1949. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS (1952)

REDEI JENŐ: MAGYARORSZÁG NÉPESSÉGÉNEK OSZTÁLYSZERKEZETE AZ 1949. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS ADATAI ALAPJÁN

REDE I JENŐ : MAGYARORSZÁG NÉPESSÉGÉNEK OSZTÁLYSZERKEZETE AZ 1949. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS ADATAI ALAPJÁN* Lenin az osztály fogalmát a következőképpen határozza meg: „Osztályoknak nevezik az embereknek nagy csoportjait, amelyek a társadalmi termelés történelmileg meghatározott rendszeré­ben elfoglalt helyük, a termelőeszközökhöz való (nagyrészt tör­vényekben szabályozott és rögzített) viszonyuk, a munka társa­dalmi szervezetében játszott szerepük, következésképpen tehát a társadalmi javak rendelkezésükre álló részének megszerzési módjai és méretei tekintetében különböznek egymástól." 1 Lenin megállapításai szerint tehát az osztályokat a társa­dalmi termelésben elfoglalt helyük, a társadalmi javak meg­szerzésének módja és a rendelkezésükre álló javak méretei tekintetében szükséges egymástól megkülönböztetni. Hogy ezt megtehessük, rendelkezésünkre kell, hogy álljanak az ország egész lakosságára vonatkozóan azok az adatok, amelyek a lakos­ságot a népgazdaság egyes ágaiban való elhelyezkedésük és azon belül a termelőeszközökhöz való viszonyuk szerint csoportosít­ják. Ilyen adatokat — az egész lakosságra vonatkozóan — a nép­számlálások szolgáltatnak. A kapitalista országok népszámlálási adatainak feldolgozása azonban legtöbbször ném nyújt módot az ilyenfajta csoportosításra. A kapitalista statisztikusok az igazi osztályviszonyok felderítésétől úgy félnek, mint a tűztől és vagy szándékosan elaprózzák a lakosság foglalkozási csoportok, osztály­viszonyok szerinti megoszlását, vagy ellenkezőleg, túl tág cso­( portosítást alkalmaznak. Lenin, mikor a 90-es évek végén össze­állította Oroszország osztálytagozódásának táblázatát, különös élességgel emelte ki a burzsoá statisztikusok foglalkozás szerinti összeállításainak fogyatékosságait A lakosság foglalkozási cso­* Társadalmi Szemle, 1051. június, 491—497. old. — Átdolgozott szöveg. 1 Lenin: Válogatott művek, Budapest, Szikra, 1949, II. kötet, 577—578. old. 38

Next

/
Thumbnails
Contents