1920. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1929)

I. Általános jelentés - E) A népesség foglalkozása

53* balpartján, ahol 44 '5%, továbbá még a Dunántúl, ahol 43

,5% bír normális parasztbirtokkal az önálló földmívelők közül. Az Alföldön elterülő országrészekben ezzel szemben már csak 36'5—38'3% a normális parasztbirtokosok aránya. A vármegyék közül a szélsőségeket egyrészt Abaúj-Torna (52'1%), Baranya (51-7%), Borsod (50'2%), Vas (5O"0%), másrészt Moson és Hajdú (33"5%), Csongrád (33*7%), végül Zala (35-o%) vármegyék képviselik. Az agrár jellegű városok közül a legkedvezőbb viszonyok vannak e tekintetben Hódmezővásárhelyen (33*9%), a legkedvezőtlenebbek pedig Kecskeméten (22'4%). Az öt holdon aluli törpebirtokok elterjedése már semmiféle területi szabályszerűséget nem mutat. A törpebirtokosok kiemelkedőbb számát Pest, Zala, Somogy és Tolna vármegyékben találjuk. A bérlők arányszámainak ismertetésénél rá kell mutatnunk arra, hogy sok nem kizárólag őstermeléssel foglalkozó egyénnek is van földbérlete, és ha ezeknek a földbérlet nem volt főfoglalkozásuk, akkor ezek a bérletek itt már nem szerepelnek. Egyébként is a népszámlálási felvétel végrehajtása, illetve a feldolgozás folyamán sok esetben egyéni mérlegelés alapján kellett eldönteni, hogy az, akinek földbirtoka és földbérlete is van, birtokosnak vagy bérlőnek vétessék-e inkább. A bérlők arányszámaiból azért mégis következtetni lehet a bérleti rendszer földrajzi elterjedésére. A földbirtokoknak legnagyobb része egy összefüggő területen, a Tisza-Maros szögén, a Tisza balpartján és a Duna-Tisza közén van bérleti kezelésben, mert ott az önálló földmíveseknek 11-73, 8*88, illetve 7'H%-a bérlő. A bérlők aránya legkisebb a Duna balpartján (1'35%). A városokban a bérleti rendszer jobban el van terjedve, mint a vidéken, mutatják ezt már azon adatok is, hogy nem csupán a nagybérlők vannak a városokban túlnyomó arányban, akiknek módjuk van a téli hónapok alatt bérletüktől távol városokban tartózkodni, de épen a kisbérlők szerepelnek a városokban a vidékkel szemben messze kimagasló arányokkal. A vidéki önálló földmívesek közül csak 5"02% bérlő, a városi önálló földmíveseknek azonban 17'87%-a. Legnagyobb az önálló földmívesek közül a bérlők aránya Debrecenben (2916%), ahol túlnyomó részük 10—100 holdas kisbérlő, továbbá Szegeden (26-94%), ahol azonban a 10 holdon aluli kisbérlőké a többség. A részes földinívelés leginkább a Tisza balpartján és a Tisza-Maros szögén van elterjedve, ahol az önálló földmíveseknek 10'40, illetve 6*59 %-a foglalkozik a bérlet e kezdetleges formájának tekinthető mívelési ággal. A Duna-Tisza közén arányuk valamivel magasabb (3'48%), mint az országos arány (3'4o%), a Duna jobb- és balpartján azonban alig találhatók részes földmívesek. A vármegyék közül Szatmárban (23-47%), Aradban (14-80%) és Szabolcsban (14'2i%) élnek legnagyobb arányban. A most ismertetett (45. számú) tábla utolsó rovatában foglalt adatok a földbirtokok bérbeadásának mértékéről szolgálnak tájékoztatásul; ott ugyanis a 100 holdon felüli bérlők száma a nagy- és középbirtokosok számával van szembeállítva. A valóságban a 100 holdon felüli birtokok bérbeadása valamivel gyakoribb, de ezek a tájékoztató adatok sem állanak messze a valóságtól. Adataink azt mutatják, hogy a 100 holdon felüli birtokoknak majdnem a harmada, 31'0%-a, bérleti kezelésben áll és hogy a birtokok bérbeadása az 1910. évi népszámlálási adatokból már annak idején leszűrt megállapításokkal egyezően a keleti felvidéken (Tisza jobbpartja) és a Dunántúl (Duna jobbpartja) gyakoribb, ott ugyanis a 100 holdon felüli birtokoknak már közel a fele, (45'2%-a, illetve 40-3%-a) bérlet. A <fFüggelék>> 17. sz. tábláján a 20 teljes egészében megmaradt törvényhatóság földmíveléssel foglalkozó önálló kereső népességének birtokterjedelem szerint való megoszlásáról közölt összehasonlító adatok azt mutatják, hogy a nagyobb birtoktestek birtokosai nagyobb arányban fogytuk meg a földmíveléssel foglalkozó önálló keresőkhöz viszonyítva az utolsó 10 év alatt. Ezzel szemben erősen emelkedett a 100-nál több kat. holdat bérlőknek a nagy- és középbirtokosokhoz viszonyított aránya, amiből arra kell következtetni, hogy az utolsó 10 esztendő alatt a nagy- és középbirtokok közül jelentékeny terület került bérleti kezelésbe. A kisbirtokoknál pedig a bérleti kezelés primitív formája, a részes földmívelés újra igen lábra kapott, mert a kisbirtokosok arányának fogyása mellett a részes földmívesek arányának igen magas emelkedését látjuk e 20 törvényhatóság adatainál 1910-ről 1920-ra. A 46. számú táblán (1. a 76. lapon) az őstermeléssel foglalkozó női kereső népességet mutatjuk be törvényhatóságonkint a férfiak számával való egybevetésben a foglalkozási viszony feltüntetésével. Általában véve meg lehet állapítani ezen adatokból, hogy az őstermeléssel foglalkozó önállók egynegyedeegyötöde nő. Ettől az aránytól csak alig egynéhány és kivált olyan törvényhatóságokban látunk nagyobb eltérést, ahol az őstermeléssel foglalkozóknak rendkívül alacsony számával találkozunk, vagy ahol a törvényhatóságnak roppant mértékben való megcsonkulása, vagy a népszámlálás időpontjában uralkodott kivételes állapotok a normális helyzetet felbillentették. A városokban általában valamivel magasabb az őstermeléssel önállóan foglalkozó nők aránya (100 férfira 26-5%), mint a vidéken (22'2%). Másként alakul azonban a helyzet a segédszemélyzet nemek szerint való megoszlásánál. Az őstermeléssel foglalkozó segédszemélyzetnek valamivel több mint a harmada nő, tehát minden 100 férfira 51 nő jut, de ettől az országos arányszámtól úgy felfelé, mint lefelé már számos törvényhatóságban találunk nagyobb eltérést. Az őstermeléssel foglalkozó segédszemélyzet között már a vidéki törvényhatóságokban találjuk a 100 férfira eső nők magasabb arányszámát, mely Hont (73-8) és Bereg (72'2) vármegyékben a legkiemelkedőbb. A női segítőkéz legnagyobb hiányát (ha a fővárosban elfoglalt rendkívül csekély arányukat figyelmen kívül hagyjuk), egy nagy mezőgazdasági területtel bíró