1930. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 1. Demográfiai adatok községek és külterületi lakotthelyek szerint (1932)

I. Általános jelentés - a) Szöveg - Anyanyelv - A magyar nyelv ismerete

7* a városokban sokkal kisebb a házasságban élők aránya, ami amellett bizonyít, hogy nem csupán a kor szerint való megoszlással van szerves összefüggésben a családi állapot szerint való megoszlás, hanem a foglalkozásbeli különbség is egyik determináns tényezője helyenkint a népesség családi állapot szerint való megoszlásának. Az özvegyek arányát is azon a vidéken találjuk legmagasabbnak, ahol sok a házas és kevés a gyermek, de az özvegyek ezeken a vidékeken is úgylátszik inkább a városokba húzódnak, mert a legmagasabb arányok Baján (8-9%), Baranya vármegyében (8-6%), de Pécsett is (8-5 %), továbbá Tolnában (8-3 %) és még Hódmezővásárhelyen (8 1%) mutatkoznak. Az elváltak aránya— a Dunántúlt kivéve, ahol csak Pécsett emelkedik az egy százalék fölé (1-4 %) — szinte szabályszerűen minden tjvárosban az egy százalékon fölül alakul és Budapest népességében (1-9%) már majdnem eléri a két százalékot is. Anyanyelv. Már az 1920. évi népszámlálási eredmények közlése alkalmával megemlítettük, hogy Magyarországnak a trianoni szerződés szerint körülhatárolt csonkja nemzetiségi szempontból majdnem teljesen homogénnak mondható. Az ország mai területére vonatkozó adatok az 1920. évi adatokkal szembeállítva a következők : É v Magyar Német Tót Oláh Horvát Szerb Bunyevác, sokác stb. Egyéb 1920-ban 7,156.727 551.624 141.918 23.695 36.864 17.132 23.228 39.014 1930-ban 8,001.112 478.630 104.819 16.221 27.683 7.031 20.564 32.259 Szaporodás, ill. fogyás (—) : abszolút számban 844.385 —72.994 —37.099 —7.474 —9.181 —10.101 —2.664 —6.755 %-ban 11-8 —13-2 —26-1 —31-5 —24-9 -59-0 —11-5 —17-3 Az egyes anyanyelvek aránya : 89-5 1920-ban 89-5 6-9 1-8 0-3 0-5 0-2 0-3 0-5 1930-ban 92-1 5-5 1-2 0-2 0-3 0-1 0-2 0-4 A trianoni országterületen az immár 92-1%-ot alkotó 8,001.112 főnyi magyarsággal elkeveredve mindössze 687.207, vagyis 7-9%-nyi más anyanyelvű él együtt. Legnagyobb számban és arányban vannak ezek között a németek, a tótok már a németek számának egynegyedét sem érik el, végül az összes többi nemzetiségek együttes száma és aránya alatta marad a tótokénak is. A magyarság 11-8 %-kal szaporodott az utolsó decenniumban, míg a többi nemzetiségek többé-kevésbbé megfogytak. A szerbek száma 1920 és 1930 között több mint felével, az oláhoké közel harmadával, a tótoké és horvátoké negyedével, a németeké és bunyevácoké nyolcadával csökkent, főkép annak következtében, hogy e nemzetiségek — a törökök kiűzése után a magyar nyelvterületre beköltözött telepesek utódai — sehol sem képeznek nagyobb összefüggő tömböket, hanem szét vannak szóródva a magyarság közt. A legnagyobb mértékben megfogyott két nemzetiség — a szerbek és az oláhok — számának csökkenését az is magyarázza, hogy közülök 1920 és 1930 között igen sokan költöztek át szerb és oláh uralom alatt álló területekre. Nincsen immár egyetlen törvényhatósága sem a mai országterületnek, ahol a magyarság ne lenne abszolút többségben (1. a 11—12. t. a 23*—24.* lapokon), mert 1930-ban Sopron városban is 56-6 % a magyar anyanyelvűek aránya, holott 1920ban ez volt az egyetlen törvényhatóság, melyben a magyarságnak csak (48-7 %-os) relatív többsége volt. Sopron városon kívül még Baranya (60-5%), Bács-Bodrog (66-5%), Tolna (74-9 %) vármegyékben nem éri el a magyarság a négyötödnyi és még 7 törvényhatóságban a kilenctizednyi többséget. Ezek közül Békésben a tótok, Baján a németek és bunyevácok és Csanád-Arad- Torontálban a tótok, németek, az összes többi törvényhatóságokban egyedül a németek aránya szorítja vissza a magyarságét. A törvényhatóságok túlnyomó részében azonban a magyarság aránya a 100 százalékot erősen megközelíti. A városokban, ahol a népesség legnagyobb tömegben és teljes elkeveredésben él, a természetes egységesülési folyamat hatása még jobban jut érvényre, ami abból is látszik, hogy a városokban magasabb a magyarság aránya (95-3%), mint a vármegyékben (91-4%), holott a városok magyarságának arányszámára Sopron és Baja kedvezőtlen arányszáma csökkentő hatást gyakorol. A magyarság száma és aránya — a fogyónépességű Hódmezővásárhelyen kívül — minden törvényhatóságban emelkedett és a kivételes megítélés alá eső Pécs és Baja városoktól eltekintve, legnagyobb arányban Pest vármegyében (22-9 %-kal), továbbá Bács-Bodrog vármegyében (18-8%), Sopron tjv-ban (18-4%), Szabolcs-Ung vármegyében (16-6%). További 11 törvényhatóságban a tíz százalékot meghaladja a magyarság 1920—1930 közötti gyarapodása. Minden törvényhatóságban magasabb a magyarság szaporodásának arányszáma, mint az illető törvényhatóság összes népességének növekedését jelző arányszám. A németek száma és aránya, Sopron város, továbbá Bács-Bodrog és Csanád-Arad-Torontál vármegyék kivételével, minden törvényhatóságban, de kivált a fővárosban, Pest megyében és a Dunántúl legtöbb törvényhatóságában megfogyott. A tótok csak Csanád-Arad-Torontál és Csongrád vármegyékben szaporodtak meg, viszont a többi törvényhatóságban, különösen a fővárosban, Békés, Pest, Komárom-Esztergom, Fejér vármegyékben és az Észak törvényhatóságaiban tekintélyes számbeli és aránylagos csökkenésüket látjuk. Az oláhok és szerbek egyes törvényhatóságok területéről majdnem teijesen eltűntek, a törvényhatóságok jó részében pedig számuk harmadára, felére csökkent. A horvátoknak, különösen Baranyában, továbbá Somogyban és Zalában volt nagy a számbeli veszteségük. A bunyevácok-sokácok Pest, B.-Bodrog és Fejér vármegyékben, továbbá Baja városban fogytak meg nagyobb számmal, ellenben Baranyában jelentékenyen megszaporodtak. Utóbbi jelenségnek az a legvalószínűbb magyarázata, hogy azok közül, akik 1920-ban horvát anyanyelvűeknek vallották magukat, most többen a bunyevác, sokác nyelvet vallották anyanyelvül , ilyen eset vagy ennek fordítottja gyakrabban megtörtént már, minthogy a horvát, szerb és bunyevác-sokác nyelvi tekintetben vajmi keveset különbözik egymástól s inkább vallási, népszokási, érzelmi különbségek emelnek válaszfalat közéjük. A magyar nyelv ismerete. Az ország mai területén csak-