Thirring Lajos: Népszámlálási kérdések / Az 1949. évi népszámlálás tapasztalatai (1957)

NÉPSZÁMLÁLÁSI KÉRDÉSEK. AZ 1949. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS TAPASZTALATAI - IV. Népszámlálási fogalmak és fogalomeghatározások

A népszámlálási fogalmak meghatározása lényegileg az előkészítőmunka feladata volt. A fogalom-kör tisztázása már a számlálóbiztosok és felülvizsgálók részére az egyes adatgyűjtőminták kérdőpontjainak egyöntetű és pontos kitöltése céljából összeállított ún. részletes utasításban, ill. önszámlálás esetében a lakosok (a megszámláltak) tájékoztatását célzó ún. kis utasításban megtörtént.

2

9 De csak részben; jó néhány népszámlálási fogalom egyöntetű meghatározása ugyanis — túlnyomóan azok közérthetősége miatt — az 1949. évi népszámlálás előkészületei során elmaradt. Ez ugyan a szerzett tapasztalatok szerint az adatgyűjtés folyamán észrevehetőbb nehézségeket nem okozott, de elvileg joggal kifogásolható. A népszámlálási fogalom-kör jellemzésére az alábbiakban néhány általánosabb fogalmi kérdést és fogalom-meghatározást fűzünk az 1949-es kérdőpontok vázlatos ismertetéséhez; mégpedig nem az egyes kérdőminták és kérdőpontjaik sorrendjében, hanem összefüggőbb fogalmi csoportok szerint. A népesség-számbavétel terén nyilvánvalóan a népesség-fogalom kérdése a legalapvetőbb jelentőségű; tehát az, hogy a népszámlálás adatai a jelenlevő vagy az állandó népességre vonatkoznak-e, vagy pedig esetleg milyen más népességi kategóriára. Az 1949. évi népszámlálásnak — a korábbi magyar népszámlálásokhoz hasonlóan — a jelenlevő népesség volt a fogalmi bázisa. Àz ország lakosait tehát abban a községben vagy városban kellett — az utasítások értelmében — összeírni, amelyben a népszámlálás eszmei időpontjában (1948. december 31-én éjfélkor) tartózkodtak. Az adatok feldolgozása is ennek — vagyis a jelenlevő (másszóval: tényleges, „de facto") népesség-fogalomnak — megfelelően történt. A számlálólapon volt ugyan kérdés az állandó lakóhelyről; az ide bejegyzett adatok alapján azonban az állandó (ún. lakó-, ,.de jure") népességről közvetlen adatfeldolgozás nem készült. Ezzel szemben a lakásösszeírólap és a házigyűjtőív megfelelő rovatai nyomán az ideiglenesen jelenlevők és az ideiglenesen távollevők száma is megállapítást nyert; úgyhogy az 1949. évi népszámlálás közvetve az állandó (lakó-) népesség számának — bár csak megközelítő pontosságú — kiszámításához is nyújt támpontokat. Egyébként még a hasonlóképpen a lakásösszeírólap adatain alapuló családstatisztikai feldolgozás is — a családnagyság és családi viszonyok minél pontosabb kimutatása céljából — kifejezetten az állandó (lakó-) népességre vonatkozott; úgyhogy ezen a réven a lényegileg a jelenlevő népességről számot adó részletes adatfeldolgozások bizonyos mértékig az állandó népességre vonatkozó adatokkal is kiegészültek. Az, hogy a magyar népszámlálások adatgyűjtései és feldolgozásai a jelenlevő népesség fogalmából indultak ki, főleg gyakorlati (adatgyűjtésés feldolgozás-technikai) okokra vezethető vissza; de elvi meggondolásokra is. Mindenekelőtt arra, hogy a népesség amúgy is sohasem teljesen megállapodott; mozgásának az ideiglenes jelenlét és távollét, kisebb-nagyobb kilengésekkel, szinte állandó kísérője. Az ideiglenesen jelenlevők tehát bizonyos —• bár időről-időre és időszakonként is változó — méretekben csaknem szervesen hozzátartoznak a városok és községek lélekszámához, míg az ideiglenesen távollevők ilyen értelemben több-kevesebb joggal figyelmen kívül hagyhatók. Úgyhogy a jelenlevő népesség száma nem egy esetben talán közelebb is áll az egyes települések mindenkori valóságos lélekszámához, 2

9 Az adatgyűjtést nem érintő fogalom-meghatározásokat természetesen az utasítások nem tartalmazták. 24