt; egyfelől minden korhatár nélkül (és az ideiglenesen távollevők beszámításával) — az otthon élő felnőtt családtagok is beletartoztak tehát adott esetben a gyermeklétszámba (de természetesen csak akkor, ha még nem alapítottak családot) —, másfelől csupán a 14 évnél fiatalabb gyermekek száma alapján. A gyermek-fogalomnak ez a többfélesége tapasztalataink szerint az adatok értékesítésénél okoz ugyan némi nehézséget; ugyanakkor azonban rendkívül nagy mértékben kibővíti és elmélyíti az e témakörbe vágó kutatási lehetőségeket, ismereteket. * Az anyanyelv, nemzetiség és nyelvismeret egymással szorosan összefonódó kérdés-komplexumában különösen nagy súlyt kell fektetni a pontos és minden kétséget kizáró fogalom-meghatározásokra. Az adatszolgáltatás helyessége ugyan általános — szinte világszerte szerzett — tapasztalatok szerint számos belső és külső körülménytől is függ (a lakosság állásfoglalásától, a számlálóbiztosok befolyásolásmentes munkájától stb.). De a jó fogalom-meghatározás ennek is kétségkívül egyik legfontosabb előfeltétele. Az 1949-es népszámlálás idevágó fogalom-meghatározásai általában az előző népszámlálások folyamán fokozatosan kiépült fogalmi rendszerbe illeszkedtek be. Anyanyelvként ezúttal is minden befolyástól menten, a valósághoz híven azt a nyelvet — nem szükségképpen az anya nyelvét! — kellett megjelölni, amelyet a megszámlált saját nyelvének vallott és a legjobban és legszívesebben beszélt. Az anyanyelv kérdése tehát lényegileg objektív alapokon — a bejegyzett nyelv tudásán — alapult; szubjektív mozzanat benne csupán annyi, hogy többnyelvűség esetében a megszámlált határozta meg azt, hogy melyik nyelvet vallja a magáénak és beszéli legszívesebben és legjobban. 3 7 Ezzel szemben a nemzetiség meghatározása teljesen a megszámlált egyén szubjektív állásfoglalásától függött. A számlálólapnak erre a kérdésére minden befolyástól menten és az anyanyelvre való tekintet nélkül azt a nemzetiséget kellett megjelölni, melyhez tartozónak a megszámlált egyén érezte és vallotta magát. A nemzetiség tehát az anyanyelvtől eltérő is lehetett. 3 6 Mégpedig a korábbi magyar népszámlálások gyakorlatához híven nemcsak az élve-, hanem a halvaszülötteket is. Ezzel szemben a nemzetközi gyakorlat általában csak az élveszülöttek számbavételére szorítkozik. Minthogy a halvaszülöttek ilyen utólagos számbavétele valószínűleg erősen hiányos, a nemzetközi gyakorlat a hazainál helyesebbnek látszik. Az adatok alakulását és összehasonlítását azonban a halvaszülöttek számbavétele — a halvaszületések alacsony arányára való tekintettel — csak kis mértékben befolyásolja. 3 7 Anyanyelvként ugyanis csak egy nyelvet lehetett bejegyezni. 27
