1920. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1929)
I. Általános jelentés - C) Lakóházak és lakásviszonyok
18* letes házainak 48*5 %-os aránya a mai megkisebbedett országterület arányára inkább érezteti csökkentő hatását, mint az előző évtizedek országos arányaira. (Budapesttől eltekintve 1920-ban a földszintes házak országos aránya 99-i°/ 0). A fővárosi arányszámoknak az országos arányszám mai alakulására gyakorolt hatása abban is mutatkozik, hogy bár az utolsó decenniumban oly mérvű építkezés nem volt, mely önmagában elegendő lett volna a két- és többemeletes házak országos arányaira emelő befolyást gyakorolni, mégis a kettő-, három-, négy- és többemeletes házak országos aránya háromszor akkora, mint 1910-ben az anyaországban. Budapesten csökkent ugyan a földszintes házak aránya (58'9%-ról 51-5%-ra), azonban a lakóházaknak még ma is több mint a fele földszintes. Sopron (63*7 ° 0), Győr (80-2%) és Szeged (89-2%) városok kivételével a többi városokban mindenütt 90%-on felül vannak a földszintes házak, sőt a nagy külterületekkel bíró alföldi városokban a 100%-ot is erősen megközelítik. A vidéki városokban — a földszintes házakról nem beszélve — az egyemeletes építkezés szokásos, kétemeletes ház már ritka (Sopronban 6 '8%, Győrött 3'i% a többi városokban 1% és azon alul), háromés többemeletes pedig alig akad egy-egy. A fővárosban ezzel szemben több a háromemeletes, mint a kétemeletes ház, és itt a magasba való építkezés felé irányuló törekvés már a rendkívül rossz építkezési viszonyokat feltüntető utolsó évtizedben is erősen meglátszik ; 1910-ben ugyanis csak 3*5% volt a négyés többemeletes házak aránya, míg 1920-ban 7-i%. A lakóházak falazatára és tetőzetére vonatkozó adatokat már az 1920. évi népszámlálás I. számú kötetében adtuk közre, ahol az 1910. évi adatokkal egybevetett arányszámaikat is feltüntettük (a 37.* lapon), a hozzávaló ismertetést pedig ugyanazon kötet szöveges részébe foglaltuk (a 17.* lapon), itt tehát csak az eredmények rövid összefoglalására szorítkozunk. Az épületek falazatát tekintve csaknem kizárólagos az alföldi vármegyékben a vályog- vagy sárépítkezés. A kőből vagy téglából épült lakóházak aránya természetesen sokkal nagyobb a városokban (45-2%), mint a vármegyékben (19-3%). Ugyanaz a helyzet a kő- vagy téglaalappal bíró vályogból épült házaknál is. A vármegyék közül ott találunk legtöbb kőből és téglából épült házat, ahol részben ez az építési anyag is inkább kéznél van, részben pedig a népesség kulturáltabb foka és vagvonossága módot nyújt eme költségesebb építkezésre, így tehát a Duna-jobbpart legtöbb megyéjében; Vas, Moson, Sopron, Veszprém és Zalában, továbbá Hont és Zemplén vármegyékben. Fából épült ház a mai országterületen igen kevés van. Általában a szilárdabb falazatú és tűzbiztos tetőzetű házak számában tapasztalunk szaporodást a többi kategóriák rovására. A tetőzetnél már nincsen akkora különbség a város és vidék között, mint a falazatnál, mert a vályog- és sárépületek nagyrésze is cseréptetővel van födve. A lakóházak egészségügyi viszonyaira rendkívül jellemző három olyan adatra is világot vetünk ezúttal, amelyeket az előző népszámlálások közleményei még nem ismertettek. Ezek a lakóházak alápincézettségére, árnyékszékkel való ellátottságára és a fontosabb lakóhelyiségek padozatára vonatkozó adatok. A lakóházak alápincézettségének arányszámait az összes lakóházak számához viszonyítottuk kimutatásainkban, hogy az alápincézettség mértékéről általános képet kaphassunk, bár az alápincézettséget tulajdonképpen a kő- vagy téglából épült és a kővagy téglaalappal bíró házakhoz kellene csak viszonyítani, mert a pince keletkezéséhez legalább is a szilárd alapfalazat elkerülhetetlen feltétel. Azokban az országrészekben, ahol a kőből vagy téglából épült házak aránya elég magas, a házak alápincézettségének arányszámai nem érik el a kő- vagy téglából épült lakóházakéit, ami azt jelenti, hogy itt a teljesen kőből vagy téglából épült házak között is sok egyáltalában nincs alápincézve. A Tisza balpartján és a TiszaMaros szögén ellenben, ahol 6-0, illetve 5-o% a kőből vagy téglából épült házak aránya, az alápincézettség arányszámai felülkerekednek. Magyarország mai területén minden ötvenedik lakóház van csak teljesen alápincézve, részben alápincézett minden 100 lakóház közül 14'3. A lakóházak alápincézettsége tekintetében nemcsak a városi és vidéki, hanem az egyes törvényhatóságok között is nagy különbségek mutatkoznak. Legkedvezőbb a helyzet a fővárosban, ahol 100 lakóház közül 44'8 egészen és 34'7 részben van alápincézve, a lakott részek is 73-4 %-ban egészben vagy részben alápincézettek. Sopronban 100 közül 72'8 lakóház egészben és részben alápincézett, Pécsett bár 100 lakóház közül teljesen csak 7-8, de részben 54-7 lakóház van alápincézve, Győrött azonban már a lakóházaknak több mint a fele (52-o%) nincs alápincézve. A többi t. j. városban a lakóházak számának csak x/ 3— 1/ 4 része alápincézett ; legrosszabbul áll e tekintetben Hódmezővásárhely, ahol 100 lakóház közül csupán 8 van alápincézve. A vármegyék legtöbbje az országos átlagon alul marad, a szélső határok Baranya vármegye, ahol 100 lakóház közül 26\'>, és Győr vármegye, ahol viszont csak 6'2 van alápincézve. A lakóházakban lévő vagy hozzájuk tartozó árnyékszékek összes száma 1,111.663, amit ha a lakások összes számához viszonyítunk, kitűnik, hogy a lakások 39-2%-nak egyáltalán nem volt vagy más lakással közösen volt csak árnyékszéke. A lakóházakkal téve meg az összehasonlítást, minden 100 lakóházra 94t> árnyékszék jut. Egyetlenegy vármegye van — és különös, hogy ez a megye az ország leg kulturáltabb részében fekvő Somogy, — melyben a lakóházaknak a fele sincs (100 lakóház közül csak 45-3 van) árnyékszékkel ellátva. A városi házak természetesen inkább el vannak látva ezzel a fontos egészségügyi berendezéssel, különösen a főváros és a Duna jobbparti t. j. városok, ahol majdnem minden lakóházhoz árnyékszék is épült, azonban Miskolcon és az alföldi városokban már nem ilyen kedvező a
