1920. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1929)

I. Általános jelentés - E) A népesség foglalkozása

54* városban találjuk : Debrecenben (100 férfira 29'5 nő). Ha a segédszemélyzetet ebből a szempontból tovább analizáljuk, kitűnik, hogy a segítő családtagoknak már közel a fele (47* 1 %-a) nő, s ugyanazon vármegyei törvényhatóságokban találjuk legmagasabb arányaikat, mint azt már előbb az összes segédszemélyzet adatainál láttuk. A gazdasági női cselédek mindössze 6.149 főnyi száma annyira eloszlik, hogy a legtöbb törvényhatóságban a százat sem éri el. Legnagyobb számban Pest vármegyében találtatnak (785), de a 100 férfi cselédre eső arányuk (3'i), itt sem sokkal magasabb az országos aránynál (2*7). Szegeden azonban — mondhatni — minden tizenegyedik gazdasági cseléd nő. A mezőgazdasági munkások között általában minden 100 férfira 50'5 nő esik. A felvidéken, különösen Bereg, Gömör, Esztergom, Nógrád vármegyékben, de Baranyában és Zalában, sőt Aradban is ez az arányszám a férfi munkáskezek hiánya folytán a 70-en is felül alakul. Az utolsó évtized alatt beállott fejlődésre jellemző adatok, melyek a 20 teljes egészében megmaradt törvényhatóságra vonatkozóan a <<Függeléh> 18. sz. tábláján találhatók, azt mutatják, hogy ugy az önállók, mint a segédszemélyzet között az őstermelésnél 1920-ban számbelileg is és a férfi keresőkhöz viszonyítva aránylagosan is jóval több a női kereső, mint 1910-ben. Legkirívóbb ez az emelkedés természetesen a segítő családtagoknál mert amint már mondottuk az 1920. évi adatok feldolgozásánál csak azt tekintettük háztartásbelinek, aki valóban semmi részt nem vett a családfő foglalkozásában. A 47. sz. tábla (1. a 77. lapon) adatai, melyen a mezőgazdasággal és kertészettel foglalkozó kereső népességet a mezőgazdaságilag mívelt területhez viszonyítjuk, főként arra szolgálnak, hogy abból törvényhatóságonkint megállapítható legyen a birtokok mívelt területének átlagos nagysága, továbbá még arról is tájékoztatnak, hogy a mezőgazdaságilag mívelt területek egy meghatározott egysége (100 hektár) hány embert foglalkoztat. Átlagos birtoknagyság tekintetében az egyes országrészek között a mai területen már nincsenek akkora szélsőségek, mint az a Magyarbirodalomra vonatkozó 1910. évi adatokban tapasztalható volt, mert mai határaink között édeskevés maradt meg azokból az erdőborította hegyvidékekből, amelyek rengeteg kincset rejtettek ugyan méhükben, de mezőgazdaságilag mívelhető területük csekély volt és apró birtoktestekre oszlott. Ugyanezen okból a mai területen az országos arány is magasabb (10'6) és ettől a legmagasabb eltérést a Tisza-Maros szöge (13-o), a legalacsonyabbat a Duna jobb partja (9'7) mutatja. Az egyes törvényhatóságokat tekintve, az átlagos birtoknagyságban már jóval nagyobb különbségeket találunk. Mondottuk, hogy a Duna jobb partján legalacsonyabb a mezőgazdaságilag mívelt birtokok átlagos nagysága, de a legnagyobb birtoktestek mégis ezen országrész egyes vármegyéiben : Moson és Fejér vármegyékben vannak, ahol egy-egy önálló birtokos-, illetve bérlőre 179, illetve 17*0 hektár szántóföld (kert és szőlő) terület esett. Igaz viszont, hogy ugyanezen országrész egyes vármegyéiben igen alacsony arányokat találunk és közöttük van a legalacsonyabb arányt feltüntető Zala vármegye is (5-9). Azok a vármegyék, melyekben 12-nél több hektár mezőgazdaságilag mívelt terület esik egy-egy önállóra, a már említetteken kívül még Szabolcs (16-7), Komárom (15-2), Arad (13'8), JászNagykun-Szolnok (13-5), Csanád (13-o), Nógrád (12-6), Torontál (12-i) és Békés (12-o) vármegyék. A városok közül a rendkívül nagy mezőgazdasági területtel bíró Debrecenben legnagyobb a birtokok átlagos nagysága (20'7), ellenben Szegeden már csak 6-9 és Hódmezővásárhelyen is csupán 9-6 hektár. Ha a mezőgazdasággal foglalkozó kereső népesség számát viszonyítjuk a mezőgazdaságilag mívelt területhez, az előbb tárgyalt arányszámokkal ellenkező irányban sorakozó arányokat kellene kapnunk. Tekintve azonban, hogy ebben a viszonyításban az önálló birtokosokon és bérlőkön felül az összes többi mezőgazdasági keresők is szerepelnek, tehát azon törvényhatóságokban, ahol a birtoktalanok nagyszámban élnek, ezek az arányszámok következetes sorrendjére zavarólag hatnak. Az arányszámok az előbbiekkel tehát csak nagyjában kongruensek. Zala vármegyében pl., ahol legkisebb volt az egy-egy önállóra eső átlagos birtoknagyság, legnagyobb a 100 hektárra eső mezőgazdasági míveléssel foglalkozó egyének aránya is (56'9), azokban a vármegyékben viszont, ahol magas volt az egy-egy birtokosra eső átlagos birtoknagyság, túlnyomórészt alacsonyak a 100 hektárra eső mezőgazdasági keresők arányszámai. A <<Függeléh> 19. sz. tábláján a 20 törvényhatóságról közölt összehasolító adatok azt mutatják, hogy 1920-ban több mezőgazdaságból élőember jut a megmívelt területre, mint 1910-ben és az egy-egy birtokosra (bérlőre) eső mezőgazdaságilag mívelt terület is valamivel nagyobb, mint 10 év előtt. 5. Bányászat, ipar és forgalom, a) Az ifarforgalmi r épesség főbb csoportjai és földrajzi eloszlása. A bányászat és kohászat, az ipar, kereskedelem és hitel s a közlekedés (mely foglalkozásokat a továbbiakban röviden iparforgalomnak fogunk nevezni) népességünk egy további nagy csoportjának : 30'1%-ának nyújt megélhetést. Az iparforgalmi főcsoportokba tartozó foglalkozásúak között legszámottevőbb az iparosnépesség, mely egymaga 63'4%-ot foglal le, a kereskedelem- és hitellel foglalkozók az iparforgalmi népességnek 16'9%-át, a közlekedéssel foglalkozók 14'8%-át, a bányászat- és kohászathoz tartozók 4'9%-át alkotják. A mai területen 1910 és 1920 között az iparforgalmi népesség, ha számbelileg gyarapodott is ugyan valamelyest (127.901 fővel) és aránylagosan is magasabb (2 tized percenttel) mint 1910-ben, de a legszámottevőbb csoport, az ipari népesség, úgy számbelileg mint arányát tekintve erősen visszaesett. Az 1920. esz-