1949. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS (1952)

RÉDEI JENŐ: AZ 1949. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS CSALÁDSTATISZTIKAI ADATAI

számával magyarázható. Általában azonban a 100 családtagra jutó keresők száma igen kicsi ingadozást mutat az egyes rétegek között. 5. A népszámlálás a népességnek és ezen belül a családoknak lakásviszonyait is vizsgálta. A lakásviszonyokra vonatkozóan bőséges statisztikai adatokkal rendelkezünk a felszabadulás előtti időből és a kapitalista országokból. Ezek az adatok azt mutatják, hogy kapitalista körülmények között a dolgozók, elsősorban a munkásosztály lakásviszonyai egyre tűrhetetlenebbek lesznek. A proletár nyomorának, a kapitalista rendszer kegyetlen kizsákmányolásának egyik legszembetűnőbb jele és következménye a munkásosztály nyomorúságos lakásviszonya. A burzsoá filantrópok, a kispolgári szocialisták — amint ezt Engels annakidején kifejtette — előszeretettel fordultak a lakáskérdés felé. Így hazánkban is a századfordulón, amikor erősebb ütemben indult az ország kapitalizálódása és Budapest ipari fejlődésével párhuzamosan mind égetőbb lett a lakáskérdés, a burzsoá emberbarátok egymásután jelentetik meg korszakalkotó eszméiket a lakáskérdés megoldására. Egy Brüll Lipót nevű kapitalista reformátor, a Magyar Általános Hitelbank Egyesült Gőzmalmainak igazgatója „A munkásosztály sorsának javítása" című művében a múlt század végén így ír: ,,Ezen úgynevezett cottage (munkásház) rendszer előnyei szembetűnők és ott, ahol gyakorlati keresztülvitele lehetséges, áldásos hatásai a munkásosztály életviszonyaira kihatnak. Ebben látom a legbiztosabb eszközét annak, hogy annakelőtte proletár és nem ritkán felforgatási hajlamokat tápláló munkás, a társadalom rendszerető, békés tagjává tétessék; a közbátorság és a béke szolgálatába szegődjék, éppen úgy, mint akár a gyáros, kereskedő, vagy tőkepénzes; éppoly bátor és elszánt harcosává, védőjévé legyen a fennálló társadalmi rendnek, mint a társadalomnak bármely más osztálya" (9. old.). így vall színt a kapitalista emberbarát, hogy mi is valódi szándéka a lakáskérdésről hangoztatott érzelmes frázisokkal. A századfordulótól kezdődően a lakások túlzsúfoltsága különösen a fővárosban állandó s a kapitalista körülmények között megoldhatatlan probléma volt. 1880-tól 1920-ig, tehát 40 év alatt a fővárosi lakások túlzsúfoltsága alig enyhült. 1925. és 1935. között a laksűrűség az egy szobára jutó 2,29 lakosról 2,06-ra, tehát mintegy 10%-kal csökkent, de ez a csökkenés nem a 71